Úrnapja, Krisztus teste és vére ünnepe

„Maradjatok bennem, és én tibennetek” (Jn.15,4)

Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy „velük” maradjon, Jézus egy sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével megtalálta annak módját, hogy „bennük maradjon”. Az Eucharisztia vétele azt jelenti, hogy mélységes közösségre lépünk Jézussal. „Maradjatok bennem, és én tibennetek”  E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás” bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön. Vajon nem ez-e az ember legnagyobb óhaja? Nem ezt tűzte-e ki maga elé célként Isten, hogy üdvözítő tervét megvalósítja a történelemben? Ő oltotta az ember szívébe az Igéje utáni „éhséget” azt az éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy „jóllakhassunk” Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben.

ÚRNAPJA ÜNNEPÉNEK EREDETE

Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az egyházi évben – a Húsvéti időt lezáró – Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza. Mindenekelőtt az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték affelől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e. Ekkor a pap megdöbbenve vette észre, hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra. A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott. Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án kelt Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre tűzte ki Úrnapja megünneplését. A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az “átváltoztatástól” kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor “színében”. Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Az ünnephez később körmenet is kapcsolódott. Először csak kehelyben, illetve áldoztató kehelyben, később díszes szentségtartóban (monstrancia) vitték az Oltáriszentséget. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt. A körmeneten való részvételünkkel megvalljuk Jézus Krisztusba vetett hitünket, aki valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, társunk és szentségi táplálékunk életünk zarándokútján.

Aquinói Szent Tamás éneke az Oltáriszentséghez

Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!
Kenyér és bor színben titkon vagy jelen.
Néked szívem, lelkem átadja magát,
mert Téged szemlélve elveszti magát.

Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik,
de a hallás rólad hittel biztosít:
Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab,
Igéd igazánál mi van igazabb?!

A keresztfán rejtéd isten-voltodat,
itt a színek rejtik emberarcodat,
de én mind a kettőt hiszem s vallhatom,
kérve, amit kért a bűnbánó lator.

Ahogy Tamás látta, nem látom sebed,
mégis Istenemnek vallak tégedet.
Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak,
tebenned reméljek, s téged vágyjalak.

Urunk halálára emlékeztető áldott Kenyér,
élő, s embert éltető!
Add, hogy éljen lelkem belőled csupán,
s jó ízét tebenned ne veszítse szám!

Kegyes pelikánom, Uram, Jézusom!
Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom.
Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá:
világ minden bűnét meggyógyítaná.

Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt!
Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?
Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat,
leljem szent fényedben boldogságomat! 

Ámen.

Comments are closed.