Jó Pásztor vasárnapja

Jó Pásztor vasárnapja. Így szoktuk nevezni húsvét negyedik vasárnapját, hiszen Jézus, mint a juhok pásztora áll előttünk az evangéliumban. Igaz, ebben az évben egyszer sem halljuk tőle, hogy ezzel a képpel illetné magát. Ma sokkal inkább azt mondja: „Én vagyok az ajtó a juhok számára.”

Ahogyan a civilizáció kezd távolodni a természettől, a juhok, a nyáj fogalma, a juhaiért önmagát sem kímélő pásztor élete is egyre távolibbnak hat. Sőt, a mai ember mintha idegenkedne is attól, hogy alárendeljék egy pásztor vezetésének: minek nekem terelő? Talán birkának néznek?

Megesik, hogy gondosan ki is kérjük magunknak: minket aztán ne vegyenek birkaszámba az emberek! Másfelől azonban nemegyszer éppen magunk esünk abba a csapdába, hogy birkák módjára élünk, viselkedünk. Mert sokszor nehéz egyéniségnek lenni, és egyszerűbb vakon követni az előttem menetelőket és a hordószónokokat. Sokszor nehezebb józanul gondolkodni, építő kritikát megfogalmazni, mint vaktában ítélkezni, és eltompult aggyal szívni magunkba a reklámok szűretlen „bölcsességeit”. Márpedig Jézus nem ilyen bárányokat akar nevelni nyájának. Hanem olyanokat, akik őrá figyelnek, őt hallgatják, őt követik, és tudnak komoly döntéseket hozni az életükről. Akik képesek és hajlandók békében úton lenni a többiekkel, egymásra figyelő közösséget alkotni, anélkül, hogy törtetve, rivalizálva letaposnák egymást, netán gyűlölködésükkel szomorítanák meg pásztorukat.

Nekünk is vannak, voltak pásztoraink. Mindannyiunk életében akadt néhány jó mester, tanár, példaértékű ember, akiknek sokat köszönhetünk, akikre jó emlékeznünk, mert „a nevünkön szólítottak” bennünket, és „kivezettek” a sötétségből. Amikor pásztorainkért imádkozunk, úgy gondolom, nem hibázunk, ha papjaink említése mellett őket is hálás szívvel imáinkba foglaljuk.

Rómában hagyomány, hogy ezen a vasárnapon szenteli a pápa egyházmegyéje új papjait. Legutóbb II. János Pál pápa halálakor kellett a szentelendőknek szomorúan „elengedniük” a várva várt időpontot. Idén a járvány miatt szintén a bizonytalanság uralkodik – látszólag. Úrrá azonban sosem lesz fölöttünk: a mi Urunk a Jó Pásztor, ő a sötétben is utat mutat nyájának.

A pásztoroktól azt várják, hogy erősek legyenek. Valójában törékeny emberekről van szó, akiknek szükségük van bátorításra. Sokszor éppen az esendő mivoltuk teszi őket hitelessé. Bukdácsolva küzdenek a maguk és a rájuk bízottak megszentelődéséért, és lesznek „birkaszagú pásztorokká” – ahogyan Ferenc pápa mondja. Így válnak mindenki számra elérhető és nyitható ajtóvá, amely összenyitja az eget a földdel.

A mostani csendesség, bezárkózó visszavonultság azonban még jóra is fordulhat: a befelé figyelés lelki erősítés is lehet mindazok számára, akiket talán már régóta hívogat az Úr, de eddig a nyüzsgés ezt a hangot elfojtotta a lelkükben. Imádkozzunk ma azért is, hogy ebben a „pusztában”, Istennel találkozásra hívó csendben minél többen ismerjék fel a Jó Pásztor papságra szólító szavát, és akarják őt jó pásztorokká formálódva követni!

Magyar Kurír

Comments are closed.