A Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Miután az üdvösség történetének eseményeit megünnepeltük, mintegy összefoglalóul hitünk legszentebb misztériumát ünnepeljük.
)
Már a VI. században megtalálhatók voltak
az ünnep nyomai de a liturgikus ünneplés csak később kezdődött. Az ünnepet
Stephanus, Lüttich püspöke (+920) vezette be. Elrendelte városában, majd szép
zsolozsmát is szerkesztett az ünnepre. Ebből is látható, hogy életében jelentős
szerepet játszott a Szentháromság tisztelete. Írt egy könyvecskét elődjéről,
Szent Lambertről (akit 670-ben száműztek), s közli egy fohászát:
„Istenem, kérlek, áldd meg szolgáidat; Isten, ki hármas egységben áldott
légy!” Az írását egy
nagyon szép doxológiával (dicsőítés) zárta:
„Miközben uralkodik az élő Isten
Háromsága teljességében s az egység fenségében, kinek dicséret legyen, s a
szentek ujjongása;
és folytonos hálaadás most és mindig a halhatatlan örökkévalóságon át. Ámen.” A püspököt székesegyházában a Szentháromság
oltár alatt helyezték örök nyugalomra. Utóda pedig az egész egyházmegye számára
elrendelte Szentháromság ünnepét. Róma ekkor még nem helyeselte és nem fogadta
el az ünnepet azzal indokolva, hogy minden vasárnapon, sőt naponként
megünnepeljük az Egységnek és Háromságnak ünnepét”.Az egyetemes Egyház
számára XXII. János pápa 1334-ben, az avignoni fogság idején rendelte el az
ünnepet. A rendelkezés Róma számára volt fontos, mert a világon mindenütt
önként megtartották. Ettől kezdve folyamatos a liturgikus ünneplés. A szentírási szakaszok rámutatnak arra, hogy a kinyilatkoztatás által az
ember képes megismerni hitünknek ezt az igazságát. A hitvallásban az igaz és
örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző személyt imádunk egyetlen lényegben.
Sokszor valljuk meg hitünket e rövid magasztalással: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen”.
Forrás: Verbényi István
