(1955-2021)
Még alig léptünk az új évbe, épphogy elindultak az új kihívások, az élet máris megálljt parancsolt. Egy nagyszerű, egy jókedélyű embert vitt el közülünk a halál.
Sándor mindössze néhány évet dolgozott intézményünknél, minden kolléga csendes, mosolygós „bácsikának” ismerte. 2018 szeptemberétől dolgozott a Szent László Katolikus Középiskolában mint portás.
Középiskolásaink hamar megszerették Sanyi bácsit, aki bár kedves volt, de következetes, s ha „lógni” akartak, azt nagyon hamar kiszúrta és nem hagyta, hogy megszédítsék a kifogások.
Következetes volt, olykor szigorú is, de az előírt feladatát mindig maximálisan elvégezte. Kedveltük őt. A portán bejáró kollégák mindig találtak nála egy jó szót.
Aztán jött a vírushelyzet, s az a bizonyos első hullám. Sanyi bácsi időközben nyugdíjas lett. Szeptember közepére vártuk vissza iskolánkba. Hosszútávú terveink voltak vele, hiszen kevés ember tudta olyan szorgalommal és örömmel ellátni feladatát, mint ő. Új feladatot kapott, a tornacsarnok felügyeletét bíztuk rá. Már nem volt a főépületben, kevesebbet találkozhattunk vele, de ha összefutottunk, akkor mindig kaptunk egy-egy jó szót tőle.
Tavaly év vége felé láttuk, hogy Sanyi bácsi lendülete nem a régi. Panaszkodott, hogy gyengébb, nem bír már mindent elvégezni. A 2021. év elején pedig már egyre többen láttuk állapotának romlását. Jelezte, hogy sajnos komolyabbra fordult betegsége, sokat lesz távol. Majd kérte felmentését január utolsó napjával. Kérte, hogy adjunk lehetőséget másnak, mert ő már nem tudja ellátni feladatát. Kérésének szomorúan tettünk eleget, s elindítottuk a folyamatot, amivel kilép intézményünktől. Készültünk, hogy majd február elején, amikor bejön az iratait átvenni, néhány jó szót s útravaló vigasztalást adunk, hogy betegségét könnyebben viselje.
Január utolsó napja Sanyi bácsi földi életének végét hozta el. Megszűnt földi pályája, az Úr magához szólította.
Nem tudtunk elköszönni, szavakkal búcsút mondani. A fekete zászlót lengető szél súgja már a búcsú szavait.
Kedves Sándor! Nyugodj békében! A „Szentlacisok” nem felednek!
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.”
/Juhász Gyula: Consolatio/
