Advent ünnepi áhítat a kollégiumban

A Szent László Katolikus Kollégium kápolnájában került megrendezésre a 2024-es év adventi ünnepi áhítata a kollégium diákjainak szervezésében, amelyen jelen voltak az iskola vezetői, tanárai, dolgozói. Csodálatos az Úr jövetele! Jön, mint Dávid Fia és Isten Fia, testvérünk és örök segítőnk, aki közeli társunk. Beteljesül a nép várakozása, a próféták…

Tovább…

Szentlászlós diákok angyali küldetésben – „Minden jótett csillaggá válik az égbolton.”

2024.12.16. „Így szép az Advent:Te adhatsz,Ő adhat,Mi adhatunk,Mindannyian, bizony mindannyian:Valakinek Angyala Vagyunk.” (Bedő Gábor részlet) Az advent és a karácsony az év legmeghittebb időszakai, amikor egy kicsit mindannyian lassítunk, szívünket nyitogatjuk, készítjük az Úr érkezésére, mindeközben megtelik szívünk csordultig szeretettel. Bennünk van a vágy arra, hogy a saját boldogságunkat megoszthassuk,…

Tovább…

Gaudete! – az adventi koszorú 3. gyertyájának meggyújtása

A harmadik, a rózsaszínű gyertya, az öröm gyertyája ég már az adventi koszorún. Mike Ervin atya, lelkivezetőnk arra hívott meg minket, hogy vegyük észre az élet szépségeit, örömeit, váljunk örömmé egymás számára. Köszönjük a felső tagozatosok, a 6.a osztály ünnepi műsorát és a felkészítést Máté Csabáné Orosz Beáta tanárnőnek. Örvendünk,…

Tovább…

Advent III. vasárnapja

Advent harmadik Vasárnapján fellobban egy újabb lángÖröm tölti el szívünket vágyakozva várunk rád.Tudjuk, hogy majd eljössz közénk, hogy megváltónk legyél.Szereteted árad köztünk, hisz Te vagy az öröm, a fény. Gaudete vasárnapján ismét intézményünk tanulói gyújtották meg a Linzenbold József esperes, plébános atya által celebrált ünnepi szentmisén az öröm gyertyáját. Adventi…

Tovább…

Zakopanei kirándulás

A 11.D és 12.D technikumi osztály Zakopanéba, Lengyelország téli fővárosába utazott december 6-án. A rendhagyó adventi kiránduláson a diákjaink szülőkkel, testvérekkel kiegészülve csodálhatták meg a Magas-Tátra szépségeit.

Tovább…

Semmi kétség, Krisztus jön…

Ébredez a remény és szívünk átjárja,Mert már közel van váltságunk nagy napja. Advent második vasárnapján a Szent László óvodásai, általános iskolásai, középiskolásai és pedagógusai álltak a városháza előtti színpadon. Alpolgármester úr köszöntője, majd a történelmi egyházak képviselőinek áldása után a remény gyertyafénye lobbant fel. Diákjaink pedig csodálatos gondolatokkal, tánccal, énekszóval…

Tovább…

Advent II. vasárnapja

„Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakadÜdvös imánk vigaszt, reménységet akar.”Szabó-Kila Margit: Adventi remény Advent második vasárnapján a Római Katolikus Templomban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén intézményünk tanulói közreműködésével fellobbant a remény sugara. A remény az ember életének…

Tovább…

Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…

A szentlászlós ovisok és bölcsisek szüleinkkel együtt készülünk az adventi időszakra. Az első adventi gyertyagyújtáskor Mike Ervin atya megáldotta a csoportjaink adventi koszorúit. Megmutattuk Ervin atyának, hogy milyen szép versekkel és énekekkel készülünk a kis Jézus születésére. Faragó Sanyi bácsival újabb adventi éneket is tanultunk: Ó, jöjj, ó, jöjj Üdvözítő!…

Tovább…

„Szent László háza népe, gyertek, járjunk az Úr világosságában!”

