Kupagyőzelem fekvenyomásban

2024. december 7-én rendezték Kiskunfélegyházán a Grinch Kupa fekvenyomó versenyt, amelyen iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát az 1. helyen végzett a -60 kg-os kategóriában. Eredményével az ifjúsági kategória abszolút bajnoki címét is elnyerte. Felkészítője és edzője édesapja, Ferku Tamás. Gratulálunk a szép eredményhez és további sikeres versenyzést kívánunk!

Tovább…

Szép eredmények a DEIK Regionális Programozó Versenyen

A hagyományokhoz híven ebben a tanévben is december első hétvégéjén rendezték a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által szervezett Regionális Programozó versenyt. A középiskolai kategóriában idén is szép számmal indultak a tanulók, hiszen 26  csapat mérhette össze tudását az 5 órás versenyen, ahol tizenkét kitűzött feladat közül kellett a lehető legtöbbet…

Tovább…

Ismerd meg a Szentírást! tehetségmutató verseny Nyírteleken

„A Biblia használati utasítás az élethez. Aki a Bibliát olvassa, jó alapzaton áll.”Peter Hahne 2024. december 10-én immár VII. alkalommal került sor az „Ismerd meg a Szentírást” egyházmegyei tehetségmutató verseny memoriter előadására a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában Nyírteleken. Az idei év különlegességei, hogy a járványügyi helyzet óta először vehettünk…

Tovább…

Bolyai eredmények

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny vármegyei fordulójának eredményei: Az alsó tagozatosok között 7. helyezést ért el a 4.a osztály csapata. Csapattagok: Burka Csenge, Százvai Nádja, Százvai Szofi, Tóth-Szilágyi Milla. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett. A felsősök között a 6.a osztály a 4. helyen végzett. A csapat tagjai: Gyimesi Jázmin, Paládi Adél,…

Tovább…

Matematika versenyre várunk!

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda  és Bölcsőde matematika versenyt szervez az idei tanévben is a kisvárdai és környező települések felső tagozatos tanulói számára. Jelentkezni lehet a versenyre az alábbi linkeken: 8. osztály: https://forms.gle/E3rTVJ694xf1427y6 7. osztály: https://forms.gle/2CGAW8iNMcaqJt8ZA 6. osztály: https://forms.gle/bTVfHo5y7fJtz6376 5.osztály: https://forms.gle/asbPvTXa1yMkeezv9

Tovább…

Rajzverseny díjak

Városi rajzversenyen vettünk részt, ahol szép eredmények születtek november 18-án. 7-8. osztályos kategóriában honfoglalás témakörben:1. helyezett: TORDAI BOGLÁRKA 7.A2. helyezett: VADÁSZ FANNI 7.A Tordai Boglárka CSODASZARVAS rajza különdíjban is részesült! Gratulálunk a tehetséges tanulóinknak és a felkészítő tanáruknak, Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka tanárnőnek!

Tovább…

Kölyökből Atléta eredmények

A Kölyökből Atléta Program őszi egyesületi versenyén a nyíregyházi Atlétikai Centrumban versenyzőink kiválóan szerepeltek. U8 korcsoportban csapatunk első nagy versenyén I. helyezést ért el (csapattagok: Bencs Marcell, Berta Hanna, Balogh Tamás, Bányai Botond, Feigel Kristóf, Kiss Enikő, Takács László, Titka Zalán). U10 korcsoportban csapatunk I. helyen végzett (csapattagok: Ágoston Bence,…

Tovább…

Field English eredményeink

Iskolánkból több csapat is részt vett a Rotary Club Kisvárda és a Vár Nyelviskola szervezésében megrendezett „Field English” angol nyelvű versenyen. Csapataink sikeresen teljesítettek és a következő eredményeket érték el: III. helyezés:Aros Bella 5.aTóth Luca 5.a (Felkészítő tanáruk: Jámborné Juhász Ildikó) II. helyezés:Papp Júlia Lilla 6.aSzabó Petra 6.aPopity Anna Lea…

Tovább…

Szent Ferenc nyomdokain: Diákjaink országos sikere

Juszku Liliána 4.a osztályos tanuló országos 1. helyezést, Százvai Nádja és Százvai Szofi szintén 4.a osztályos tanulók országos 2. helyezést értek el a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola országos rajzpályázatán, melynek témája Assisi Szent Ferenc életéhez kapcsolódott. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett Gratulálunk és további sikereket kívánunk nekik! 

