Pályaorientációs nap a Szent Lászlóban

2025. január 6-án pályaorientációs napra került sor a Szent Lászlóban. Különböző hivatások képviselői tartottak tájékoztatót az általános és középiskolás diákjainknak. Külön öröm számunkra, hogy vendégeink között több, korábbi szentlászlós diákot köszönthettünk: Balogh Márk pszichológust, Barkaszi Dániel tüzér hadnagyot, Buda Beáta állatterapeutát, Dr. Bányász Imre ügyvédet, Dr. Péter Dániel kardiológust, Takács…

Tovább…

Kutya az osztályteremben

Csili, a segítőkutya meglátogatta első osztályosainkat gazdájával, Buda Beátával. Bea néni tanító és gyógypedagógus, kutyaterapeuta. Azt is tudjuk, hogy ő is szentlászlós diák volt. Csili, a szófogadó négylábú hamar a gyerekek bizalmába férkőzött. A jó hangulatú foglalkozáson egy kis jutalomfalatért cserébe leült, hempergett, ugrott és más trükköket is végrehajtott a…

Tovább…

FÉLÚTON – IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Borbányán

Első ízben került megrendezésre 2025. január 3-4. között a „Félúton” ifjúsági találkozó a borbányai lelkigyakorlatos házban, mely rendezvénynek házigazdái a MeNöK egyházmegyei tábor szervezői voltak. Nagy örömre adott okot, hogy a meghívást közel 60 fiatal fogadta el, akikkel együtt gondolkodtunk, együtt terveztük meg a 2025-ös évet. Ennek gyümölcseként idén is…

Tovább…

Vízkereszt a Szent László Katolikus Intézményben

Január 6. Vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör vége. Intézményünkben közös szentmisével ünnepeltünk, majd jelképesen megnyitottuk a 2025. jubileumi évet. Iskolalelkészünk, Mike Ervin atya homíliájában kiemelte, hogy a mai ünnep a keresztény világ egyik legősibb és legjelentősebb ünnepe, három fontos eseményt kapcsol össze: a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus megkeresztelkedését és a kánai…

Tovább…

Díjak „Az én karácsonyom” rajzpályázaton

Kisvárda Város polgármestere, Leleszi Tibor úr rajzpályázatot hirdetett „Legszebb karácsonyom” címmel. Az idei évben közel 650 rajzot készítettek a kisvárdai és környékbeli települések gyermekei. Iskolánk óvodásai, alsó és felső tagozatos diákjai is szebbnél-szebb alkotással, remekművel pályáztak. Az intézményünket képviselő 9 óvodás gyerek és 77 általános iskolás tanuló nagy izgalommal várta…

Tovább…

A remény zarándokai

– Lelki nappal készültünk a karácsonyi ünnepekre és a 2025-ös jubileumi évre A szentlászlósok apraja-nagyja lelki napon vett részt a karácsonyi szünet előtt. Az alsó tagozatosok kézműves foglalkozással, karácsonyi ének tanulással és a kis Jézus ajándékának elkészítésével hangolódtak az ünnepre. Lázasan munkálkodtak rajzaikon, a kisdednek címzett leveleken. Köszönjük, a debreceni…

Tovább…

Legyen ma templom minden ember szíve…

„Legyen ma templom minden ember szíve,Melyben a lélek szárnyat bontogat!Karácsony édes ünnepénLegyen imádság minden gondolat.” Intézményünk 4. évfolyamos tanulói a téli szünet előtti utolsó tanítási napon megható karácsonyi műsorral ajándékozták meg szüleiket, diáktársaikat és pedagógusaikat. Az ünnepi hangulatot a gyermekek angyal- és betlehemes tánca teremtette meg. Az előadásukban felcsendültek a…

Tovább…

Matematika versenyre várunk!

Még a téli szünetben is be lehet küldeni a megoldásokat! A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda  és Bölcsőde matematika versenyt szervez az idei tanévben is a kisvárdai és környező települések felső tagozatos tanulói számára. Jelentkezni lehet a versenyre az alábbi linkeken: 8. osztály:…

Tovább…

Kupagyőzelem fekvenyomásban

2024. december 7-én rendezték Kiskunfélegyházán a Grinch Kupa fekvenyomó versenyt, amelyen iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát az 1. helyen végzett a -60 kg-os kategóriában. Eredményével az ifjúsági kategória abszolút bajnoki címét is elnyerte. Felkészítője és edzője édesapja, Ferku Tamás. Gratulálunk a szép eredményhez és további sikeres versenyzést kívánunk!