A szentlászlós osztályok adventi koszorúinak megáldásával kezdődött az adventi időszak iskolánkban. Mike Ervin atya Izajás próféta szavait megidézve homíliája végén iskolánk, a Szent László közösségét is meghívta, hogy a remény zarándokaiként készülődjünk, és járjunk az Úr ösvényein. Az első adventi gyertyát a Via Crucis téren gyújtottuk meg. A ködös időben…

Tovább…

Advent I. vasárnapja

Advent első vasárnapján csendesedj el kicsit,Hagyd most magad mögött a napok bajait,Gyújtsd meg a koszorúd legelső gyertyáját,S tűzd fel a melledre a hit vörös rózsáját! Advent első vasárnapjával elkezdődött a karácsonyi előkészület időszaka. Az előttünk álló néhány hét a várakozás csodáját, a türelmet tanítja mindannyiunknak. Minden pillanata egy lehetőség arra,…

Tovább…

Szentlászlósok pásztorjátéka a kisvárdai római katolikus egyházközség híveinek

A hagyományok szerint a hívek a Szent László Katolikus Középiskola diákjai, ebben az évben az 5. osztályosok szolgálata révén találkozhattak a kisded Jézus születését megelevenítő pásztorjátékkal. Karácsony első napján a 10 órai szentmise után lehettünk részesei az angyalok kara és Mária szívhez szóló énekének, a pásztorok várakozásának, a napkeleti bölcsek…

Tovább…

KARÁCSONYI KORCSOLYÁZÁS

December 20-án a 11.D osztály kalandos utazásra indult Nyíregyházára a Városi Jégpályára és az adventi vásárba. A vonatút családias, beszélgetős volt, majd hagyományunk szerint újra a korcsolyapályát vettük célba. Miután felelevenítettük korcsolyatudásunkat, célba vettük az adventi vásárt és a Korzót. Mindenki maradandó élménnyel távozott haza erről a kirándulásról. Géczi Titanilla…

Tovább…

Árpád-házi szentjeink is a kisded Jézus elé járultak

Ünnepi szentmiséink előtt az 5. osztály pásztorjátéka hangolt rá kicsiket és nagyokat egyaránt a karácsony misztériumára. A pásztorjáték ismert szereplői, a Szent Család, angyalok, pásztorok, napkeleti bölcsek mellett a magyar háromkirályok, Szent István, Szent Imre és Szent László is felajánlották értékeiket a kis Jézusnak. Szent István az országunkat jelképező Szent…

Tovább…

Pásztorjáték az óvodásoknak

Immár hagyomány, hogy lelkes szentlászlós szülők és óvodapedagógusok pásztorjátékkal elevenítik meg a betlehemi jászol csodáit, ezzel ráhangolva a legkisebbeket a kis Jézus születésére. Egykor az advent csöndjében szőtt terítő került a karácsonyi ünnepi asztalra, a szalma aranyló fénye idézte meg az Élet Kenyerét. Most a Pillangó csoportból kerültek ki a…

Tovább…

Ünnepekre hangolódva

– adventi kiránduláson vett részt a 9.B osztály A karácsonyi ünnepekre hangolódva, osztályfőnökünk Edit néni szervezésében újra remek napot tölthettünk együtt felhőtlen szórakozással. December 18-án mindannyian örömmel indultunk reggel iskolába, hiszen tudtuk, a mai nap más lesz, mint a többi. Nyíregyházára utaztunk, hogy meghódítsuk a Városi Jégpályát. Vonattal mentünk, így…

Tovább…

Harmadik adventi gyertyagyújtás Kisvárdán

Kisvárda Város főterén a harmadik adventi gyertyagyújtáson szentlászlós diákjaink teljesítettek kulturális szolgálatot. 6. évfolyamos diákjainkat Jurásné Papp Mónika és Baloghné Votyku Klára tanárnők készítették a fellépésre, gyermekkarunk Faragó Sándor karnagy vezetésével lépett színpadra, népdalénekes nagylányaink felkészülését pedig Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka énektanár segítette. Szívet-lelket melengető gondolatok, magával ragadó dallamok, a…

Tovább…

Második adventi vasárnap

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Szeretné megtölteni, hogy tele vigye vissza, de mit tegyen bele? Észrevétlenül végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi…

Tovább…

Az első adventi gyertya

Megáldotta a szentlászlós középiskolás és általános iskolás osztályok adventi koszorúit Bákonyi János atya. Az első gyertya, a hit fényének meggyújtását az óvodások műsora vezette be a középiskolában és az általános iskolában is. Köszönjük az óvodások szolgálatát, bátor kiállását és az óvónénik felkészítő munkáját.

