„Magyarország nem volt, hanem lesz” –

hisszük mindannyian, akik a jövőt építjük és Magyarország lelki határainak megtartásán, a trianoni békediktátum következtében önmagával határos ország nemzettesteinek lelki egyesítésén munkálkodunk.

Mert ha csak iskolánkra tekintünk, ha csak a mai napot vesszük számba, vannak köztünk erdélyi, kárpátaljai és felvidéki származású diákok, pedagógusok, dolgozók. Egy nyelvet beszélünk, egy haza szülötteinek valljuk magunkat és egymást, egy magyar himnuszra dobban a szívünk.

Valljuk Kányádi Sándorral, hogy „vannak vidékek gyönyörű /tájak ahol a keserű /számban édessé ízesül/ vannak vidékek legbelül”.

Gyönyörködünk a Kárpát-haza hegyeiben, a magyar rónákban, de mindenekelőtt otthont találunk a lélek belső tájain. A fizikai határokat megnyitja számunkra a szellem nagysága, magyar műveltségünk, örökségünk. Kezdhetnénk a sort mindazokkal a nagyokkal, akiknek szülőhelye ma Magyarország fizikai határain kívül esik: Zrínyi, Kazinczy, Kölcsey, Ady, Kosztolányi, Márai, Kányádi …,  s eszünkbe sem jutna, hogy ők nem a mi örökségünk. Ha csak népzene gyűjtőinkre tekintünk, egész Nagy-Magyarországot átíveli Bartók Béla gyermekkora (Nagyszentmiklós, Nagyszőlős, Nagyvárad, Pozsony, Beszterce) vagy a kecskeméti születésű Kodályé, aki Galánta, Nagyszombat iskoláiban végezte tanulmányait.

Barátok várnak minket a határokon túl, fogadnak szeretettel. Ismerd meg őket, szülőföldjüket, öleld kebledre a Kárpát-haza minden magyarját, őrizd magadban minden értékét! És mondj el egy Miatyánkot értük, értünk, mert egy vérből valók vagyunk! (igazgatónő)

Comments are closed.