Egészségnap iskolánkban

ÖKO-iskola programunkhoz EGÉSZSÉGNAP szervezésével is csatlakozott a természettudományos munkaközösség. Tanulóink és munkatársaink vércukor-, vérnyomás- és testzsír-méréseken vehettek részt, újraélesztés oktatásban részesülhettek. Emellett egészségre ártalmas anyagok káros hatásait demonstráló eszközöket próbálhattak ki, ismerkedhettek a táplálkozási piramissal. Mindezért köszönet a védőnői szolgálatnak, és Tarapcsák Zsoltnak!Köszönjük a sok finom és egészséges gyümölcsöt kollégáinknak!

Tovább…

Együtt kirándult a 9.A és 9.E osztály

A Rákóczi Szövetség jóvoltából a 9.A és 9.E osztályok első közös kirándulásukon vehettek részt, meglátogatva a környék néhány történelmi emlékhelyét. Egynapos kirándulásunk legelső állomása a Magyar Kálvária emlékhely volt Sátoraljaújhelyen. Megemlékeztünk a trianoni békeszerződéskor elcsatolt országrészekről. A kiadós túra után feltöltődve és kellemesen elfáradva Tokaj felé vettük az irányt. Kisétáltunk…

Tovább…

Zempléni kiránduláson a 12.C

A Rákóczi Szövetség rendhagyó diákutaztatási programjának keretében a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 12.C osztályos tanulói 2021. október 8-9-én osztálykiránduláson vettek részt. A nyertes pályázatnak köszönhetően Sátoraljaújhelyre, Füzérre és Füzérradványra látogathatott el osztályunk. Utunk első állomása a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária volt. A…

Tovább…

Magyar népmese napja

A „Magyar népmese napja” alkalmából iskolánkban szeptember 30-án vetélkedőt tartottunk az alsó tagozat négy évfolyamán. A Kőleves, A kerek kő és a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmesékből kellett felkészülniük a tanulóknak. A verseny kezdetén beszélgettünk a népmese jellemzőiről, fontosságukról, Benedek Elek munkásságáról, majd tesztek formájában adtak számot…

Tovább…

Futók díjazása

A Wizzair Run futóverseny után megérkeztek az ajándékcsomagok. Intézményünk vezetője, Kaszásné Tóth Judit adta át tanulóinknak, megköszönve, hogy képviselték az iskolát és diáktársaikat. Mi is köszönjük a lehetőséget és az élményt! Lesz folytatás… Szolnokné Szepessy Dóra

Tovább…

Szent Lászlós diákok szeretete kompromisszum nélkül

2021. október 7-10. Több vagy, ha adsz Immár 14. alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő rendezvényt, melyhez idén is örömmel csatlakoztak a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda diákjai. Országszerte és határon túl fiatalok csoportjai október 7. és 10….

Tovább…

“Gyere velünk iskolába!” – Koncert és játék a suliban

Ezen a csodaszép, napsütéses délelőttön benépesült filagóriánk egy csapat vidám, táncos lábú gyerekkel és felnőttel. Attila bácsi és barátja megzenésített versekkel, gyermekdalokkal szórakoztatták a közönséget, a tanító nénik pedig táncra, játékra hívták az ovisokat. Rövid idő alatt fantasztikus hangulat kerekedett! A szülőket sem kellett sokáig biztatni, bátran csatlakoztak csemetéikhez. Köszönet a program szervezőinek és…

Tovább…

Budapesti kiránduláson a 11.A

A Rákóczi Szövetség ebben az esztendőben is meghirdette diákutaztatási pályázatát az október 23-i ünnephez kapcsolódóan. A Szent László Gimnázium 11.A osztályának tanulói október 7-én e pályázat keretében Budapestre utazhattak. Első utunk a budai rakpartról a Jászai Mari térre vezetett, ahol tisztelegtünk Nagy Imre miniszterelnök szobra előtt, aki az 1956-os forradalom…

Tovább…

Kirándultak az elsősök

Intézményünk 1. évfolyamos diákjai ma különleges tanulmányi kiránduláson vettek részt. Délelőtt Vásárosnaményban a vadászati kiállítás keretein belül megtekintették négy kontinens vadászati trófeáit. Délután Szabolcsbákán almát szedtek, ahol dicséretre méltóan szorgoskodtak az apró kezek. Ezt követően Jutka néni vendégszeretetét élvezhették, akinél közelebbről is megtekintették a házi állatokat és meg is etették…

Tovább…

Tokaji kirándulás

Iskolánk 10. évfolyamos technikumi tanulói a Rákóczi Szövetség Rendhagyó Diákutaztatási Programjának keretében egynapos kiránduláson vettek részt. Tarcal, Tokaj és Szabolcs településeken kerestük fel történelmi emlékhelyeinket. Az emlékezés, tanulás közben jutott idő a kikapcsolódásra is, sokat sétáltunk, beszélgettünk. Élménydús, vidám napunk volt.

