A 12. D osztály búcsúja az iskolától

2021. június 15-e nagy nap volt a 12.D osztály életében, hiszen mind a 26 diák sikeres érettségi vizsgát tett.

Számomra ez a 4 év elrepült. Ők lehet, hogy úgy fogalmaznának, hogy elvánszorgott. Ezt hívják relativitás-elméletnek. Még most kezdtük az elsőt és elég hosszan tartott a beszokatás. Emlékszem az órai csivitelésükre, a be-bedobott poénjaikra, hogy milyen nehéz volt őket rászoktatni a rendszeres és szép füzetvezetésre és a Szent Lászlós normák elfogadására.  

Nem volt könnyű ez a 4 év a diákoknak sem. Egy különleges szakma fortélyait próbáltuk megmutatni a kollégáimmal. Szakkifejezések tömkelegét, másfajta logikai gondolkodást és rengeteg számolást jelentett ez. Mindezek mellett az általános műveltséghez szükséges információkat is meg kellett szerezniük, hiszen a mai kor emberétől elvárt követelmény, hogy ismerje a nagy költőket, írókat, legyen tisztában hazája történelmével, tudjon számítógéppel dolgozni és még sorolhatnám.

Büszkék vagyunk rájuk, amiért minden akadályt sikeresen vettek és most friss érettségi bizonyítványukkal a kezükben itt állnak az élet kapujában.

Az osztályból 18-an maradnak az iskola falai között a Pénzügy-számviteli ügyintéző ötödévfolyamra, 4 fő egyetemi képzésre jelentkezik szakirányban, ketten pedig más területen szeretnének új ismereteket szerezni.

Köszönöm tanártársaimnak a türelmes és következetes munkáját, azt a sok törődést, amit a diákoknak nyújtottak.

Köszönetet szeretnék mondani a szülőknek, hogy háttértevékenységükkel segítettek bennünket.  Ismerem az érzést, amikor látjuk a gyermekeinken, hogy mindaz a szeretet, szigorúság és odaadás nem volt hiábavaló.

Kívánom, hogy mindenki találja meg azt a hivatást, amelyet szívesen csinál! Jobb dolog nem is létezik a világon, mint olyan munkával pénzt keresni, amit jó kedvvel és teljes lelkesedéssel tud végezni.

Kívánom, hogy mindannyian leljék meg az útjukat és biztonságban haladjanak a céljaik felé! Életükre a jó Isten áldását kérem!

Kisvárda, 2021. június 15.

Gáncs Tamásné
osztályfőnök

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.