Kupagyőzelem fekvenyomásban

2024. december 7-én rendezték Kiskunfélegyházán a Grinch Kupa fekvenyomó versenyt, amelyen iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát az 1. helyen végzett a -60 kg-os kategóriában. Eredményével az ifjúsági kategória abszolút bajnoki címét is elnyerte. Felkészítője és edzője édesapja, Ferku Tamás. Gratulálunk a szép eredményhez és további sikeres versenyzést kívánunk!

Tovább…

Továbbjutók programozásból

A Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny első fordulóját sikeresen teljesítette több tanulónk is, így továbbjutottak a második fordulóba. Az 1. korcsoportban Jenei Kristóf 8.AA 2. korcsoportban Kovács Gábor 9.A és Szabó Ádám 10.CA 3. korcsoportban Kós Bálint Hunor 11.A  Tanulóink nagyon jó pontszámmal várhatják a következő fordulót, hiszen az 1….

Tovább…

Szép eredmények a DEIK Regionális Programozó Versenyen

A hagyományokhoz híven ebben a tanévben is december első hétvégéjén rendezték a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által szervezett Regionális Programozó versenyt. A középiskolai kategóriában idén is szép számmal indultak a tanulók, hiszen 26  csapat mérhette össze tudását az 5 órás versenyen, ahol tizenkét kitűzött feladat közül kellett a lehető legtöbbet…

Tovább…

Szentlászlós diákok angyali küldetésben – „Minden jótett csillaggá válik az égbolton.”

2024.12.16. „Így szép az Advent:Te adhatsz,Ő adhat,Mi adhatunk,Mindannyian, bizony mindannyian:Valakinek Angyala Vagyunk.” (Bedő Gábor részlet) Az advent és a karácsony az év legmeghittebb időszakai, amikor egy kicsit mindannyian lassítunk, szívünket nyitogatjuk, készítjük az Úr érkezésére, mindeközben megtelik szívünk csordultig szeretettel. Bennünk van a vágy arra, hogy a saját boldogságunkat megoszthassuk,…

Tovább…

Látogatás az ipari parkban

Pályaorientációs céllal utaztunk el Debrecenbe, a Schaeffler Group-hoz. Technikumi tanulóink megismerkedtek a termékekkel, a gyártási folyamatokkal és technológiákkal. Köszönjük a lehetőséget, hogy munkakörökről és álláslehetőségekről is tájékoztatást kaphattunk. A szívélyes fogadtatás alkalmával ajándékokkal is kedveskedtek nekünk. Reméljük könnyebb lesz a választás a közeledő szakmai érettségi után.

Tovább…

Zakopanei kirándulás

A 11.D és 12.D technikumi osztály Zakopanéba, Lengyelország téli fővárosába utazott december 6-án. A rendhagyó adventi kiránduláson a diákjaink szülőkkel, testvérekkel kiegészülve csodálhatták meg a Magas-Tátra szépségeit.

Tovább…

Mézeskalácsot készítettünk

A Szent László középiskola diákönkormányzata idén hagyományteremtő szándékkal mézeskalács sütést szervezett, ahol 8-12. évfolyamos diákok rég nem látott lelkesedéssel készítették a finomságokat. A résztvevők saját kezűleg díszítették a sütiket, miközben karácsonyi zene szólt, ami igazán ünnepváró hangulatot teremtett. Mindenki szívesen vett részt a közös munkában, a nevetés és a jókedv…

Tovább…

Semmi kétség, Krisztus jön…

Ébredez a remény és szívünk átjárja,Mert már közel van váltságunk nagy napja. Advent második vasárnapján a Szent László óvodásai, általános iskolásai, középiskolásai és pedagógusai álltak a városháza előtti színpadon. Alpolgármester úr köszöntője, majd a történelmi egyházak képviselőinek áldása után a remény gyertyafénye lobbant fel. Diákjaink pedig csodálatos gondolatokkal, tánccal, énekszóval…

Tovább…

Lelkigyakorlaton a 13.C

Immár ötödik alkalommal vehettünk részt lelkigyakorlaton. A 13.C osztály tanulói ismét átélhették a közösség támogató, áldást és szeretetet adó erejét. Szenes István atya vezetett, és rámutatott lelkünk csodájára. Advent idején Magdolna nővér is meglátogatott minket, és bíztatott, erősített bennünket.Köszönjük!

