Kirándulás a Rákóczi Szövetség támogatásával

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 11.F osztályos tanulói osztálykiránduláson vettek részt Recsk-Gyöngyös-Eger útvonalon. A Rákóczi Szövetség által meghirdetett és megnyert pályázat keretében nyílt erre lehetőség. Októberben készültünk erre az utazásra, de a kialakult járványhelyzet nem tette lehetővé.

Utunk első állomása Recsk volt, ahol az 1950-1953 között működő, majd később rekonstruált kényszermunkatábort kerestük fel.  A nemzeti emlékhely azok szenvedéseit adja hírül az utókornak, akiket bírósági tárgyalás nélkül elhurcoltak, és itt töltötték büntetésüket. Az eredeti, még ma is létező őrházban tárlatvezetés segítette a kiállítás megismerését. Az idősebb generációhoz tartozó “Emil bácsi” személyes élményekkel egészítette ki beszámolóját, mely a tanulók körében nagy népszerűségnek örvendett. Megismerhettük a tábor létrejöttének körülményeit, átfogó képet kaptunk a rabok mindennapjairól is. Sok időt töltöttünk ott, bebarangolva a terület minden zugát.

A diákok a következő módon nyilatkoztak arról, hogy milyen élménnyel gazdagodtak:

„Olyan helyet ismertünk meg, melynek létezéséről csak kevés információval rendelkeztünk eddig. Az elhurcoltak maguk építették a tábort, ahol emberfeletti erővel kellett dolgozniuk. Az életkörülményeik nem voltak emberhez méltóak. Megdöbbentett minket az emberi kegyetlenség ilyen formája!

Örülünk, hogy lehetőségünk nyílt a magyar történelemnek ezt a rejtett részét is megismerni!”

Recsk után Gyöngyös, a Mátra Múzeum volt a következő úticél, ahol kicsit a természettudományban tudtunk elmerülni. A következő állomásunk Eger, ahol a trianoni emlékmű előtt felelevenítettük 1920. június 4-ét, a béke megkötését, mely fordulópontot jelentett hazánk sorsában.

Ezúton ismét köszönetet mondunk a Rákóczi Szövetségnek, hogy utazásunkat lehetővé tette, továbbá Kaszásné Tóth Judit intézményvezető asszonynak, akinek támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a pályázat benyújtása.

Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, az együtt töltött idő az osztályközösséget még jobban összekovácsolta. Reméljük, hogy az elkövetkező időkben is alkalmunk lesz részt venni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjaiban.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.