Jézus feltámadása végérvényes választ ad arra, hogy ki az ember – Erdő Péter bíboros.
Feltámadt Krisztus! Amikor egyes korinthusiak azt állították, hogy nincs feltámadás, Szent Pál apostol így válaszolt nekik: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1Kor 15,13-14). Sok mindenről lehet húsvétkor beszélni, sokféle kérdésre keresheti a választ a teológia vagy a keresztény tanítás. De olyan időket élünk, amikor elsősorban a lényegre kell figyelnünk. A világméretű járvány rádöbbentett minket arra, hogy a szétszórt mindennapokban sokszor a legfontosabb dolgokról feledkeztünk meg. Szóval visszavezet minket ez a helyzet hitünk kezdőpontjához, ami nem egy filozófiai eszme, nem egy szemlélődő ember természetes tapasztalása vagy spekulációja, hanem magának Jézus Krisztusnak a személye.
A Názáreti Jézusé, akit keresztre feszítettek. Aki nem mitológiai alak, hanem történelmi személy. Akinek volt népe, szülőföldje, kultúrája, anyanyelve, vallási környezete. Akinek élete a történelem meghatározott időszakában zajlott itt, a földön, császárok és helytartók, főpapok és ismert személyiségek nevével fémjelzett időben. Nem érthetjük meg személyét és tanítását, ha nem ismerjük, vagy nem tartjuk fontosnak ezt a környezetet.
Benne ismerték fel tanítványai a megígért Messiást, pedig személye oktalanság volt a pogányoknak, akik nem vártak Megváltót, és botrány azoknak, akik Dávid fiára, a győztes szabadítóra vártak. Mert hogyan lehetne szabadító, aki nem szállt le a keresztről, hogyan válthatná meg a népet, akit az idegen hatalom gyalázatosan kivégeztetett?
Csakis úgy, hogy feltámadt! Maga Isten volt az, aki felülmúlt minden emberi elképzelést, ő volt az, aki megmutatta, hogy úr még a halál fölött is, ő volt az, és ő az most is az idők végezetéig, aki minden embert a feltámadásra és az örök boldogságra hív. Jézus feltámadása ezért a történelem középpontja. Bevilágítja életünket, végérvényes választ ad arra, hogy kik is vagyunk mi, emberek. Szebb és nagyszerűbb választ, mint amit mi ki tudnánk találni. Nagyobb hivatást és méltóságot, mint amire a saját fantáziánk alapján becsülnénk magunkat. Nem csupán az anyagvilágnak egy érdekes képességekkel rendelkező terméke vagyunk, hanem örök értékű, halhatatlan személyek, akiket a teremtő Isten szeretetére és barátságára méltatott. Örömmel fedezzük fel az utóbbi hetekben, hogy sok utazás és összejövetel helyett számos résztvevővel tudunk telefonos vagy videokonferenciát tartani. Istennek azonban az sem túl nagy feladat, hogy minden idők minden emberével sokmilliárd résztvevős szimultán párbeszédet folytasson. A végtelenhez képest a sok is kevés. Őt nem korlátozza a tér és az idő.
Az ő szemében drága minden ártatlanul meggyilkolt ember, minden éhező gyerek, minden beteg és szenvedő. Azok is, akiket az úgynevezett fejlett világ szinte már csak tehernek érez. Az ő szemében kedves a megbotló bűnös ember is. Nem azért, mintha nem volna különbség jó és rossz között, hanem mert ő mindenkit a tévelygés kínja után a hozzá való hazatalálásra, a megtérésre hív.
És adódhat bármilyen fenyegető vagy elkeserítő esemény körülöttünk, az egyes emberek, a népek vagy az egész emberiség életében, van egy biztos pontunk a kozmoszban és egyben túl a világmindenségen. Krisztus feltámadása. Ez az a szilárd pont, amire támaszkodva ki lehet fordítani sarkából a világot. Ebben a hitben, ebben a bizonyosságban lehetünk mi is nagylelkűek a többi ember iránti segítő szeretetben akkor is, ha a földi életben teljes viszonzást nem remélhetünk. Ebben a fényben kell újjárendeznünk a magunk életét. Ebben a hitben, ebben a szeretetben kell szóban és tettben megvallanunk, hogy keresztények vagyunk, mert feltámadt Krisztus. Ámen.
Magyar Kurír