Megnyílt Diákműhely sorozatunk 7. kiállítása!

„A művészet ott kezdődik, ahol a másolás véget ér.” /Oscar Wilde/ Az alkotók: Molnár Anna és Molnár Eszter testvérpár. Eszter 11. évfolyamunk matematika-digitális kultúra tagozatának diákja. Anna öregdiákunk, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója. Mindketten a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiként ismerkedtek meg a képzőművészeti technikákkal. Bábás Erika zománcművész…

Tovább…

„Küzdelem a lelkekért” – a Nemzeti Emlékezet Bizottság vándorkiállítása iskolánkban

A cigándi Bodrogközi Múzeumportával való együttműködésünknek köszönhetően jutott el hozzánk a NEB Küzdelem a lelkekért tablósorozata. A kommunista diktatúra áldozatai között nagy számban voltak egyházi személyek. A rendkívül látványos és tartalmas kiállításon intézményünk általános és középiskolásai egyaránt megismerkedhetnek azzal, hogy a pártállami Magyarországon az 1960-as években milyen egyház- és vallásellenes…

Tovább…

Diákműhely harmadszor – Finisszázs Pálinkás Tamás fotókiállításán

A Szent László Diákműhely kiállítássorozatában a harmadik állomás Pálinkás Tamás 12.b osztályos diákunk fotóinak bemutatkozása volt. Egy hónapig élvezhettük az aulában – kisiskolásoktól az érettségizőkig – a változatos témákat, szűkebb pátriánk, Kisvárda emblematikus helyszíneit, majd az Országház és Kisvárda összekapcsolódását egy izgalmas szögből rögzített képen. És már el is érkezett…

Tovább…

Május – alkalom a Mária-tiszteletre

Kedves Munkatársaink, Diákjaink! A május Szent József ünnepével kezdődik és hagyományosan a Mária-tisztelet tavaszi hónapjaként éljük meg. Visszatértünk a kollégiumba, így folytatódhat a kiállítások sorozata iskolánk Szent József-kápolnájában. Májusban tervezett kiállításunkra várjuk a családjaitokban őrzött különböző Mária- és Szent József-ábrázolásokat, képeket, szobrok fotóit, hozzájuk kapcsolódó történeteket, emlékeket, valamint imákat, kedves…

Tovább…