Önkéntesség – Máltai – digitális tanrend és tablet

Hálás dolog olyan emberekkel együtt dolgozni, akik minden erejükkel egész közösségek felemeléséért hoznak nem kevés áldozatot a munkájukkal, hiszen ezt választották hivatásuknak: az önkéntességet. A Szent László Katolikus Gimnáziumban is terelik a nyájat és munkálkodnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lelkes animátorai. Az iskolában több diák csatlakozott a még 2017-ben elindult „máltais érzékenyítő továbbképzéshez”, amely a Szeretetszolgálaton kívül Angéla néni segítségével valósulhatott meg, és melynek programjai a mai napig sikeresek, illetve jelen vannak iskolánkban.

2020. május 13-án meglátogatták intézményünket a csapat vezetői. Három aktív diákot ajándékoztak meg 1-1 tablettel, köszönetképpen, hogy már 3 éve a Máltais Fiatalok csapatának részét képezzük és önkénteskedünk. Be kell, hogy valljam: önkéntesnek lenni jó! Az önkéntesség nem mindig felemelő, de „több” lesz tőle az ember. A lelki kincsesládája megtelik örömteli dolgokkal. A három év alatt számtalan közös program segítői lehettünk, megismerhettük a máltaisok lelkes csapatát, és mi is tagokká váltunk, összekovácsolódtunk, több programban együtt dolgozunk. Természetesen rengeteg új élménnyel, játékkal gazdagodtunk. A továbbiakban is állunk a csapat rendelkezésre, és köszönjük, hogy egyike lehetünk a 100 fiatalból azoknak, akik ilyen csodálatos ajándékban részesülhetnek.

Az ajándékot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részéről:
Molnár Tamás ifjúsági koordinátor és Szél Barnabás regionális ügyvezető asszisztens, a Szent László Katolikus Gimnázium részéről Kaszásné Tóth Judit intézményvezető és Votykuné Aradi Angéla hittanár adták át.

Megajándékozott diákjaink:
Czomba Flóra 10.E
Filep Mercédesz 11. A
Makai Viktória 10.E osztályos tanulók.

Köszönjük, hogy a digitális tanrendben ajándékukkal megkönnyítették felkészülésünket a tanórákra.

Makai Viktória 10.E

Comments are closed.