Tovább…

Nyílt napok a Szent Lászlóban

2021. október 11-13. között szeretettel várjuk az érdeklődő 8. osztályos diákokat nyílt tanítási napjainkra. A mellékelt táblázat kitöltésével egyénileg is lehet jelentkezni a választott órák megjelölésével, és a táblázat visszaküldésével a kisvardaszlki@gmail.com címre.

Tovább…

Termésáldás, Erasmus+ pályázat projektnyitó rendezvénye a Szent László Óvodában

Az Iskolai és óvodai partnerségek keretében megvalósuló ERASMUS+ pályázat projektnyitó rendezvénysorozatára került sor a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda óvodai intézményegységében. A „Közösségépítés a humánum erőterében – család és intézmény együttműködésének erősítése” című projekt koordinátoraként a nyitó eseményt Kisvárdán szerveztük meg. A…

Tovább…

Gólyaavatás

Hagyományainkhoz híven a Szent László Katolikus Kollégiumban szeptember 22-én megrendeztük a gólyaavató ünnepséget. Az avatás előtt álló gólyák körében már az előző héten nagy izgalom volt. Izgatottan érdeklődtek e számukra új esemény felől, a teljesítendő feladatokról. Ki mit fog csinálni? Egyáltalán mi ez az egész? Ilyenkor a döntéshozatal a felsőbb…

Tovább…

Véget ért a gólyahéti kelepelés!

A Gólyák derekasan helytálltak a gólyahét (09.20-24.) folyamán a kisebb feladatokban. Végül elérkezett a játékos avató! Peregtek az indulók, a zászlókon vibráltak a színek, a szakmai hozzáértést tükrözték az igényesen megrajzolt molekulaszerkezetek, pontos matematikai képletek, gazdagon csillámlott a közgazdász zászló. Az osztályfőnökök olvadoztak a szívhez szóló szerelmi vallomások, akarom mondani…

Tovább…

Medvék a Várkertben

2021. szeptember 25-én iskolánk több tanulója mérettette meg magát a Medve Matek versenyen. Nyolc 3 fős csapat a Várkertben kijelölt helyszíneken szorgosan oldotta az online kapott feladatokat. Izgalmas és élvezetes szellemi kihívást jelentett a gyerekeknek, ugyanakkor a közös gondolkodás még jobban összekovácsolta tanulóinkat, s még közelebb kerültek a matematikához. A…

Tovább…

Álláshirdetés

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda pályázatot hirdet TAKARÍTÓ munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4600 Kisvárda, Flórián tér 3. A munkakör betöltésének időpontja: 2021. október 5. Pályázat benyújtásának határideje: 2021.10.01….

Tovább…

Hogyan is lehet néhány szóban összefoglalni a péntek estét?

Rövid jegyzet a Kutatók Éjszakájáról (2021. szeptember 24.): hagyomány – menjünk! érdekes – menni akarunk! Debrecen messze van – menjünk busszal! regisztráció, szülői nyilatkozat, költségek – mi kell még? diákok a programokhoz – listahegyek: programlista, utaslista… közben is beszéljünk angolul! – lektort a buszra fel! útvonaltervek – kísérőtanárok vírusvédelem –…

Tovább…

Szent Gellért napi próbatételek

Szeptember 24-én a Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alsó tagozatos kis diákjainak a hűvös, csepergős idő sem szegte kedvét, hogy próbára tegyék magukat a Szent Gellért napi próbatételeken. A gyerekeknek különböző ügyességi feladatokat kellett megoldani. Némely állomáson az erejükre, máshol az egyensúlyérzékükre vagy éppen a humorérzékükre volt…

