Szent László nyomában

Június 18-19-én az 5.a osztály különleges zarándokúton vehetett részt, ahol lehetőségünk nyílt arra, hogy jobban megismerjük iskolánk és egyházmegyénk védőszentjének, Szent Lászlónak életét és hőstetteit. Az utazás izgalommal töltötte el az egész osztályt, hiszen már régóta készültünk erre az eseményre.

Az első napon Nagyváradra látogattunk el. Első állomásunk a székesegyház volt, amely lenyűgözött minket gyönyörű építészetével és történelmi jelentőségével. Nemcsak kívülről csodáltuk meg, hanem belülről is. Idegenvezetőnk Vincze Zsolt tanár úr volt, aki testvériskolánkban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban tanít történelmet, és ő az ötödikesek osztályfőnöke. Sok érdekességet megtudtunk a székesegyházról, utána pedig együtt tisztelegtünk Szent László hermája előtt.

Természetesen a játék sem maradhatott el, ellátogattunk a testvériskolánkba, ahol találkoztunk az ötödik osztállyal. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és természetesen kihívtuk őket egy barátságos focimeccsre. Nem kis büszkeségünkre a mieink nyertek. A győzelem után nagyon finom ebéddel vendégeltek meg minket az iskolában, majd elindultunk, hogy felfedezzük Nagyvárad többi nevezetességét. Vincze Zsolt tanár úr elkalauzolt minket a várba, ahol megtekinthettük Szent László feltételezett sírhelyét és a tavaly felavatott Szent László-lovasszobrot. Este közösen vettünk részt a szentmisén, utána pedig fagyizás, majd egy hosszú séta következett, ahol megcsodáltuk a gyönyörű régi épületeket, a magyar szecesszió műremekeit.

03

kép 2 / 21

Másnap korán indultunk tovább Nagyszalontára, Arany János szülőhelyére, hogy ellátogassunk a híres „csonka toronyba”. Arany János életének és munkásságának bemutatása során sok új és érdekes dolgot tanultunk meg, és közelebb kerültünk a Toldi estéjében bemutatott Szent László alakjához.

Zarándoklatunk utolsó állomása Debrecen volt, ahol látogatást tettünk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspökségén, amelyet Kokas Sándor püspökségi munkatárs mutatott be nekünk. „Idegenvezetőnk” nem csupán az épületet mutatta be, hanem röviden megismerhettük viszonylag fiatal egyházmegyénk történetét is. Utunk zárásaként együtt adtunk hálát a püspökség kápolnájában, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű színes üvegablakokat, melyeknek egyike Szent László királyt, egyházmegyénk védőszentjét ábrázolja.

Ez a közös zarándokút hatalmas élményt jelentett mindannyiunknak, és rengeteget tanultunk belőle. Az új barátokkal való találkozás, a történelmi helyszínek meglátogatása, a közös imádságok és a különleges programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy emlékezetes maradjon számunkra. Utazásunk az „Egyházi közösségi célú programok 2024. évi támogatása” elnevezésű pályázat keretében valósulhatott meg. Köszönetet mondunk iskolánk vezetőjének, Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszonynak, aki az utazás költségeit fedező pályázatunkat elkészítette, zarándoklatunkat megszervezte, és végigvezetett bennünket Szent László nyomában Nagyvárad, Nagyszalonta, Debrecen helyszínein.

Szabó Petra 5.a osztályos tanuló

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.