Tovább…

Továbbjutók programozásból

A Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny első fordulóját sikeresen teljesítette több tanulónk is, így továbbjutottak a második fordulóba. Az 1. korcsoportban Jenei Kristóf 8.AA 2. korcsoportban Kovács Gábor 9.A és Szabó Ádám 10.CA 3. korcsoportban Kós Bálint Hunor 11.A  Tanulóink nagyon jó pontszámmal várhatják a következő fordulót, hiszen az 1….

Tovább…

Szép eredmények a DEIK Regionális Programozó Versenyen

A hagyományokhoz híven ebben a tanévben is december első hétvégéjén rendezték a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által szervezett Regionális Programozó versenyt. A középiskolai kategóriában idén is szép számmal indultak a tanulók, hiszen 26  csapat mérhette össze tudását az 5 órás versenyen, ahol tizenkét kitűzött feladat közül kellett a lehető legtöbbet…

Tovább…

Advent ünnepi áhítat a kollégiumban

A Szent László Katolikus Kollégium kápolnájában került megrendezésre a 2024-es év adventi ünnepi áhítata a kollégium diákjainak szervezésében, amelyen jelen voltak az iskola vezetői, tanárai, dolgozói. Csodálatos az Úr jövetele! Jön, mint Dávid Fia és Isten Fia, testvérünk és örök segítőnk, aki közeli társunk. Beteljesül a nép várakozása, a próféták…

Tovább…

Pásztorjáték az óvodában

„Karácsony ünnepén az a kívánságom,Legyen boldog mindenki ezen a világon.Itt is, ott is mindenüttlegyen olyan béke,mint amilyen bent lakik az emberek szívébe.” Az óvodás és bölcsődés családok együtt ünnepeltek, ahol a szülők elevenítették fel Jézus születésének történetét.

Tovább…

Szentlászlós diákok angyali küldetésben – „Minden jótett csillaggá válik az égbolton.”

2024.12.16. „Így szép az Advent:Te adhatsz,Ő adhat,Mi adhatunk,Mindannyian, bizony mindannyian:Valakinek Angyala Vagyunk.” (Bedő Gábor részlet) Az advent és a karácsony az év legmeghittebb időszakai, amikor egy kicsit mindannyian lassítunk, szívünket nyitogatjuk, készítjük az Úr érkezésére, mindeközben megtelik szívünk csordultig szeretettel. Bennünk van a vágy arra, hogy a saját boldogságunkat megoszthassuk,…

Tovább…

Gaudete! – az adventi koszorú 3. gyertyájának meggyújtása

A harmadik, a rózsaszínű gyertya, az öröm gyertyája ég már az adventi koszorún. Mike Ervin atya, lelkivezetőnk arra hívott meg minket, hogy vegyük észre az élet szépségeit, örömeit, váljunk örömmé egymás számára. Köszönjük a felső tagozatosok, a 6.a osztály ünnepi műsorát és a felkészítést Máté Csabáné Orosz Beáta tanárnőnek. Örvendünk,…

Tovább…

Látogatás az ipari parkban

Pályaorientációs céllal utaztunk el Debrecenbe, a Schaeffler Group-hoz. Technikumi tanulóink megismerkedtek a termékekkel, a gyártási folyamatokkal és technológiákkal. Köszönjük a lehetőséget, hogy munkakörökről és álláslehetőségekről is tájékoztatást kaphattunk. A szívélyes fogadtatás alkalmával ajándékokkal is kedveskedtek nekünk. Reméljük könnyebb lesz a választás a közeledő szakmai érettségi után.

Tovább…

Advent III. vasárnapja

Advent harmadik Vasárnapján fellobban egy újabb lángÖröm tölti el szívünket vágyakozva várunk rád.Tudjuk, hogy majd eljössz közénk, hogy megváltónk legyél.Szereteted árad köztünk, hisz Te vagy az öröm, a fény. Gaudete vasárnapján ismét intézményünk tanulói gyújtották meg a Linzenbold József esperes, plébános atya által celebrált ünnepi szentmisén az öröm gyertyáját. Adventi…

Tovább…

Karácsonyfát készítettünk

Karácsonyfa készült romantikus, vintage stílusban az általános iskola bejáratánál. Köszönöm azon kollégáimnak és diákjaimnak, akik gyarapították a horgolt csipke csodákat. Külön köszönöm Paládi Éva tanárnőnek és Paládi Adél diákunknak önzetlen segítségét. Férfias feladatokban Bányai Benedek, Papp Ádám és Korbács Zalán 6.a-s tanulók nagyszerűen segítették munkánkat. Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka

Tovább…

Zakopanei kirándulás

A 11.D és 12.D technikumi osztály Zakopanéba, Lengyelország téli fővárosába utazott december 6-án. A rendhagyó adventi kiránduláson a diákjaink szülőkkel, testvérekkel kiegészülve csodálhatták meg a Magas-Tátra szépségeit.