Tovább…

Adventre hangolódva – lelkigyakorlaton a 12.D

Osztályunk, a 12.D háromnapos lelkigyakorlaton vett részt Szenes István atya vezetésével Nyírbátorban. Lelki feltöltődésben lehetett részünk, hála a különböző imaformáknak, amelyeket az atyától sajátítottunk el. Segítségével elménk elcsendesedett és lelkünk megnyílt. A katolikusoknak lehetősége volt bűnbánatot tartani szentgyónás formájában. Megismerhettük Carlo Acutis történetét is, fiatal kora és életszentsége nagy hatással…

Tovább…

Adventi jótékonysági vásár

Már a tanév elején megfogalmazódott egy iskolai vásár ötlete, ahol gazdát cserélhetnének még használható apró csecsebecsék. Végül kicsit tovább gondolva mindezt, a lehetőségeket kibővítettük kézműves termékek eladásával. A kézműves termékek körébe a DÖK gondolatvilágában szervesen beletartozik a sütemény is. Végül így valósult meg az Adventi Vásár. A kézműves termékek árából…

Tovább…

„Varázslata van a szív szeretetének” – az ötödikesek karácsonyi műsora

„Amikor kigyúlnak a karácsonyi fények,együtt kell dobbanni az emberek szívének.Szóljon idén arról minden mese, ének:– varázslata van a szív szeretetének.” A Szent László Katolikus Intézmény ötödikesei ennek a gondolatnak a jegyében nyújtották át ajándékukat: adventi, karácsonyváró műsorukat szüleiknek, felső tagozatos diáktársaiknak, és az utolsó tanítási napon intézményünk középiskolásainak. Műsorukban, dalaikban,…

Tovább…

A betlehemi láng Kisvárdán

Megérkezett a Szent László Katolikus Intézménybe is a betlehemi láng. A karácsonyi felkészülést az utolsó tanítási napunkon, pénteken a szentmisék és az 5. évfolyam dramatikus, zenés, táncos karácsonyváró ünnepi műsora segítette. Az általános iskolások szentmiséjére érkezett meg a betlehemi láng Benő Zoltán, az 1998. számú Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat parancsnoka…

Tovább…

Advent második vasárnapján

„Advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban a jóság emlékeit és kinyissuk a remény kapuit.” /XVI. Benedek pápa/ Advent második vasárnapján a hit gyertyája mellett, a remény gyertyájának fénye is fellobbant a koszorún, hogy adventi készülődésünk, várakozásunk útját megvilágítsa. Kisvárda főterén a Szent László Katolikus Intézmény tanulói versekben és dalokban hozták…

Tovább…

A remény gyertyája az adventi koszorún

Óvodánkban az adventi koszorún a második gyertyát a Bárány csoportos gyermekek gyújtották meg. A remény gyertyájának fellobbanásával a Mikulás is megérkezett a gyermekek nagy örömére. A nap során a jó Mikulás minden csoportot meglátogatott, együtt játszott a gyermekekkel. Az ajándékot mindenki a kitisztított csizmába, bakancsba kapta.

Tovább…

Apróságok szép műsora

Amikor az apróságok, óvodásaink, nagy tettekkel segítik a középiskolások adventi készületét… „Ádventi gyertyácskák lángja lobog bennem,Ádventi éneket csilingel a lelkem.Betlehemi kisded, hozzál fényt, meleget,Két karom kitárom, teérted epedek.” Nagyon büszkék vagyunk a szentlászlós ovisokra, akik a középiskolások szívét is megmelengették, mosolyt csaltak a pedagógusok arcára, örömkönnyeket fakasztottak a pedagógus édesanyákban…

Tovább…

Az első gyertya

A Csiga csoport óvodásai adventi műsorral örvendeztettek meg minket november 28-án. Ezen a hétfőn Bákonyi János atya megáldotta az osztályok adventi koszorúit. Szentlászlós ovisaink az adventi gyertyagyújtások ünnepi hangulatához először az általános iskolában járultak hozzá énekükkel, verseikkel. Köszönjük a Csiga csoportnak!