Tovább…

Szent Gellért vándorútján

Szeptember 24-én diákjaink a 9. osztályos gólyák ünnepélyes fogadalomtétele után Szent Gellértre emlékezve jelképes vándorútra indultak, amely során az egyes állomásokon megannyi izgalmas kalandban vehettek részt. Felső tagozatos osztályaink az iskola területén, míg gimnazistáink Kisvárda utcáin barangolva teljesítették a menetlevelükön szereplő próbatételeket. A város lakosai hallhatták, láthatták, ahogyan diákjaink teli…

Tovább…

Wizz Air Airport Run

Második alkalommal vettünk részt a Wizz Air Airport Run eseményen Debrecenben. Több ezer résztvevővel együtt futottunk különleges helyszínen, csodaszép jó időben, fergeteges, örömteli hangulatban. Remélem hagyományt teremtünk, és egyre több diákunk, kollégánk kap kedvet, hogy tegyünk valamit közösségünkért, egészségünkért. Legközelebb nagy busszal megyünk, és Tibi bácsi is futni fog.

Tovább…

Szent Gellért vándorútján követtük nyomon a 6.a osztályt

Szeptember 24-én a borongós idő is lassan kellemessé vált, így az akadályversenyek Szent Gellért vándorútján zavartalan jókedvvel és lelkesedéssel zárták a rendhagyó Szent Gellért projektnapot, ami bizonyította: együtt lenni megéri, és együtt lenni érdemes. A menetlevél a felső tagozatosokat többek között olyan állomásokra vezette, ahol babzsákkal kellett a zsámolyba találni….

Tovább…

Szent Gellért-napja a katolikus nevelés ünnepe

Országos elismerés, a Szent Gellért-díj ezüst fokozata Suba István intézményvezető-helyettesnekIntézményi elismerések kollégáinknak:Szent László-díj Jeneiné Biervarth Andrea tanárnő számáraLendület Díj Simonné Jónás Krisztina tanító számáraÉvek Értéke Díj Gáncs Tamásné közgazdásztanár számára Szent Gellért püspök Szent István királyunk fiának, Szent Imre hercegnek volt a nevelője. Vértanúságának napján ünnepeljük a katolikus nevelést-oktatást. Szent…

Tovább…

Ünnepélyes Gólya fogadalom és szentlászlós jelvények átadása

Immár hagyomány, hogy a gólyahéten szentmise keretében az iskola lelki vezetője megáldja a szentlászlós jelvényeket és ünnepélyes fogadalomtételre is sor kerül. A Szent Gellért-napi szentmisét követően került sor Luke Larson idegen nyelvi lektorunk ünnepélyes pedagógusi gólya fogadalomtételére. Lektorunk egy évvel ezelőtt jött hozzánk, és azóta hihetetlenül sokat fejlődött a magyar…

Tovább…

Ifjúsági szentmise Szent Gellért napján

Szeptember 24-én rendhagyóan emlékeztünk Szent Gellértről, a katolikus iskolák védőszentjéről. A Képmás Zenekar, melyet helyi értékként Faragó Sándor karnagy úr erősített, szolgált zenéjével a szentmisén. Lendületes, fiatalos dicsőítéssé vált szentmisénk, melyben az Eucharisztiát ünneplő énekek, az 1938-as és 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza és a szentlászlós himnuszunk is felzengett. Közösen…

Tovább…

Vidámságtól hangos a Gólyafészek

Ha Gólyahét, akkor zsongás, sürgés-forgás fogad a Szent Lászlóban. Már régóta kelepelik az idősebb fajtársak, hogy ezen a héten a kilencedikes gólyák kisebb-nagyobb próbatételekre számíthatnak. A hagyomány szerint a tizenegyedikesek gondosan megtervezik, milyen öltözékekben lesznek a legmenőbbek az ifjú gólyák az iskolában. Naponta újabb és újabb design fogadja a járókelőket…

Tovább…

Makai Viktória: Szűz Mária égi édesanyánk

A pályázat címe: A család, mint Istentől rendelt közösségTéma: Szűz Mária égi édesanyánkKorcsoport: 15-18 éves korosztály Szűz Mária égi édesanyánk Szűz Mária égi édesanyánk,Te, aki mindig vigyázol reánk.Szeplőtelen Szűz Mária, Te,Magyarok Nagyasszonya!Mi védőnk, mi oltalmunk,Te szíveddel vigasztalunk!Nem véletlen választott ő,Mindenható ÜdvözítőÉdesanyja, szeplőtelen, istenfélő.Az életed példás, tisztelendő!Annyi szenvedés, fájdalom után,Drága fiad…

