Kiemelkedő eredmények a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny eddigi fordulóiban!

Az SZLKKings csapat a tavalyi sikeres szereplés (országos 2. hely) után, immár a 9-10-es korcsoportban ismét megmérette magát a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékversenyen, melynek idei témája a környezetvédelem, környezettudatosság volt.

A Vass Gréta, Mester Milán (9.C) és Istvány Tamás (9.B) nevével fémjelzett csapat az első fordulóban, ahol egy 3 dimenziós kabalafigurát kellet modellezniük, még csak az (igen szoros) középmezőnyt erősítette.

Ám köszönhetően Gréta kiváló Sway prezentációjának, nagy előnnyel megnyerték a 2. fordulót, ami rögtön az országos 1. helyre repítette őket kategóriájukban.

Nagyon sok munkát fektettünk a harmadik fordulóba, ahol a tanulóknak egy, a környezettudatosságra sarkalló játékot kellett készíteni. A csapat minden tagja legjobb tudását adta a projekthez, megosztozva a tervezés, játékmenet, a programozás és grafikai feladatok megoldásán.

A befektetett munkát jól mutatja az eredmény is: 2. hely a harmadik fordulóban. Így az összetett versenyben is a 2. helyet foglalják el, csupán kettő ponttal lemaradva az első helytől.

A mindent eldöntő 4. fordulóban egy blog készítése lesz a tanulók feladata. A tanulókat Pacsuta Tibor tanár úr készítette fel a versenyre. Gratulálunk az eddigi sikerekhez és izgatottan várjuk az utolsó fordulót!

Comments are closed.