Tovább…

Adventi készülődés az óvodában

Az óvodás gyermekek számára az idő múlása megfoghatatlan fogalom. Az ünnepi készülődés felemelő érzés. Ebbe a készülődésbe segítettek be az óvodás gyermekek szülei, egy régebbi hagyományt ismét életre keltve. Míg az apróságok megérdemelt délutáni pihenőjüket töltötték, addig ügyes kezű édesanyák, mint az angyalok, díszbe öltöztették óvodánk közösségi tereit. A kicsinyek…

Tovább…

Karácsony felé…

Mozgalmasan, de mégis bensőségesen teltek negyedikeseink téli szünet előtti napjai. Hétfőn a Bagolyvár csodálatos, meseszerű fényeiben gyönyörködtünk, kedden pedig régi kedves tanítványunk, Máté Csaba Csongor és húga, Beáta varázsolt el minket ismét csellójátékával. Hagyományos kis „házi” csellókoncertünkre meghívtuk a 8.a osztályt is. A múlt és a jelen találkozott egy rövid…

Tovább…

„Kiteljesedett az adventi koszorú fényköre – lobog a 4. gyertyaláng.”

Advent negyedik vasárnapján az utolsó gyertya fényei is fellobbannak az adventi koszorún. A harmadik lila gyertya jelképezi Keresztelő Szent Jánost, aki Jézus eljövetelét hirdette, utat nyitva számára az emberek szívéhez. Ugyanakkor annak a végtelen szeretetnek a jelképe is, amellyel Krisztus érkezik a világba. Születése elhozza nekünk embereknek azt a bizonyosságot,…

Tovább…

Betlehem az általános iskolai aulánkban

Megtanulni a verset, megoldani a házi feladatot, segíteni otthon, meglátogatni a nagymamát, készíteni egy finom vacsorát, szalmát tenni a betlehemi figurák közé – életünk apró mozdulatai és egyszerű mozzanatai csupán. Cselekedeteink új tartalmat kaptak, a régről ismert értékek pedig újraéledtek néhányunk lelkében, amikor elkészítettük meglepetésünket kicsiknek és nagyoknak: mert reggel…

Tovább…

,,Lobog már három gyertyaláng…”

Advent harmadik vasárnapján egyre közelebb érezzük a Megváltó érkezését. Ez a vasárnap az örömé. Szűz Máriát magasztaljuk, aki megszülte a Fiút. Ezt jelképezi a rózsaszín szín, mely az örvendezés szimbóluma. Intézményünkben ma mi is együtt örvendeztünk. Hálaadó imával, versekkel, hegedűszóval, énekekkel fejeztük ki érzéseinket, s vallottuk meg hitünket. Kívánjuk, hogy…

Tovább…

A Szent László Katolikus Intézmény diákjainak műsora advent harmadik vasárnapján

Kisvárda szívében színes, feledhetetlen perceket idéző műsorral kedveskedtek a városlakóknak a Szent László Katolikus Intézmény tanulói. A verses, dalos, táncos műsor igazi derűs élményt jelentett mindazoknak, akik a téli hidegben velünk élték át a város adventi koszorúján a harmadik gyertya lángjának fellobbantását. Minden szereplő diákunk hősiesen tűrte az időjárás viszontagságait,…

Tovább…

Meggyújtottuk a második gyertyát

Intézményünk advent koszorúján is már két gyertya hirdeti, hogy egyre közelebb van Jézus születésének napja. Az első évfolyamos kisdiákok dalokkal, versekkel készültek, hogy még szebbé tegyék a várakozást. Az ünnepek alkalmából kívánjuk, hogy mindenhová jusson fény, gondoskodás, szeretet. Legyen lelkünkben béke, otthonunkban harmónia. Halljuk meg egymás szavát, halljuk meg az…

Tovább…

Pedagógusok és diákok válaszoltak a rorate meghívásra

,,Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!” (Lk 10,6) Az ég felhői is harmatozva ébredtek ma reggel, amikor rorátéra igyekeztünk a Szent László kápolnájába, ahol iskolalelkészünk, Bákonyi János atya és Kaszásné Tóth Judit intézményvezető már várt bennünket. Az adventi koszorú két gyertyájának otthonosságot adó fényénél halkan, maszk…

Tovább…

Ó, jöjj, ó, jöjj Emmánuel…

Hétfőn a középiskolás diákok képviselői is összegyűltek az adventi koszorúk megáldására és az első adventi gyertya lángjának fellobbanására. Kaszásné Tóth Judit intézményvezető advent csöndjére hívta fel a figyelmet, mikor Horváth István Sándor atya elmélkedését idézte: „Advent nem a szavak ideje, legalábbis nem az emberi szavaké, legyenek azok bármennyire is igazak,…

