Szent Angéla-ünnep a kisvárdai Szent László Katolikus Intézményben

A kisvárdai Szent László Katolikus Intézmény január 27-én, Merici Szent Angéla  liturgikus emléknapján ünnepélyes keretek között emlékezett az Orsolyita (OSU) Rend alapítójára. Az orsolyita nővérek 2017-es visszatérése óta minden évben megünnepeljük a jogelőd intézményünk szellemi-lelki alapját megadó, irányvonalát meghatározó szentünket.  Erre az alkalomra készülve, intézményvezető asszony és nővéreink figyelmességének köszönhetően, restaurálásra került az iskolakápolnában féltve őrzött egykori Szent Angéla Kongregáció 1940-ben készült értékes zászlaja.

A Szent Angéla Kongregáció zászlója

A plébániatemplomban bemutatott szentmisére az asszisztencia ezzel az ősi zászlóval vonult a szentélybe. A szertartás elején Bákonyi János iskolalelkész megáldotta és megszentelte a megújult zászlót, amelyet a szentmise alatt diákjaink egymást váltva méltóságteljesen tartottak. A szentbeszédben tanítást hallhattunk a zászló történelmi, bibliai, hitéleti jelentőségéről, szimbólumokban gazdag értelmezéséről. „A zászló fizikailag rúdra helyezhető, jelképekkel, színekkel, címerekkel díszített textília, amely magasra emelve követendő jellé válik és jelzi egy személyhez vagy csoporthoz való tartozásunkat is. A zászló megtartása, őrzése, védelme megtisztelő feladat, kötelesség, amely sok esetben rangot és kitüntetést eredményezett. A Szentírásban a pusztai vándorlás során Izrael seregei hadijelvényeik, zászlóik és atyáik háza szerint haladtak és táboroztak”. Végül középpontba került Jézus Krisztus győzelmi zászlója, a kereszt, amely számunkra az Élet, Isten szabadításának és szeretetének jelévé vált.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – bevonulás a templomba

A szentmise fényét felolvasást vállaló diákjaink és énekkarunk szakrális zenei szolgálata gazdagította. Az asszisztencia kivonulása után a 4. évfolyamos diákjaink Szent Angéla életét bemutató előadása és M. Frantiska és M. Ignácia közöttünk élő, velünk és értünk imádkozó orsolyita nővéreink köszöntése következett.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – bevonulás a templomba

Hagyományainkhoz híven gyertyát gyújtottak diákjaink Györfi Sándor szobrászművész alkotásánál, a Szent Angéla-domborműnél, majd főépületünk aulájában a tisztelet virágait helyezték el a Szent Angéla-szobornál.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – az orsolyita zászló megáldása

Frantiska és Ignácia nővér meglátogatta az általános iskola 3-5. osztályait és Szent Angéla életét bemutató képes füzetet ajándékozott a diákoknak.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – szentmise

A BONUM TV egész délelőtti adását az orsolyita nővérekre, Szent Angéla örökségének megismertetésére szentelte. Az orsolyita alapítású iskolák is helyet kaptak az adásban. Kaszásné Tóth Judit igazgatónő nem tudott jelen lenni az élő adásban, de intézményünk lehetőséget kapott egy kisfilm formájában a bemutatkozásra. Az orsolyita múlt rövid áttekintése mellett Szent Angéla nevelési elvei alapján és védőszentünk, Szent László ma is időszerű erényeit középpontba állítva mutattuk be iskolánkat.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – szentmise

A nap zárásaként mindannyiunk imái eljutottak lélekben a Kisvárdán örök nyugalomra tért orsolyita nővérek sírjaihoz, ahol Luke Larson angol nyelvi lektorunk és a nővérek gyújtottak gyertyát.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda – szentmise

A Jóisten áldása kísérje a nővéreket. Köszönjük, hogy derűs jelenlétükkel segítik iskolánk értékeinek kibontakozását.

Szent Angéla-műsor

Intézményvezető asszony szavait tolmácsolva köszönjük kollégáink összehangolt, elhivatott munkáját, hogy ezt a napot méltóan megünnepelhettük. Büszkék vagyunk 4. évfolyamos tanulóinkra és felkészítő tanáraikra, hiszen gyönyörű színdarabot vettek filmre, hogy közreadhassuk nemcsak közösségünk, hanem a Szent Angéla életéről többet tudni vágyók körében. Köszönjük, hogy a felvétellel az óvodásainkat is megörvendeztették, akik a számukra meghirdetett rajzversenyen mutathatják meg, Szent Angéla életéből mi az, ami leginkább megérintette őket.

Szent Angéla-ünnep Kisvárda - bevonulás a templomba

kép 2 / 26

Béres Tamás kollégiumvezető

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.