Tovább…

Advent II. vasárnapja

„Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakadÜdvös imánk vigaszt, reménységet akar.”Szabó-Kila Margit: Adventi remény Advent második vasárnapján a Római Katolikus Templomban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén intézményünk tanulói közreműködésével fellobbant a remény sugara. A remény az ember életének…

Tovább…

Lelkigyakorlat finálé

Mi, a 13.D osztály az utolsó együtt töltött lelki gyakorlatunkra indultunk 2024. december 4-én Nyírszőlősre. Lengyel József atya iránymutatásával sikerült elcsendesülni, lelkileg feltöltődni. Belső hangjainkra koncentrálva felerősödtek a pozitív érzelmeink. Meghitt beszélgetések, csoportépítő feladatok mélyítették tovább az osztályközösséget. Hálásan köszönjük a lehetőséget.

Tovább…

„Szent László háza népe, gyertek, járjunk az Úr világosságában!”

A szentlászlós osztályok adventi koszorúinak megáldásával kezdődött az adventi időszak iskolánkban. Mike Ervin atya Izajás próféta szavait megidézve homíliája végén iskolánk, a Szent László közösségét is meghívta, hogy a remény zarándokaiként készülődjünk, és járjunk az Úr ösvényein. Az első adventi gyertyát a Via Crucis téren gyújtottuk meg. A ködös időben…

Tovább…

Egészségnapot tartottunk iskolánkban

Ismét egy mozgalmas, élménydús napunk volt. Már sok éve hagyományosan előadások, bemutatók segítségével hívjuk fel a figyelmet sok lehetséges veszélyforrásra. A védőnői szolgálat és a mentőszolgálat segítségével szűrővizsgálatokon vehettek részt és újraélesztést gyakorolhattak tanulóink. Emellett gyümölcsöt és frissítőt kóstolhattunk.

Tovább…

LELKIGYAKORLATON A 12.D

A 12.D osztály háromnapos lelkigyakorlatra ment Lengyel József vezetésével, Pinte Beáta osztályfőnök és Bódi Zsuzsanna pedagógus kíséretében. A szállásunk a Római Katolikus Plébánián volt Nyíregyházán. Az immáron negyedik lelkigyakorlatunk fő témája a hála, az önismeret és célkitűzéseink voltak. Nap közben ki volt téve egy Hálaüveg tele cukorkákkal. Aki beletett egy…

Tovább…

Gloria Victis -2024. október 22.

A Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvényévé a Gloria Victis 1956-os emlékünnepség vált. A budapesti helyszíneken zajló rendezvény az 1956-os szabadságharcos magyar fiataloknak állít emléket háromezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista részvételével. Iskolánkból 14 diáknak és 2 kísérőtanárnak volt lehetősége ezen a színvonalas rendezvényen részt venni. Sétahajókáztunk a Dunán, majd megemlékeztünk…

Tovább…

Felvidéken járt a 10.B és a 10.C osztály

Csodaszép időben, meseszép helyeken, csodás élményekben volt részünk 2024. október 21-22-én, amikor iskolánk két osztálya egy közös kiránduláson vett részt a Felvidéken, Szlovákiában. Első utunk Szepsibe vezetett, ahol meglátogattuk partneriskolánkat, a Boldog Salkaházy Sára Egyházi Iskolaközpontot, melynek lelkes diákjai október 23-ai megemlékezését is megtekinthettük. Kassán megnéztük Közép-Európa egyik legszebb gótikus…