Tovább…

Mézeskalácsot készítettünk

A Szent László középiskola diákönkormányzata idén hagyományteremtő szándékkal mézeskalács sütést szervezett, ahol 8-12. évfolyamos diákok rég nem látott lelkesedéssel készítették a finomságokat. A résztvevők saját kezűleg díszítették a sütiket, miközben karácsonyi zene szólt, ami igazán ünnepváró hangulatot teremtett. Mindenki szívesen vett részt a közös munkában, a nevetés és a jókedv…

Tovább…

Ismerd meg a Szentírást! tehetségmutató verseny Nyírteleken

„A Biblia használati utasítás az élethez. Aki a Bibliát olvassa, jó alapzaton áll.”Peter Hahne 2024. december 10-én immár VII. alkalommal került sor az „Ismerd meg a Szentírást” egyházmegyei tehetségmutató verseny memoriter előadására a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában Nyírteleken. Az idei év különlegességei, hogy a járványügyi helyzet óta először vehettünk…

Tovább…

Semmi kétség, Krisztus jön…

Ébredez a remény és szívünk átjárja,Mert már közel van váltságunk nagy napja. Advent második vasárnapján a Szent László óvodásai, általános iskolásai, középiskolásai és pedagógusai álltak a városháza előtti színpadon. Alpolgármester úr köszöntője, majd a történelmi egyházak képviselőinek áldása után a remény gyertyafénye lobbant fel. Diákjaink pedig csodálatos gondolatokkal, tánccal, énekszóval…

Tovább…

„Fehér szakállú kedves Mikulás, de szeretnék találkozni teveled!”

Minden kisgyermek leghőbb vágya, hogy december 6-án hozzá is ellátogasson a jó öreg Mikulás. A Szent Lászlóban sem volt ez másképp, nagy izgalommal várták Őt bölcsiseink, ovisaink és kisdiákjaink egyaránt. A várakozás idejét harmadikosaink vidám és színes ünnepi műsora tette emlékezetessé. Szent Miklós püspök legendás jósága, a mesebeli Mikulás elveszett…

Tovább…

Lelkigyakorlaton a 13.C

Immár ötödik alkalommal vehettünk részt lelkigyakorlaton. A 13.C osztály tanulói ismét átélhették a közösség támogató, áldást és szeretetet adó erejét. Szenes István atya vezetett, és rámutatott lelkünk csodájára. Advent idején Magdolna nővér is meglátogatott minket, és bíztatott, erősített bennünket.Köszönjük!

Tovább…

Advent II. vasárnapja

„Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakadÜdvös imánk vigaszt, reménységet akar.”Szabó-Kila Margit: Adventi remény Advent második vasárnapján a Római Katolikus Templomban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén intézményünk tanulói közreműködésével fellobbant a remény sugara. A remény az ember életének…

Tovább…

Lelkigyakorlat finálé

Mi, a 13.D osztály az utolsó együtt töltött lelki gyakorlatunkra indultunk 2024. december 4-én Nyírszőlősre. Lengyel József atya iránymutatásával sikerült elcsendesülni, lelkileg feltöltődni. Belső hangjainkra koncentrálva felerősödtek a pozitív érzelmeink. Meghitt beszélgetések, csoportépítő feladatok mélyítették tovább az osztályközösséget. Hálásan köszönjük a lehetőséget.

