A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe

Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén két történelmi eseményre, Krisztus keresztjének megtalálására, valamint visszaszerzésére emlékezik az Egyház.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása.

Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.

Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.

A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától. E rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak mint kereszthalála előképét. A kereszt hitünk központi jelképe és tartalma. Általa nyertük el megváltásunkat, a kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. Titkát Krisztus feltámadása tárja fel. Jézus Krisztus megfeszítése előtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség és szégyen jele volt; ám feltámadásával a remény, a győzelem és a szeretet jelévé vált.

A kereszt az ókori és kora középkori keresztény hitvilágban és művészetben győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül.

Magyar Kurír

Himnusz – Hódolat a Szent Kereszt előtt:

Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb:
Virág, lomb, fa, drága termés, erdőn nem nő becsesebb.
Édes ág, te, édes szeg, te: de a terhed édesebb!

Zengd, ó nyelv, a győzedelmet, mely dicsőharc bére lett,
S a keresztnek szent jeléről mondj dicsérő éneket:
Ilyen hősi áldozattal csak a Krisztus győzhetett.

Szánta Isten, hogy a fáról ősszülőink ettenek,
Hogy az átkos alma révén csak halálra leltenek,
S fát jelölt ki, mely a másik fának átkát törje meg.

Üdvösségünk drága művét rend kívánta, szent, örök,
Hogy okosság nyerjen harcot száz-fortélyú bűn fölött:
Onnan jöjjön gyógyulás is, hol sebet a bűn ütött.

Mikor hát a szent időnek teljessége ránk köszönt,
Küldetett az égi várból ama drága Egyszülött,
És a szűzi tiszta méhben testruhába öltözött.

Sír a Kisded, és a jászol szűk ölében rejtezik,
Szűz anyjának drága karja rongyba rejti tagjait:
És az Isten kezét-lábát pólyarongyok kötözik.

Már a harminc év lepergett, és a kör teljesre vált.
A keresztet Üdvözítőnk szabad szívvel fogta át,
És a Bárányt a keresztre áldozatnak felvonák.

Epeital elepeszti, vérzi testét szeg, tövis,
Lándzsa forrást nyit szívében, s ömlik drága vér és víz:
Ez a szent hab mos fehérre eget, tengert, földet is.

Hajtsd meg lombod, ó magas fa; nyisd puhára ágaid!
Bár merevnek és keménynek születtél, most légy szelíd,
És öleld át puha-lágyan nagy Királyod tagjait!

E világnak áldozatfát méltón csak te tarthatád,
Hullám-hányta életpályánk révbe rajtad át talált.
S mert a Bárány vére mosta, le is győzte a halált.

A Háromság dicsőségét énekeljék mindenek,
Atyát, Fiút és a Lelket egy dicséret zengje meg,
És nevét a Három-Egynek föld dicsérje és egek!

Ámen.

Comments are closed.