Tovább…

Origami világnap

Az origami világnapja alkalmából iskolánkban origami-napot tartottunk. Folyamatosan érkeztek az otthon készített különböző papírcsodák. A tanulók alkotásait kiállítottuk. Köszönjük a sok szép munkát! A 11.B osztállyal különböző módon hajtogattunk kockákat, kockajátékokat. Október 24-én a diákok megismerkedtek az origami történetével, papírhajtogatással kapcsolatos érdekességekkel. Az origami és a matematika kapcsolatát felfedezve az…

Tovább…

1956, te csillag

„Angyal, vidd meg a hírt az égből,Mindig új élet lesz a vérből.”(Márai Sándor) 1956. október 23. a magyar forradalom és szabadságharc napja. A kommunista diktatúra elleni tüntetés békésen kezdődött, majd fegyveres felkeléssé, forradalommá terebélyesedett. Sokan áldozták életüket egy jobb, emberségesebb, szebb jövőért. A Szent László Katolikus Gimnáziumban több, mint félszáz…

Tovább…

Szalagtűzés a Szent Lászlóban

A végzősök szalagja olyan jelkép, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy vándorutunk egy fontos állomásához érkeztünk:ti végzős diákok készültök elhagyni az ALMA MATERT, a gondoskodó, tápláló anyaiskolát,tanáraitok is készülődnek arra, hogy az élet nagyobb, szélesebb, olykor rögösebb útjaira engedjenek tovább benneteket. Családotok, szüleitek most büszkén tekintenek rátok, majd nagyot…

Tovább…

Szalagavatós hálaadó szentmise

A szentlászlósok szalagavatója a hagyománynak megfelelően a római katolikus templomban kezdődött. A szentmisén hálát adtunk a végzős diákok közösségéért, és a Jóisten kegyelmét kértük az előttük álló hónapokra. Megható tapasztalásban részesültünk, hiszen édesapa, testvérek, volt diákjaink is részt vettek az oltárszolgálatban. Ezen alkalommal áldotta meg a szalagokat Mike Ervin atya,…

Tovább…

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Október 18-án a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde minden tanulója és pedagógusa részese volt az Egymilliónak… Ezen a napon ugyanis a Föld minden táján a gyermekek a békéért és a világ egységéért együtt imádkozták a rózsafüzért. Az általános iskolában Mike Ervin…

Tovább…

Fekvenyomó VB 1. hely

2024. október 13-án rendezték meg a GPC World Powerlifting Championship (Szlovákia, Trnava) fekvenyomó világbajnokságot, ahol iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát kategóriájában (Teen boys T1 – 56 kg) és az abszolút versenyben is az 1. helyen végzett. Ezen kívül 110 kg-os teljesítményével megdöntötte a korábbi világcsúcsot (90 kg), és az…

Tovább…

Jelentkezés a nyílt napokra

A 8. osztályos tanulók 2024. november 14-15-én közelebbről is megismerhetik a középiskolában folyó munkát a nyílt napok keretében. A tájékoztatók és a bemutató órák mellett a szülőket is szeretettel várják pénteken 16 órakor a pályaválasztási szülői értekezletre. Jelentkezés az alábbi űrlapon: Beiskolázási tájékoztató:

Tovább…

72 óra kompromisszum nélkül

 2024. október 10-13. „Itt vagyok, hívtál” 1 Sám 3,8 Szentlászlós fiatalok is csatlakoztak a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezésében megvalósuló 72 óra Kompromisszum nélkül akcióhoz.   Október 10. és 13. között országszerte és határon túl több ezer fiatal mutatja meg, hogy önkénteskedni…

Tovább…

„Minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem.”