Tovább…

SULIRA HANGOLÓ iskola-előkészítő foglalkozás a Szent Lászlóban

Miért is fontos a nagymozgás fejlesztése? Napjainkban egyre több gyermek küzd tanulási zavarral, tanulási nehézséggel, szenved beilleszkedési zavarban. Azonban azt kevesen tudják, hogy ezeknek a problémáknak a csökkentésére kiváló eszköz a mozgásfejlesztés. A nagymozgások fejlődésénél fontos kiemelni a mozgáskoordináció szerepét is. Ez alapján beszélhetünk szem-kéz koordinációról, ami a szemünk és…

Tovább…

Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…

A szentlászlós ovisok és bölcsisek szüleinkkel együtt készülünk az adventi időszakra. Az első adventi gyertyagyújtáskor Mike Ervin atya megáldotta a csoportjaink adventi koszorúit. Megmutattuk Ervin atyának, hogy milyen szép versekkel és énekekkel készülünk a kis Jézus születésére. Faragó Sanyi bácsival újabb adventi éneket is tanultunk: Ó, jöjj, ó, jöjj Üdvözítő!…

Tovább…

„Szent László háza népe, gyertek, járjunk az Úr világosságában!”

A szentlászlós osztályok adventi koszorúinak megáldásával kezdődött az adventi időszak iskolánkban. Mike Ervin atya Izajás próféta szavait megidézve homíliája végén iskolánk, a Szent László közösségét is meghívta, hogy a remény zarándokaiként készülődjünk, és járjunk az Úr ösvényein. Az első adventi gyertyát a Via Crucis téren gyújtottuk meg. A ködös időben…

Tovább…

Bolyai eredmények

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny vármegyei fordulójának eredményei: Az alsó tagozatosok között 7. helyezést ért el a 4.a osztály csapata. Csapattagok: Burka Csenge, Százvai Nádja, Százvai Szofi, Tóth-Szilágyi Milla. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett. A felsősök között a 6.a osztály a 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Gyimesi Jázmin, Paládi Adél,…

Tovább…

Advent I. vasárnapja

Advent első vasárnapján csendesedj el kicsit,Hagyd most magad mögött a napok bajait,Gyújtsd meg a koszorúd legelső gyertyáját,S tűzd fel a melledre a hit vörös rózsáját! Advent első vasárnapjával elkezdődött a karácsonyi előkészület időszaka. Az előttünk álló néhány hét a várakozás csodáját, a türelmet tanítja mindannyiunknak. Minden pillanata egy lehetőség arra,…

Tovább…

Szentlászlósaink a FAVÉTON

2024. 11. 30. Immár 20. alkalommal rendezték meg a Fiatalok a Világ Életéért Találkozót a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Intézményben. Az ifjúsági rendezvénynek évről évre részesei fiataljaink is. Az idei évben több száz fiatallal együtt a szenvedély fogalmát jártuk körbe a misztériumjátékok, tanúságtételek, csoportbeszélgetések keretében. Természetesen a „hangulatfokozás” sem maradt…

Tovább…

Nyílt tanítási nap az általános iskolában

2024. november 21-én nyílt tanítási napot tartottunk az alsó tagozaton. A leendő elsős tanítónők matematika-, angol- és magyaróráját tekinthették meg a szülők. Az érdeklődők tapasztalatot szerezhettek a negyedikes diákok aktív órai munkájáról, elmélyített tudásukról és a tanítók által alkalmazott sokszínű módszerekről, munkaformákról. A bemutatóórákat követően Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszony…

Tovább…

„Azt mondom nektek, hogy örömet kell szereznünk az embereknek…”

November 19-én nekünk is nagy örömet szereztek a második évfolyam tanulói előadásukkal. Szent Erzsébetről emlékeztek meg, aki a szolgáló szeretet jelképévé vált nemcsak Magyarországon, hanem szinte az egész világon. A műsort követően iskolalelkészünk, Mike Ervin atya megszentelte a Szent Erzsébet kenyerét jelképező kalácsokat. Az agapéból vendégeink, az óvodások, a szülők…

Tovább…

Rendhagyó környezetismeret-óra a Szent Lászlóban

Érdekes és izgalmas környezetismeret-órán szerezhettek új ismereteket harmadikosaink intézményünk Jedlik Ányos Természettudományos Laboratóriumában, Agárdi Sándor tanár úr vezetésével. A különleges élőlények és a több tízezer éves állati maradványok megfigyelése mellett az éppen aktuális tananyaggal kapcsolatban is sikerült új információkhoz jutni. A rendkívül látványos fizikai és kémiai kísérletek nagy élményt nyújtottak…

Tovább…

Rajzverseny díjak

Városi rajzversenyen vettünk részt, ahol szép eredmények születtek november 18-án. 7-8. osztályos kategóriában honfoglalás témakörben:1. helyezett: TORDAI BOGLÁRKA 7.A2. helyezett: VADÁSZ FANNI 7.A Tordai Boglárka CSODASZARVAS rajza különdíjban is részesült! Gratulálunk a tehetséges tanulóinknak és a felkészítő tanáruknak, Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka tanárnőnek!