Tovább…

Tóth András Ferenc: Útkereszteződés

A pályázat címe: A család, Istentől rendelt közösségTéma: Testvérem vagy egy életreKorcsoport: 15-18 éves korosztály Útkereszteződés Lyukaszseb Ernő szegény családból származott, de nagy szeretetben és boldogságban élt a szüleivel. Egyke gyermek volt, így a szabadidejét tanulással töltötte el, ezért is volt a legokosabb és legműveltebb a diákok között. Édesanyja, édesapja…

Tovább…

Kovács Zsuzsanna: Nagyszüleim hite erősít

A pályázat címe: A család, Istentől rendelt közösségTéma: Nagyszüleim hite erősítKorcsoport: 15-18 éves korosztály Nagyszüleim hite erősít Még ifjú lelkem sokszor megrendül,S gyermek szívem olykor elgyengül.Tudtam, ha elesek, ők ott lesznek,Reszkető kézzel karjukba vesznek. Zord, melankolikus napok,Sokszor magány, kudarcok.Mindvégig erősítették lelkem,Hisz velük sohasem félhettem. Most miért is lennék gyenge?Miattuk hitem…

Tovább…

„A család Istentől rendelt közösség” – országos irodalmi siker a Szent Lászlóból

A Katolikus Kulturális Hetek keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődve. A pályázat eredményhirdetésére a budapesti Szent Gellért templomban került sor. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „aranytollú” alkotói között volt három középiskolás diákunk, Makai Viktória, Tóth András Ferenc és Kovács Zsuzsanna. Egyházmegyénkből összesen…

Tovább…

Búcsú

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy intézményünk dolgozója, Lakó Józsefné, született Szabó Margit (1959.01.14.), szeretett dajka nénink, a gyermekek Margó nénije 2021. szeptember 18-án örökre elaludt. Szent Ágoston püspök, egyháztanító elmélkedésével búcsúzunk Tőled, Margó, és megtört szívvel, de a feltámadás hitében őrizzük emléked. Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz A halál…

Tovább…

Kirándulás a pápai szentmise után

A 12.B és 12.A osztály tanulói 2021. szeptember 12-én, a pápai szentmise után közös osztálykirándulásra indultak. Budapest mindig képes új arcát megmutatni az érdeklődőknek. A Hősök teréről indulva, mosolygó emberek tömegében mi a Vajdahunyad vára felé vettük utunkat, ahol Mezőgazdasági Múzeum érdekes kiállításait csodáltuk meg, majd a lezárások után lassan…

Tovább…

Ovisok az iskolában

Ma nagyon kedves és aranyos apróságokat láttunk vendégül általános iskolánkban. Óvodánk mókuskái, méhecskéi és sünikéi kukucskáltak be a tantermeinkbe, ahol a negyedikesek nagy szeretettel mutatták meg nekik felszerelésüket, könyveiket és a kincseket rejtő tolltartókat. A tanító nénikkel együtt vidám mondókákkal, dalocskákkal és angol nyelvű mozgásos játékkal derítették őket jókedvre ebben…

Tovább…

Kik azok a Máriás lányok?

A Statio Orbis, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén az adományvivők között Máriás lány is Ferenc pápa elé járulhatott. De kik azok a Máriás lányok? Településünkön, Ajakon a hordozható Mária-szoborhoz köthető szokásoknak lassan egy évszázados hagyománya van. Az első hordozható Mária-szobrot egy családapa ajánlotta fel az ajaki római katolikus templomnak. Ez…

Tovább…

Mit jelent számomra a NEK?