2024. október 9-11-ig Nyírbátorban közösségépítő lelkigyakorlaton vehettek részt a 9.B vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakos osztály tanulói. A diákok Mike Ervin kisvárdai káplán vezetésével igazi osztályközösséggé váltak. A három nap alatt megtapasztalhatták a közös szabályalkotás élményét, egymás erősítését, a csapatépítő közös játékok jó hangulatát. A „Csapatszellem” című film megnézésével pedig arra…

Tovább…

Lelkigyakorlaton a 9.D osztály

„Ahogy a vas formálja a vasat, úgy formálja egyik ember a másikat.” (Péld 27,17) 2024. október 2-4-ig Nyírszőlősön közösségkovácsoló lelkigyakorlaton vehettek részt a 9.D pénzügyi- számviteli ügyintéző szakos osztály tanulói. A diákok Mike Ervin kisvárdai káplán vezetésével igazi osztályközösséggé váltak. Megtapasztalhatták a közös szabályalkotás, az együvé tartozás élményét, a másik…

Tovább…

Szent Gellért-nap

A Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai számára a katolikus nevelés napja mindig izgalmakat rejt. Idén is részt vettek a hagyományos Szent Gellért-napi projektben, melynek keretében Kisvárda több pontján felállított állomásokon teljesítettek az osztályok változatos kihívásokat. A projekt megálmodóinak céljai most is megvalósultak: vidámság, csapatépítés, versengés kísérte végig a…

Tovább…

Gyermekeink ismét a dobogón állhattak

A VII. Wizzair Debrecen Airport Run futóversenyen 40 fős csapattal vettünk részt. Nagyon lelkesen és eredményt remélve futottunk az esős időben is, nem hiába. Ebben az évben is a legjobb, legsportosabb iskolák között lehetünk. Gratulálunk minden résztvevőnek!Köszönjük a Rotary Club Kisvárda támogatását.

Tovább…

A szentlászlós Gólyák megkezdték 4 éves vándorútjukat a (nem csak a) 9.B diadalával!

Minden évben izgalommal várjuk a gólyaavatót, az idén sem volt ez másképp. A friss, 9. évfolyamos gólyák izgatottan érkeztek, készen állva arra, hogy bebizonyítsák, méltó tagjai az iskolai közösségnek. A nap tele volt izgalmas feladatokkal, kreatív kihívásokkal és nem utolsósorban fergeteges hangulattal! Érdekes és vidám feladatok Az események sorát az…

Tovább…

Projektnap Szent Gellért ünnepén

A Szent László Katolikus Intézmény már hagyománnyá vált projektnapot tart Szent Gellért, az első vértanúnk ünnepén. A nap szentmisékkel indult, majd jó hangulatú akadályversennyel, illetve zarándoklattal folytatódott. A szentmisék keretében került sor a pedagógusok nevelőmunkájának elismerésére, az Évek értéke-, a Lendület- és a Szent László-díj átadására. Kaszásné Tóth Judit főigazgató…

Tovább…

Kutatók Éjszakája 2024

Részt vettünk a Nyíregyházi Egyetemen szervezésében megvalósult Kutatók Éjszakáján. A diákok kifejezetten élvezték a programokat, összességében izgalmas, interaktív foglalkozásokon vehettünk részt. Különösen megfogták őket a fizikai és kémiai kísérletek, ahol saját szemükkel tapasztalhatták meg a tudomány csodáit. A folyóvizes laborban betekintést nyerhettek a víz felszínformálásának részleteibe. A programokat egy kávétörténeti…

Tovább…

Péntek 13. a 13.C osztályban

Péntek 13 szerencsés nap volt a 13.C Informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikumi képzéses diákjaink számára. Nemes Krisztián tanár úr üzemlátogatást szervezett végzős tanulóink részére. Fényeslitkén Európa legnagyobb és legmodernebb terminálját, az EAST-WEST GATE Intermodális Terminált tekinthették meg tanulóink. A terminál az Új Selyemút kapuja, mely nyomtávváltásra képes, sokrétű szolgáltatásokat nyújt, lehetővé…

Tovább…

„Jöjj el, lásd meg, éld át!”

Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program a debreceni Nagytemplomban. A 9-11. évfolyam diákjai az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc debreceni eseményeit élhették át múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. Kossuth székének másolatában ülhetett egy-egy bátor vállalkozó, diákjaink kikiáltották a függetlenséget, nemzetőrökké váltak. Zászló a kézbe, csákó a fejre, mente a vállra, csapó 1, csapó 2, és kész…

Tovább…

II. Egyházi Felekezetközi Középiskolás Sportbajnokság

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi tábora számos ifjúsági rendezvénynek ad otthont. Az Egyházi Felekezetközi Sporthétvégére már második alkalommal kapott meghívást iskolánk. Az esemény 12 magyarországi egyházi gimnázium több mint 250 diákjának részvételével zajlott, gazdag sport- és lelki programokkal. A rendezvényt Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár és Csáky Csongor,…

Tovább…

Fontos változás a Házirendben!

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! A jogszabályi előírásokkal összhangban (245/2024. (VIII.8.) Korm. rendelet) 2024. szeptember 2-től a tanórákon és az óraközi szünetekben nem lehet okostelefon, okosóra vagy egyéb digitális eszköz a diákoknál (kivéve olyan feladatok végrehajtásánál, ahol kifejezetten szükség van a digitális eszközökre tanórán). Az iskolánk módosított Házirendje alapján a diákok…

Tovább…

Matematika tábor

A matematika olyan, mint egy csodálatos kert. Tele szebbnél szebb virágokkal, amelyeket ha gondozunk, csodálatos varázslatok tanúi lehetünk.  /Péter Rózsa/ Ebben a kertben töltöttünk három napot azokkal a diákokkal, akik részt vettek a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde által szervezett  matematika…

Tovább…

Mária úti zarándoklat

Az Ezer Székely Leány Napjára iskolánk két tanulója, Kovács Tibor és Vadász Kristóf zarándokolt el a nyáron. Parajdról gyalogosan, a Mária Úton haladva 5 nap után érkeztek meg Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek ezen a különleges eseményen, ahol csatlakozott hozzájuk Kaszásné Tóth Judit és Dudásné Popovics Angéla intézményvezető asszonyok. Az út…

Tovább…

Csíksomlyó 2024

„Újuljatok meg!”  (Ef 4,22-25) A Rákóczi Szövetség és a Missio Tours jóvoltából, korábbi zarándoklataink folytatásaként ebben az évben is megadatott szentlászlós tanulóink és pedagógusaink számára, hogy részt vegyünk a hagyománnyá vált Csíksomlyói Nemzeti Zarándoklaton. Május 16-án, csütörtökön kora reggel izgalmakkal teli készülődés után vonatra szállt tizenöt fős zarándok közösségünk. Két…

Tovább…

Középiskolás diáknap

Diákságunk számára az év legnagyobb, nem oktatással összefüggő diákeseménye a Diáknap, melyre idén június 14-én került sor. A diákigazgató-jelöltek ezúttal is Agárdi tanár úr Ford pick-upján gurultak be az iskola parkolójába, ahonnan diáktársaik kíséretében vonultak be a Ballagási térig.  A diákigazgató ebben a tanévben, igen szoros szavazati aránnyal, Horváth Katinka…

Tovább…

Álláshirdetések

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben és feltételekkel: A munkavégzés helye: Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde (4600 Kisvárda, Flórián tér 3.) A munkakör betöltésének időpontja: 2024. augusztus…

Tovább…

Hogyan éltek a honfoglaló magyarok?

Rendhagyó történelemóra keretében a 9.A, 9.B és a 9.E osztály a Kisvárda Vitézei Kulturális Egyesület által szervezett interaktív honfoglalási rendezvényen vett részt Riegel János tanár úr vezetésével. Íjászat és kelevézhajítás mellett megismerhették a diákok a honfoglaló magyarok jurtáját, fegyvereit, valamint a korabeli fafaragás, ötvösség és nemezelés művészetét is.

