A katolikus hívők ma, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján arról a jeles alkalomról emlékeztek meg, hogy Szűz Mária és József bemutatta Jézust, negyven nappal a születése után, a jeruzsálemi templomban.
A hagyomány szerint Jézus bemutatásakor jelen volt a jeruzsálemi templomban az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása, ami nálunk sem maradhatott el.
Az ünnepi szentmisén a felső tagozatos diákjaink vettek részt, ahol iskolalelkészünk, Bákonyi János atya homíliájában fontos útravalót adott számunkra. Az evangélium magyarázata azonban ma sok-sok kérdést, és megannyi érzést indított el bennünk. Közösen gondolkodtunk arról, vajon igazán hallgatunk-e a családunkban élő idősek szavára? Vajon igazán oda tudunk-e figyelni idős hozzátartozóink megélt élettapasztalatára? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy a bölcsességgel teli, olykor aggodalomtól sem mentes útmutatásaikért hálásak legyünk?
János atya összegzése igazán megindított mindannyiunkat: „Addig üljünk le nagyszüleinkkel beszélgetni, ameddig élnek!”
Éljük át velük a jelen pillanatát! Kávézzunk, teázzunk együtt! Kérdezzük meg, amíg megtehetjük, hogy milyen iskolába jártak, kik voltak a barátaik, hogy érezték magukat a munkahelyükön… Tanulhatunk tőlük, és mi is taníthatjuk őket akár az internet használatára vagy a modern technikai eszközök biztonságos kezelésére! Érdeklődjünk őszinte kíváncsisággal, és legyünk kíváncsiak a megélt élményeikre!
Mindezek hatással lesznek arra, hogy jobban megismerjük családunk történetét, megismerjük a saját utunkat és céljainkat is.
Természetesen ma is kaptunk házi feladatot: a héten legyen legalább 20 perces beszélgetésünk a nagyszüleinkkel! Aki még teheti éljen ezzel a kedvességgel, és aki már ezt nem valósíthatja meg, mondjon értük egy-egy imát, hogy kapcsolódhasson a múlt a jelennel, ami erősíti a jövőbe vetett hitünket.
A szentmise végén Balázs-áldásban részesültek diákjaink és tanáraink.