Már hosszú ideje készültem magamban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek tervezett időpontja 2020 szeptembere volt, de átkerült a megrendezés erre az évre, 2021 szeptemberére. Az iskolámban, a családomban, és az egyházamban is sokat hallottam már erről az eseménysorozatról. Mivel a családom vallásos, hűek vagyunk HITünkhöz, tervezgettük, hogy mindenképp részt…

Tovább…

„Minden forrásom belőled fakad…” – „Forrásponton” a Szent László csapata

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ifjúsági programjai keretében szervezték meg a Forráspont estet a Papp László Sportarénában. A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium diákjai és tanárai 51 fővel, Bákonyi János iskolalelkész és Kaszásné Tóth Judit intézményvezető asszony vezetésével zarándokoltak el erre a szívet melengető…

Tovább…

Így (is) csatlakoztunk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye plébániatemplomaiban szeptember 9-én egész napos szentségimádást tartottak, hogy azok a hívek, akik nem tudnak részt venni Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson legalább lélekben bekapcsolódhassanak a világraszóló eseménybe. A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda gyermekei is örömmel bekapcsolódtak az…

Tovább…

Eucharisztia misztériuma – Kisboldogasszony ünnepe a Szent László Kollégiumban

Mint minden tanítási napon, így szeptember 8-án este is közös imádságra gyűlt össze kollégiumunk diáksága a Szent József-kápolnánkban. A hitéleti programjainkra és azok gazdag lelki tartalommal való megtöltésére különös gonddal készültünk, hiszen ezen a héten zajlanak a fővárosban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményei. Mivel szeretett magyar hazánkat ekkora megtiszteltetés…

Tovább…

Szűz Mária születése – Kisboldogasszony

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját ünnepli. A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette…

Tovább…

Mi, szentlászlós negyedikesek, így köszöntöttük a Szűzanyát születésnapján…

„Nagy örömmel, énekléssel zengedeznek az egek,Vidámságot, nyájasságot mutatnak a földiek,Mert ma Szűz Mária, mint a legszebb rózsa, bimbajából kinyíla.Szüzesség virága, ékes lilioma, Kisasszonyunk, Mária.” Köszönjük Krakkné Varga Csilla tanítónéninek, hogy iskolánk virágoskertjeinek szépségeivel és gyermekeink tiszta lelkének csodáival járult a kisvárdai római katolikus templom Lourdes-i barlangjához, Szűz Mária születésnapjáról megemlékezni.

Tovább…

Bronzérem az Európai Junior Informatikai Diákolimpián

2021. augusztus 24-28. között rendezték meg az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát, melyen Európa 30 országából nem kevesebb, mint 171 fiatal programozó vett rész. A versenyen – melyen 16 év alatti diákok indulhattak – két delegáció képviselte Magyarországot. Négy tanuló hivatalos meghívottként, további négy tanuló pedig a nem hivatalos/gyakorló csapat tagjaként…

Tovább…

Gyümölcsöző 2021-2022-es tanévet kívánunk!

A szentlászlós középiskolások számára is ünnepélyes tanévnyitóval, a Szentlélek segítségül hívásával és a lelkipásztorok áldásával kezdődött meg az új tanév. Kaszásné Tóth Judit intézményvezető közvetítette számunkra fenntartónk, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új tanfelügyeleti főigazgatójának, Némethné Székely Julianna asszonynak a gondolatait. Három kifejezést ajánlott figyelmünkbe a tanév folyamán: Amen. Ügyes vagy! Segíthetek?…

Tovább…

Felső tagozatos évnyitó

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda felső tagozatának tanévnyitó ünnepsége „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” (Jn 6,51) Iskolánk felső tagozatos diákjai számára is ünnepi szentmisével…

Tovább…

Mi így készülünk, avagy néhány emlék az intézményi zarándoklat után…

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda teljes közössége együtt utazott Mátraverebély-Szentkútra 2021. augusztus 26-án. A közös emlékek felidézése a tanév előkészítésének hajrájában is előbukkan, hiszen gyakran mutatjuk, küldjük egymásnak a zarándoklat alatt készült pillanatképeket, melyek ott és akkor spontán készültek. Milyen jó…

Tovább…

Illeszkedő tábor 2021.