Tovább…

Sikeres érettségi

Első technikumi évfolyamunk tanulói sikeres előrehozott érettségi vizsgát tettek magyar, matematika és történelem tantárgyakból. Sok gyönyörű feleletet hallottunk, sok szép tantárgyi dicséret született a távközlés informatikai és a gazdálkodás és menedzsment szakmai osztályokban egyaránt. Jövőre folytatódik a megmérettetés a szakmai vizsgával. További sok sikert kívánunk mindenkinek! Büszkék vagyunk Rátok!

Tovább…

Ezerarcú Budapest

A 11.D osztály 2024. május 27-én indult el Budapestre a hagyományos kétnapos osztálykirándulására. A vonat nagyon korán, 5.49-kor indult Kisvárdáról, de mindenkinek sikerült időben odaérnie a vasútállomásra. Első úticélunk a SZENT ISTVÁN BAZILIKA volt, ahol mindenki megcsodálhatta Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épületét és a Szent Jobbot. Következő állomásunk a BUBORÉKFOCI…

Tovább…

LELKIGYAKORLATON A 11.D

A 2023/2024-es tanév lelkigyakorlatát Borbányán töltöttük, ahol az osztályközösségünk épült és fejlődött. A három nap folyamán sor került személyiségfejlesztő programokra, interaktív játékokra és hithez kapcsolódó gyakorlatokra. Szidor János atya segített jobban összekovácsolni az osztályunkat, ezáltal új lehetőségek tárultak elénk a személyiségünk, kitartásunk, összetartozásunk terén, illetve sikerült közelebb kerülni az Úrhoz…

Tovább…

Ismét KÖVET Kisvárdán

2017 után újra a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde adott otthont 2024. május 24-én a KÖVET (Középiskolások Vidám Egyházi Találkozója) rendezvényének. Ízelítőnek néhány kép a megnyitóról és a szentmiséről, továbbiak hamarosan…

Tovább…

Megnyílt Diákműhely sorozatunk 7. kiállítása!

„A művészet ott kezdődik, ahol a másolás véget ér.” /Oscar Wilde/ Az alkotók: Molnár Anna és Molnár Eszter testvérpár. Eszter 11. évfolyamunk matematika-digitális kultúra tagozatának diákja. Anna öregdiákunk, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója. Mindketten a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiként ismerkedtek meg a képzőművészeti technikákkal. Bábás Erika zománcművész…

Tovább…

Bárkánk fénye díj

A Diákönkormányzat által 2022-ben alapított Bárkánk fénye díj adományozásának elsődleges célja a „Szent László” diákközösségéért, az ifjúságért, fiatalok közösségének építéséért végzett áldozatos munka jutalmazása. Ugyanakkor a díjazás célja a „Szent László” iránti lojalitás értékelése is. Egyszersmind köszönet a fiatal szüleinek azon összhangért és egyetértésben nevelésért, melyet a gyermekből felnőtté válás…

Tovább…

A Kisvárdai Jótékony Nőegylet Talentum díja Juhász Fanninak

A Kisvárdai Jótékony Nőegylet által alapított „Talentum díj” célja azon diákok elismerése, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak középiskolai tanulmányaik során, valamint tanulmányaikat a felsőoktatásban kívánják folytatni. A Talentum díjjal Kisvárda középiskoláiban egy-egy tanulót jutalmaznak tantestületi döntés alapján. A Nőegylet támogatási célja a diákok további tanulmányainak segítése. A Kisvárdai Jótékony Nőegylet Talentum…

Tovább…

Morus-díjak egyházi-közösségi tevékenységért

Immár hagyománnyá vált intézményünkben, hogy a kiemelkedő egyházi-közösségi tevékenységet a Morus Vezetőképző Akadémia díjával ismerjük el. A Morus -díj 2012 óta létező közéleti jellegű elismerés katolikus középiskolák számára. A díj névadója Morus Tamás, a katolikus egyház mártírja és szentje. Az elismerést azok a végzős középiskolás diákok kaphatják, akik nemcsak jó…

Tovább…