SZENT LÁSZLÓ NYOMÁBAN NAGYVÁRADON

„Közösségépítés a humán erőterében – család és intézmény együttműködésének erősítése” címmel nyert ERASMUS+ pályázati program keretében háromnapos találkozón vettünk részt 2022. május 13- május 15. között. A projekt harmadik találkozóján a nagyváradi Szent László Katolikus Óvoda volt a házigazdánk. A pozsonyi és krakkói orsolyita óvodák képviselői és a kisvárdai Szent László Katolikus Óvoda óvodapedagógusai nagy érdeklődéssel várták a vendéglátók által szervezett projekttevékenységeket.

Az első nap programja során ismerkedtünk a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban folyó nevelőmunkával és a patinás épülettel. 

A Püspöki Palotába is ellátogattunk, ahol a Szent László-herma és a Szent Jobb kendőjének termében fogadott minket Böcskei László nagyváradi megyéspüspök úr. Bemutatta számunkra az egyházmegye innovációit, a fiatalokat megcélzó programjait, jövőképét és küldetését. Az épületben található kiállításokról Konrád Erzsébet Katalin, a Szent László Intézmény igazgatója beszélt. Sétát tettünk a Püspöki Palota kertjében is, ahol a házasok keresztútjának állomásaival is megismerkedtünk a nagy odafigyeléssel válogatott növények, virágok között.

A nagyváradi projekt szakmai programjának középpontjában a KETT-módszer megismerése állt. Az Életutak – bibliai történet feldolgozás résztvevőiként kaphattunk betekintést a felnőttek számára is kidolgozott Franz Kett-pedagógiába. A tevékenység során saját magunk is átélhettük, milyen az elengedéshez vezető út, az emberélet fordulóin milyen kapukon lépünk át, melyeket magunknak építünk. 

Az esti programban a közös vacsora mellett kötetlen beszélgetésre került sor, majd a kivilágított Nagyvárad építészeti látványosságaival ismerkedhettünk meg: a Fekete Sas Palota, a Szent László tér és épületei, a Szigligeti Színház, az egykori orsolyita rendház, a szecesszió jelentős épületei mind pompás látványt. nyújtottak. A vállalkozó kedvű óvodapedagógusok az éjszakába nyúlva, az Ady Emlékmúzeumban jártak. 

A második nap délelőttjét a Szent László óvodában töltöttük, ahol Power Point bemutató keretében ismerkedtünk meg az óvoda programjaival, azok közösségépítő erejével. Majd a Szent László Óvodai Értéktár Kiadványaiba tekinthettünk be. A sorozat első két kötete az 1. fokozatú vizsga (Magyarországon mesterpedagógusi cím), megszerzése kapcsán végzett óvodapedagógusi kutatómunkákból áll. A délelőtt zárásaként a Szent László pénze projekt feldolgozásához fogtunk. Rövid Kett pedagógiai ráhangolódás után minden résztvevő megfesthette a legenda egy pillanatát megörökítő üvegképet.

A munka befejezése után Szentjobbra indultunk, ahol szentmisén vettünk részt, majd a szentjobbi Gyermekotthonba látogattunk. Kárásztelekre utaztunk tovább, ahol a templomkertbe az egyházközség tagjainak áldozatos hozzájárulásával keresztutat állítottak fel. A partnerségben részt vevők közös keresztutat végeztek, minden állomást valamelyik intézmény a saját anyanyelvén olvasta fel.

Az estét a Kemsilvania borpincében töltöttük, a helyi borok megismerésével, kóstolásával. A közös vacsorát énekléssel, táncházzal zártuk.

Vasárnap, a Varadinum- egyházmegyei zarándoklat eseményéhez csatlakoztunk. Az egyházmegye búcsújára a Húsvét utáni V. vasárnap várják a híveket. Az egyházmegye főpásztora, papjai és hívei, a zarándokok a szentmise végén körbehordozzák a bazilika előtti téren és környékén Szent László hermáját. A szentmisét Dr. Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta. Beszédében kitért a család fontosságára, a felelősségére, a szülői példaadásra. Arra is figyelmeztetett, hogy a hitre nevelés a családban kezdődik. Szent László példája járhat előttünk, aki önfegyelmezett keresztény életet élt, erényes volt, mások felé is hatni tudott. Nagyon fontos a mai világban a női nem tiszteletére felhívni a figyelmet, melynek magyarázatára Szent László királyt hozta fel jó példának, aki a legenda szerint a rabló kuntól megszabadította a leányt. Kiemelte, hogy alapvető erkölcs nélkül nincs boldog élet, és a lelke mélyén mindenki boldog akar lenni.

Felemelő érzés volt számunkra, hogy a nagyváradi testvériskolánkhoz csatlakozva sorakozhattunk fel a zarándoklatra. A kisvárdai Szent Lászlót az óvodapedagógusokon kívül ekkor már intézményünk 50 fős diák, tanár, dolgozó zarándokcsapata is képviselte. Mindenki számára egy életre szóló élményt jelentett ez a nap. 

A pályázatunkban megfogalmazott cél, a közösségépítés, ezen a napon biztosan elérte célját.

A következő találkozóra a projektpartnerekkel Krakkóban kerül sor júniusban.

Dudásné Popovics Angéla
intézményegység-vezető

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.