Születésnap

200 éves nemzeti imánk, a Himnusz – A magyar kultúra napja a Szent László Katolikus Intézményben

„E bús imádságot dalolta ajkam,
Mikor nem is tudtam még, mit dalol,
Csak éreztem, hogy orgonás szavakban,
Ezer év búja búg a hant alól.”

Juhász Gyula


A magyar kultúra napja, a Himnusz „születésnapja”, hiszen nemzeti imánkat Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon, január 22-én fejezte be Szatmárcsekén. A Himnusz az idén 200 éves. Intézményünk e jeles évforduló alkalmából csatlakozott a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola országosan meghirdetett kezdeményezéséhez: Szavaljuk együtt a Himnuszt! Közel 400 középiskolás és 280 általános iskolás Szent Lászlós diák – két különböző helyszínen – egyszerre fordult fohászával Istenhez: „Isten, áldd meg a magyart, / Jó kedvvel, bőséggel, / Nyújts feléje védő kart, / ha küzd ellenséggel; / Bal sors akit régen tép, / Hozz rá víg esztendőt, / Megbűnhődte már e nép / A multat s jövendőt.”

Általános iskolásaink piros, fehér és zöld pólójukkal is igyekeztek kifejezni nemzeti érzéseiket, a Himnusz egyes versszakait pedig minden évfolyamról egy-egy kisdiák mondta elő a többieknek. A megemlékezés során a magyar kultúra, a népdal jelentőségéről és a magyar nyelv nemzetmegtartó szerepéről is hallhattunk gondolatokat. Köszönjük diákjaink és felkészítő tanáraik: Veress Lívia és Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka áldozatos munkáját.

Jurásné Papp Mónika humán munkaközösség-vezető

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.