Forráspont 2019

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága „ForrásPont – Még egy nap Jézussal” címmel ifjúsági eucharisztikus napot szervezett, melyen mi, szentlászlós diákok is részt vettünk 2019.szeptember 21-én a budapesti BOK Csarnokban. Egy busznyi 10-12. évfolyamos diák vállalkozott a budapesti útra Bákonyi János atya vezetésével, Kaszásné Tóth Judit igazgatónő és Béres…

Tovább…

LEGO-matek szakmai nap az alsó tagozaton

A Szent László Katolikus Általános Iskola 2019. szeptember 12-én LEGO-matek szakmai napot tartott. Az egyházmegye fenntartása alatt lévő köznevelési intézmények pedagógusai a két bemutató órán betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan lehet a LEGO-módszerrel élményszerűbbé varázsolni a tanítást. A vendégeket Kaszásné Tóth Judit igazgató asszony köszöntette, aki rávilágított arra, hogy kis…

Tovább…

Alsó tagozatos tanévnyitó ünnepség

Szeptember 1-jén az általános iskola alsó tagozatának tanulói, pedagógusai és szülei vettek részt ünnepi Veni Sancte szentmisén a kisvárdai római katolikus templomban. „A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavának, s a bölcs kívánsága: a rá hallgató fül.” (Sirák fia könyve) – kezdte ünnepi szentbeszédét Bákonyi János atya, a katolikus…

Tovább…

Tanévnyitó ünnepség a Szent László Katolikus Intézményben

Kaszásné Tóth Judit 2019. július 01-én kapta meg új megbízatását, a Szent László Katolikus Intézmény vezetését. Legelső tanévnyitó ünnepségét az alábbi idézettel kezdte: „Az Igenek viszik előre a világot, a befogadásból születik az élet!” – igent mondtunk a meghívásnak, hogy folytassuk ebben a közösségben a keresztény értékek megismerését és gyakorlását….

Tovább…