AD MULTOS ANNOS!

Nagy tisztelettel, örömmel és imádságos lelkülettel köszöntjük Excellenciás és Főtisztelendő Palánki Ferenc Püspök Urat abból az alkalomból, hogy Áder János köztársasági elnök úr nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából egyházmegyénk főpásztorának a Magyar érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta.

Intézményünk, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda vezetősége, lelki vezetője, Bákonyi János atya, dolgozói és növendékei nevében, a körünkben aktívan tevékenykedő, a szolgáló szeretet útján fáradhatatlanul járó orsolyita nővérek, Františka és Ignácia nővér nevében tolmácsolom közösségünk jókívánságait.

A Jóisten áldását kérjük Püspök Atya hivatására egyházmegyénk vezetésében.

Kívánjuk, hogy a papnövendékek szellemi-lelki felkészítését szolgáló nevelő munkája továbbra is gyümölcsözzék!

Kérjük az Aratás Urát, hogy hallgassa meg a Szent László Imaszövetség tagjainak buzgó imáit, hogy „egyre több szívben gyulladjon fel a papi és szerzetesi életre szólító meghívás fénye”!

Kisvárda, 2021. március 15.

Imádsággal és keresztényi szeretettel: 

Kaszásné Tóth Judit intézményvezető

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.