Szentlászlós középiskolásaink a FAVÉTON

„Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”
Antoine de Saint-Exupery

A kis herceg csodálatos és sokatmondó festménye fogadta november 19-én a Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum tanulóit, az egyházközség bérmálkozó fiataljait és minden résztvevőt a Fiatalok a Világ Életéért Találkozón a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban.

A rendezvényen több száz fiatallal együtt jártuk körbe a Felelősség-felelősségvállalás kérdéskörét: Nagy Csaba atya rövid köszöntője után Körei László tartott előadást a fiatalok felelősségvállalásáról, majd a kis misztériumjáték után Olaj Anett lenyűgöző, ám megrendítő tanúságtételén át szemlélhettük és érezhettük át a felelősségvállalás jelentőségét. A találkozón a fiatalok a gondolataikat, örömeiket társaik előtt kiscsoportos beszélgetésekben mondhatták el, majd a szentmisét Palánki Ferenc püspök atya mutatta be. Ebéd után a nagy misztériumjáték a bibliai történeteken keresztül mutatta be az emberi felelősségvállalás mozzanatait a teremtés történetétől kezdve.

Elmondhatjuk, hogy csodálatos élményekkel gazdagodva tértünk haza és ne feledjük, hogy felelősek vagyunk egymásért és a világért és persze azért a kis magocskáért, amelyet ajándékba kaptunk a házigazdáktól!

Köszönjük a szervezők áldozatos munkáját!

Votykuné Aradi Angéla
hittanár

2022.11.19.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.