Ezen a napon két liturgikus ünneplést is tart a Katolikus Egyház, külön megemlékezve a papság (egyházi rend) és az Eucharisztia (Oltáriszentség) megalapításáról.
Délelőtt hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét tartanak a főpásztorok a papság tagjaival együtt az egyházmegyék székesegyházaiban. Ekkor szentelik meg a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát (olivaolaj és balzsam megszentelt keverékét). A szentmisén az evangélium elhangzása után újítja meg a papság a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az Egyházzal. Az idei esztendőben hazánk számos székesegyházában ezt a szentmisét egy későbbi időpontban vagy csak zárt körben tartják meg.
Az esti liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az utolsó vacsora az első szentmise, és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe, arra a jézusi parancsra emlékezünk, hogy „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” – egy olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete e napokban különösen is időszerű.
Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8.11–14) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó peszah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.
A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosás szertartását tárja elénk, azt a jelképes cselekedetet, ahogyan Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. A nyilvános szentmisén az evangélium elhangzása után ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér – ezért van a pap fehér miseruhában –, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A „Dicsőség”-re minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” után elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.
A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.
Sajnálatos módon idén ez a liturgia is módosul. Az utolsó vacsora emlékmiséjének végén elmarad az Oltáriszentség átvitele, és azt továbbra is a tabernákulumban kell őrizni. Kivételesen minden pap engedélyt kap arra, hogy megfelelő helyen, ezen a napon nép nélkül is misét (magánmisét) celebráljon
