BUDAPEST, BUDAPEST, TE CSODÁS!

A 2021/2022-es tanévet a 9.D osztály egy kétnapos kirándulással zárta június 9-10-én BUDAPESTEN. A kisvárdai vasútállomásról indultunk a Nyugati pályaudvar felé. Szálláshelyünk, a Dominik Panzió elfoglalása után első állomásunk a SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM volt, ahol a Klasszikus Ókor kiállítást vettük szemügyre. Vele szemben helyezkedik el a HŐSÖK TERE, így azt is megcsodálhattuk. Ezután egy kis pihenő következett a szálláson, miközben mindenki felmérte a másik szobáját, azon tanakodva, kié a legjobb.

Következett a CYBERJUMP BUDA TRAMBULIN PARK, ahol minden energiánkat igénybe véve szórakoztunk egy órán keresztül. Majd a WestEnd mozijában néztük meg a JURASSIC WORLD: VILÁGURALOM című filmet 4DX 3D-ben, ami különleges hatásokkal (mozgó ülések, levegő-, víz-, illat-, mozgás-, vibrációs és egyéb) érte el, hogy mi is átéljük a filmet. Ezután az éjjeli városnézés mellett döntöttünk, és jól tettük: eső után a város csodálatos volt, ahogy a lámpák megvilágították a Duna partján elhelyezkedő PARLAMENTET. A folyó mellett futó betonpadkán pedig a zsidók vízbelövésének készített HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰVET, a cipőket is szemügyre vettük. Késő éjjel értünk a szállásunkra, fáradtan, viszont élményekkel tele.

A második nap első állomása a HALÁSZBÁSTYA volt, ahol rengeteg lépcső után megcsodálhattuk a varázslatos panorámát. A MÁTYÁS-TEMPLOM tornyai büszkén emelkedtek a magasba, körülöttük a turisták óriási tömege bolyongott. Innen a MARGIT-SZIGETET vettük célba. Kipróbálhattuk a bringóhintót és nézhettük a zenélő szökőkút vízjátékát, ahol a természet frissessége felélénkített minket.

Végezetül következett az utolsó program, a WESTEND CITY CENTER. Itt a vásárlás és az étkezés mindenki számára feltöltődést nyújtott. A hazaút nehézségekkel indult, hiszen a vonatunk a rendkívüli időjárási körülmények miatt 100 perc késéssel indult haza, ráadásul kerülőúton, így végezetül 150 perc késéssel érkeztünk meg Kisvárdára. Ennek ellenére a kirándulás tele volt viccekkel, nevetéssel és vidámsággal, Debrecentől pedig az osztály önkéntes DJ-je szolgáltatta számunkra a zenét.

Hisszük, hogy ezek az élmények megmaradnak, és hogy az osztály még jobban összekovácsolódott a nem kis kihívást jelentő fővárosi tömegközlekedés közben.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.