Az egyházzenészek védőszentje, (3. sz.) római vértanú. A nyugati egyház egyik legismertebb szentje. Neve a szentmise római kánonjába is bekerült. Passiója szerint Cecília Rómában keresztényként nőtt föl az előkelő pogány Caecilius családban. Kora ifjúságában Jézussal jegyezte el magát, szüzességet fogadott, ám szülei egy Valerianus nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília házasságkötésük estéjén közölte vele, hogy szüzességet fogadott és egy angyal őrzi. Az ifjú férj látni akarta az angyalt, mire azt a választ kapta, hogy ha megkeresztelkedik, látni fogja.
Valerianus jólelkű volt, és kíváncsi Cecília titokzatos jegyesére. Megkereste a Severus Alexander császár keresztényüldözései miatt rejtőzködő I. Orbán pápát, akinek tanítványa lett és megkeresztelkedett. Hazatérve meglátta felesége őrangyalát, aki liliomból és vérvörös rózsából – a szüzesség és a vértanúság jeleiből – font koszorút helyezett mindkettőjük fejére. Ezután Cecília megkérdezte Valerianust, mit kívánna a leginkább. Ő testvérének, Tiburtiusnak a megtérését kérte. Cecília Tiburtiust is megnyerte a hitnek, és a gőgös római ifjú megtért az addig annyira megvetett keresztények közé.
A megtérés után hamarosan a keresztút következett a két testvér számára. Elvállalták a vértanúk eltemetésének szolgálatát az egyházban – megadták a végső tisztességet azoknak a keresztényeknek, akiket Turcius Amalchius prefektus idejében öltek meg, ezért őket is bevádolták és bíró elé vitték. Mivel megtagadták az előírt áldozati ceremóniát: egy Maximus Cornicularius nevű tisztnek a lehető leggyorsabban a közelben lévő Jupiter-oltárhoz kellett volna vezetnie őket, hogy áldozzanak az isteneknek, vagy karddal azonnal kivégzik őket. Az eljárás gyorsaságának az volt az oka, hogy a vádlottaknak nagy vagyona volt, melynek késedelem nélkül kellett volna az államra szállnia. Maximus azonban csodálva e fiatalok bátorságát, és szánakozva is rajtuk, magára vállalta a felelősséget és késleltette a kivégzést. Házába vitte őket és mindnyájan ott töltötték az éjszakát. Cecília papok kíséretében megjelent a háznál, hogy Maximust és kíséretét Krisztushoz térítse.
Mikor megvirradt, Cecília így bátorította a vértanúságra készülőket: ,,S most rajta, Krisztus katonái! Tegyétek le a sötétség fegyvereit, és ragadjátok meg a világosság fegyvereit!” A két fiatalember hite láttán azonban a tiszt, Maximus is megtért, és családjával együtt megkeresztelkedett. Maximus, Valerianus és Tiburtius együtt haltak vértanúhalált. Cecília a Praetextatuskatakombában temettette el őket. A prefektus Cecíliát is elfogatta, bíró elé állította. A per folyamán nagy bátorságot tanúsított, és olyan meggyőződéssel védte a hitét, hogy a hallgatóságból százan megtértek Krisztushoz. Cecíliát is halálra ítélték, de maga a prefektus is visszariadt a nyilvános kivégzéstől. A saját háza fürdőjébe zárták, hogy a gőzben megfulladjon, de sem a gőz, sem a tűz nem ártott neki, ezért hóhért küldtek hozzá, hogy lefejezze. Három csapás után is életben maradt, és mivel a törvény tiltotta, hogy negyedik csapást mérjenek a lefejezendőre, félholtan hagyta ott a hóhér.
Cecília haldokolva, még három napon át buzdította a hívőket; vagyonát elosztotta a szegények között és megkérte a pápát, hogy a házát alakítsa át templommá; még utolsó perceiben is megnyert lelkeket a hitnek. 230. november 22-én halt meg. Orbán pápa temette el a Callixtus-katakombában. S ahogyan kérte, valóban templomot építettek a tiszteletére, oda ahol egykor Cecília trasteverei háza állt. I. Pascal pápa 321-ben vitette át a holttestet a katakombából a templomba. A legenda szerint a szűz látomásban maga mutatta meg a pápának, hol van a sírja. Holttestét arannyal átszőtt szövetbe göngyölték, s a vérrel átitatott kendőket a lábához helyezték. Anélkül, hogy a helyzetét megváltoztatták volna, egy márványlapra fektették, és úgy helyezték el a szarkofágban, amelyben átvitték a trasteverei bazilikába. 1559-ben újra felnyitották sírját, és testét teljesen épen találták. Ekkor készítette el szobrát Stefano Maderno. Az élethű alkotás ma is a szent templomában – Basilica di Santa Cecilia in Trastevere – látható, szarkofágja pedig a kriptában, a bazilika altemplomában. Azt a képet, melyet a hívő emberek Cecíliáról magukban hordanak, Maderno márványszobra határozza meg: mintha mély álmát aludná, úgy fekszik jobb oldalára dőlve a fiatal leányalak, arcát elfedi, karját hosszan kinyújtja. A nyakán három tátongó vágás hirdeti, hogy nem természetes halállal halt meg.
Zsolozsmájának antifonáit a passió szavaiból állították össze: „Hangszerek zenéje közben Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: Legyen szeplőtelen a szívem, hogy meg ne szégyenüljek.” A Cantantibus organis szavak alapján lett a zenészek, hangszerkészítők és a szent zene védőszentje. A 6. sz. óta ábrázolják a vértanú nők sorában a 15. sz. végétől kis orgonával. A 16. sz. és a barokk képein általában nagy orgonán játszik, énekel vagy más hangszeren muzsikál, a szentek körében angyali koncertet hallgat. Az ilyen Cecília-ábrázolást nagyon kedvelték a barokk templomok orgonák fölötti mennyezetképein. Cecília a középkor vége felé lépett be a Tizennégy Segítő Szent csoportjába.
Attribútumai: leggyakrabban orgona, lant és rózsák kíséretében jelenítik meg. S olyan zeneszerzők adóznak emlékének, mint Georg Friedrich Händel: Szent Cecília napi óda, Henry Purcell: Óda Szent Cecília napjára, Charles Gounod: Szent Cecília mise, Liszt Ferenc: Szent Cecília legendája, továbbá Alessandro Scarlatti: Szent Cecília mise és vesperás, Benjamin Britten: Himnusz Szent Cecíliához
Szent Cecília ének
Kihez az Úr elküldé angyalát, hirdesse énekünk Cecíliát.
Jó példa ő, szívderítő, mennyország kertjében nyílt rózsatő.
Hangozzatok zenének hangjai, ifjaknak sípjai és lantjai,
Cecíliát magasztalni, Jézust ki bátor volt megvallani.
Zengetvén a mennybéli orgonát, dicséred dallal az Isten Fiát.
Hajlítsd hozzánk ő irgalmát! Hogy néki mondhassunk harmóniát!
Szövege Szegedi L. (Cantus Ctholoci, 1674) – dallama Nádasdy K.
az Éneklő Egyház 311. (SzVU 218/B) alapján