Hagyományos módon az idén is megnyitotta kapuit a Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az elsősök előtt az „Illeszkedő tábor” keretei között. A gyermekek mindennapjait színesítették a különböző programok: kézműves foglalkozások, mozgásos játékok, társasjátékok, mozi. Megismerkedtek intézményünk kápolnájával, ahol közös imával kezdtük meg a hetet, majd a könyvtárban…

Tovább…

Alsós tanévnyitás

Tiszta forrásból táplálkozzunk, tiszta és megújuló lélekkel járjuk az új tanévet… 2021. augusztus 29-én, vasárnap a Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alsó tagozatának tanulói, pedagógusai és szülei közös tanévnyitó, Veni Sancte szentmisén ajánlották Istenünk kegyelmébe az előttünk álló tanévet. Iskolalelkészünk, Bákonyi János atya ünnepi beszédében szeretettel biztatta…

Tovább…

Pedagógusok lelkigyakorlata zarándoklattal

Kisvárdán, a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda pedagógusainak tanévkezdés előtti lelkigyakorlatát Juhász Imre atya kísérte, aki Bákonyi János iskolalelkészünk meghívására érkezett közösségünkhöz. A lelkigyakorlat két fő tevékenység köré épült: gondolatban keresztény pedagógusként kutattuk helyünket a teremtett világban, illetve a zarándokok útjára léptünk,…

Tovább…

Élő kenyér…

Már javában készülődünk az új tanévre mi, szentlászlós pedagógusok. Augusztus 17-ei alakuló értekezletünkkel elstartolt az új tanév. Megismertük az új tanév kiemelt nevelési és oktatási céljait, és lelki vezetőnk, Bákonyi János atya áldást kért munkánkra. Közös imánkkal megerősítve és a Nemzetközi Eucharisztikus Találkozóra is hangolódva, iskolánk új éves jelmondatával felvértezve…

Tovább…

Egyenruha átvétel

Kedves Diákok! Az új egyenruhák átvételére 2021. augusztus 30-án 8:00 – 14:00 óra között lesz lehetőség a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (4600, Kisvárda, Flórián tér 3.) főépületének 6-os tantermében (az a terem, ahol próbáltatok) Bertáné Biró Melinda és Nagy-Lakatos Adrienn tanárnőknél. További…

Tovább…

Tábori emlékképek

Várakozással és izgalommal vette kezdetét 2021. augusztus 2-án, hétfőn 71 fővel és 7 segítővel a Szent László Katolikus Intézményben napközis táborunk. Fogadják szeretettel ezt a kis összefoglalót a változatos programokról: Énektanulás Táborunk fő célja az együtt éneklés, s ezen belül a következő tanév zenei repertoárának bővítése, megtanulása volt. A tábor…

Tovább…

Üzenet a jelenből 2.

Erzsébet tábor pillanatképek Az énekkarosok Erzsébet tábora sokszínű lehetőségeket biztosít a kikapcsolódásra, felhőtlen jókedvre. Kreativitásukat kézműveskedésben is megcsillogtatták a kórustagok, féldrágakövekből készültek karkötők, kulcstartók, mesebeli fácskák. A sportvetélkedők, íjászkodás, rollerezés az izmokat mozgatta át, izgalmas várakozás után ereszkedtek a mélységbe az ugrálóvár bajnokai, a logikai társasjátékok pedig az agytekervényekre voltak…

Tovább…

Számítógépek értékesítése

Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!Kedves Diákjaink! Intézményünk régebbi, de még jól használható számítógépei közül néhányat értékesíteni szeretnénk. (Rendszergazdánk a gépek kiadása előtt újra átvizsgálja és össze is szereli.) Konfiguráció: Alaplap: Gigabyte H61M-S1 Processzor: Intel Celeron G540 2,5GHz Memória: 2GB DDR3 Winchester: 250 GB Western Digital HDD Monitor: AOC ”19 CD/DVD: Dvd-író…

Tovább…

Üzenet a jelenből 1.

Erzsébet tábor – kiváló hangulatban a kórus Várakozással és izgalommal vette kezdetét 2021. augusztus 2-án, hétfőn 71 fővel és 7 segítővel a Szent László Katolikus Intézményben napközis táborunk. A napközis Erzsébet tábor keretében idén nagy hangsúlyt kap a művészeti és zenei nevelés, melyért Faragó Sándor kántor, karnagy a felelős. Változatos…

Tovább…

Új sorozat indul

„Az élet növekedése csendben, sötétben történik.” (Mustó Péter SJ)  Jó ideje már, kerek egy hónapja, hogy nem adtunk hírt magunkról, iskolánkról. Pihengettünk is, tervezgettünk, kicsit letettük a lantot, talán több időt hagytunk a csendnek, hogy megnyílhasson a lelkünk. Persze az aktív pihenésnek, a minőségi idő közösségben való eltöltésének is adtunk sok-sok esélyt, családunk…

Tovább…