Tovább…

Ránk köszöntött advent…

Általános iskolánk aulájában került sor az adventi koszorúk megáldására és az első adventi gyertya meggyújtására. Az alsó és felső tagozatosokat az óvodások éneke köszöntötte, Dudásné Popovics Angéla óvodavezető pedig egy adventi versben hozta el közénk az ünnepi készület hangulatát. Ágh Tihamér: Adventkor Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,a földön sárguló, elkínzott levelek.Az…

Tovább…

Advent – várakozásunk megszentelt ideje

Mária várta, csendben, alázattal várta az angyali üdvözletben ígért Üdvözítőt. Petrás Mária művésznő kerámiájának üzenete és Korzenszky Richárd atya imája legyen segítségünkre, hogy megfoganjon szívünkben az Örömhír, szülessen meg bennünk és általunk a szolgáló szeretet. Urunk,köszönjük,hogy megajándékozol minketa várakozásés a felkészülés lehetőségével.Add, hogy ne hiányozzék belőlünkaz útegyengetés készsége,a béketeremtés bátorsága.Urunk:…

Tovább…

Ádvent 4. vasárnapja

(Mik 5,1-4 – Zsid 10,5-10 – Lk 1,39-45.) Advent negyedik vasárnapján, a karácsonyi ünnep kapuján, mintha csak egy égi hang szólna hozzánk: „Lépjetek be és lássátok!” Adventi utunkat végigjárva lépjünk be a betlehemi barlangba és lássuk a Gyermeket! De miként az anglikán vallásból sem tér át mindenki a katolikus hitre,…

Tovább…

Advent 3. vasárnapja

 (Szof 3,14-18 – Fil 4,4-7 –Lk 3,10-18.) A megtisztult ember öröme A mai vasárnap neve: „Gaudéte” (örvendező) Mennyire jellemző ránk a derűs lelkület? Minek örülünk igazán? Öröm nélkül az élet szinte elviselhetetlen. Miért/minek tud örülni a hívő ember? Mi okunk van az örömre? Amit e kérdésekre válaszolunk, az jellemző ránk, egész…

Tovább…

Adventi gyertyagyújtás

Intézményünkben is fellobbant az adventi koszorún a második gyertyaláng.A második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. Bákonyi János iskolalelkészünk által vezetett közös imát követően a 4.b osztály tanulói is erre az örömhírre emlékeztettek bennünket…

Tovább…

Advent 2. vasárnapja

„Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket” (Mk 1,8). János keresztsége a bűnbánat kifejezése volt. Jézus megadja a Szentlelket apostolainak és Egyházának. A Szentlélek pedig már nemcsak jelzi a bűnbánatot, hanem meghozza a bocsánatot és az újjászületést is. Nagyon aktuális ez a gondolat, itt, advent második vasárnapján, hiszen…

Tovább…

Adventi gyertyagyújtás az általános iskolában

Az adventi koszorún fellobbanó fénnyel kezdetét veszi a karácsonyi ünnepkör, melynek különleges, egyedi szerepe és jelentősége van valamennyi ember életében. Igen, nemcsak a hitben élőkében, hiszen adventkor minden ember lelkében megmozdul valami belső hang, s elindulunk egy úton, mely tele van várakozással, felkészüléssel, a megtisztulás és a megbékélés iránti vággyal….

Tovább…

„Lobog az első gyertyaláng”

„Kezdődik a csodavárás,Ahogy egykor Jézust várták:Szeretettel, bizalommal,a tűz lángját körül állták.”(Aranyosi) Az óvodás korú gyermek időérzéke számára a kézzel fogható idő múlását is jelentik a hétről-hétre meggyújtott gyertyák. A várakozás ideje ez, gyermeknek, felnőttnek. Különösen a mai helyzetben. Kicsit visszafogottabb, zártkörű, bensőséges ünnepléssel készültünk az első gyertyagyújtásra. Az óvodai csoportokban…

Tovább…

Advent 1. vasárnapja

„Éberség!” „Legyetek éberek!” Az evangélium hagyománya gazdag tartalommal ruházza föl a kifejezést. Advent első vasárnapján a liturgia különös figyelemmel helyezi középpontba a gondolatot. Adventus Domini – az Úr eljövetele. Advent hármas jelentéséből fakad ez a gazdagság. Az első, ami minket legközelebbről érint, az idei eljövetele. Azzal a reménységgel vagyunk, hogy minél több…

Tovább…