Tovább…

Köszönjük a támogatást!

Hálás szívvel köszönjük meg mindazok támogatását, felajánlását, akik bármilyen módon hozzájárultak a bálunk előkészítéséhez és sikeres lebonyolításához. Külön köszönet iskolánk mazsorett csoportjainak, akik hangulatos műsorukkal elvarázsolták a nézőket, és felkészítő pedagógusuknak, Fülöp Krisztinának, továbbá Péter Mónikának vidám táncáért. Reméljük, jövőre újra együtt ünnepelhetünk!

Tovább…

Egészségnapot tartottunk iskolánkban

Ismét egy mozgalmas, élménydús napunk volt. Már sok éve hagyományosan előadások, bemutatók segítségével hívjuk fel a figyelmet sok lehetséges veszélyforrásra. A védőnői szolgálat és a mentőszolgálat segítségével szűrővizsgálatokon vehettek részt és újraélesztést gyakorolhattak tanulóink. Emellett gyümölcsöt és frissítőt kóstolhattunk.

Tovább…

Országos különdíj a „Ments meg” pályázaton

Reschner Benett 4.a osztályos tanuló a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola által szervezett „Ments meg!” c. országos rajz, vers- és prózaíró, animáció pályázatán Különdíjban részesült vers-és próza kategóriában. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz BernadettGratulálunk a szép eredményhez! A nyertes pályamű: A megmentett kiskutya(igaz történet) Ejnye-ejnye háborúszomorú az élet!Mindenhol katonákmenekül a LÉLEK….

Tovább…

LEGO gyárlátogatás

November 8-án a másodikos tanulókkal gyárlátogatáson vettünk részt Nyíregyházán, a Lego Manufacturing Kft. üzemében. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték meg a játék gyártásának különböző fázisait, valamint a csomagolás menetét. Kreatív feladatunk is volt, magunk díszítettünk játékot, amelyet hazahozhattunk. Nagy örömünkre még meglepetés ajándékot is kaptunk.

Tovább…

Családi délután a bölcsődében

Szent Márton napjához közeledve családi barkács délutánt szerveztünk a bölcsődében. A barkácsolós asztaloknál készültek a lámpások, a díszített libák a gyermekek kedve szerint, a szülők és nagytesók segítségével. Terített asztal mellett ismerkedhettek, beszélgethettek az anyukák és apukák. A bölcsődés gyermekek hangos kacajjal, nevetéssel fejezték ki örömüket, hogy együtt lehetett ma…

Tovább…

LELKIGYAKORLATON A 12.D

A 12.D osztály háromnapos lelkigyakorlatra ment Lengyel József vezetésével, Pinte Beáta osztályfőnök és Bódi Zsuzsanna pedagógus kíséretében. A szállásunk a Római Katolikus Plébánián volt Nyíregyházán. Az immáron negyedik lelkigyakorlatunk fő témája a hála, az önismeret és célkitűzéseink voltak. Nap közben ki volt téve egy Hálaüveg tele cukorkákkal. Aki beletett egy…

Tovább…

Irodalmi estéken vettek részt a kollégisták

Ajak Város Önkormányzata Irodalmi estéket szervezett. A programsorozat keretében Tamási Áron művészetét mutatta be Vitéz Ferenc irodalomtörténész. Érdeklődő kollégistáink betekintést nyertek Tamási Áron „tündéri realizmusába”, majd részt vettek Bakajsza András tanár úr, egykori szentlászlós pedagógus „Ne hagyj el vers!” című tanulmánykötetének bemutatóján is.

Tovább…

Kölyökből Atléta eredmények

A Kölyökből Atléta Program őszi egyesületi versenyén a nyíregyházi Atlétikai Centrumban versenyzőink kiválóan szerepeltek. U8 korcsoportban csapatunk első nagy versenyén I. helyezést ért el (csapattagok: Bencs Marcell, Berta Hanna, Balogh Tamás, Bányai Botond, Feigel Kristóf, Kiss Enikő, Takács László, Titka Zalán). U10 korcsoportban csapatunk I. helyen végzett (csapattagok: Ágoston Bence,…

Tovább…