Elsőáldozás a kisvárdai római katolikus egyházközségben

„Minden forrásom belőled fakad,
Kenyérben, borban nekünk adtad magad.
Jézus, formáld át az életünk!
Minden nap maradj velünk!”

A COVID-19 járvány miatt rendhagyó módon került sor az elsőáldozás ünnepségére a kisvárdai római katolikus templom kertjében 2020. szeptember 20-án.

27 fiatal az Oltáriszentség első alkalommal történő vétele során tett fogadalmat arról, hogy keresztény életünk középpontjában az Úrral való találkozás áll, ami a kenyér és a bor magunkhoz vételében valósul meg.

A Szent László Katolikus Általános Iskolából az alábbi diákok vettek részt az elsőáldozást előkészítő foglalkozásokon, a szombati napon első szentgyónásukon és a vasárnap délutáni ünnepi szentmise keretében először járultak az Eucharisztiához : Cseh Alexandra, Dajka Kamilla, Galambos Jázmin, György Hanna Tímea, Karaffa Péter, Kovács Gréta, Perényi Luca, Rozinka Marcell, Sajtos Nóra, Valiskó Fanni.

A meghitt hangulatú szertartáson Linzenbold József esperes plébános útmutatásai mellett, a Via Cantus zenekar előadásában elhangzó ifjúsági énekek tették felejthetetlenné ezt az ünnepi alkalmat.

Büszkék vagyunk arra, hogy 10 szentlászlós diákunk járult először az Eucharisztiához, ünnepüket szentlászlós diákok oltárszolgálata és éneke, szentlászlós szülők felolvasása fűzte még szorosabbá a közösségünk iránt.

Comments are closed.