Tovább…

Fekvenyomó VB 1. hely

2024. október 13-án rendezték meg a GPC World Powerlifting Championship (Szlovákia, Trnava) fekvenyomó világbajnokságot, ahol iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát kategóriájában (Teen boys T1 – 56 kg) és az abszolút versenyben is az 1. helyen végzett. Ezen kívül 110 kg-os teljesítményével megdöntötte a korábbi világcsúcsot (90 kg), és az…

Tovább…

Szent Gellért-nap

A Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai számára a katolikus nevelés napja mindig izgalmakat rejt. Idén is részt vettek a hagyományos Szent Gellért-napi projektben, melynek keretében Kisvárda több pontján felállított állomásokon teljesítettek az osztályok változatos kihívásokat. A projekt megálmodóinak céljai most is megvalósultak: vidámság, csapatépítés, versengés kísérte végig a…

Tovább…

Kölyökből atléta

A Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökből atléta program KELET – MAGYARORSZÁGI U12 – ES EGYÉNI VERSENYÉN (2024.10.05 11:00, Nyíregyháza, Atlétika Sportcentrum) a Szent László Katolikus Általános Iskola sportolói kiválóan szerepeltek. Vortex labdahajítás:Ágoston Bence II. hely (ezüstérem)Lippai Anna III. hely (bronzérem)Váradi Zente III. hely (bronzérem) 1000 m síkfutás:Ágoston Zénó 4. helyBaksa Míra…

Tovább…

Gyermekeink ismét a dobogón állhattak

A VII. Wizzair Debrecen Airport Run futóversenyen 40 fős csapattal vettünk részt. Nagyon lelkesen és eredményt remélve futottunk az esős időben is, nem hiába. Ebben az évben is a legjobb, legsportosabb iskolák között lehetünk. Gratulálunk minden résztvevőnek!Köszönjük a Rotary Club Kisvárda támogatását.

Tovább…

II. Egyházi Felekezetközi Középiskolás Sportbajnokság

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi tábora számos ifjúsági rendezvénynek ad otthont. Az Egyházi Felekezetközi Sporthétvégére már második alkalommal kapott meghívást iskolánk. Az esemény 12 magyarországi egyházi gimnázium több mint 250 diákjának részvételével zajlott, gazdag sport- és lelki programokkal. A rendezvényt Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár és Csáky Csongor,…

Tovább…

Európa bajnoki 6. hely

2024. június 12-16. között rendezték meg Németországban, Hannoverben a RoboCup Junior európai döntőjét. A versenynek az IDEEN EXPO adott helyett, ami egy nagy szabású oktatási-szakképzési kiállítás. Magyarországot nyolc csapat képviselte nagyon szép eredménnyel, köztük a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde „Axolotls”…

Tovább…

Kölyökből Atléta Program eredmények az országos döntőn

Székesfehérváron a Kölyökből Atléta Program keretében rendezett országos döntőben csapatunk sportiskolákkal és sportegyesületekkel tarkított mezőnyben, kiváló szerepléssel, a 9. helyen végzett. A csapatunk tagjai: Ágoston Bence, Budai Kitti, Huszti Botond Barnabás, Molnár Zalán, Péter Mónika, Paládi Emma, Váradi Zente és Zöld Boglárka. Felkészítő pedagógus: Szerafin Tünde. Szívből gratulálunk a gyönyörű…

Tovább…

Bozsik Labdarúgó Torna = a játék szeretete, a mozgás öröme

Pátrohán került megrendezésre a II. korcsoportos Bozsik József Intézményi labdarúgó torna, ahol iskolánk 3-4. osztályos gyerekekből álló csapatával képviseltette magát a rendezvényen. A 6 csapatos tornán elsősorban a játék szeretete és a mozgás öröme kapott központi szerepet, de fontos értékként jelent meg a sportbaráti kapcsolatok kialakítása és ápolása. A résztvevő…

Tovább…

Tudásbajnokság országos eredmények

A Tudásbajnokság országos fordulóján Máté Beáta Szófia 8.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat. A döntőt Szegeden rendezték május 25-én. Történelem tantárgyból országos 9., anyanyelvből pedig szintén országos 9. helyezést ért el. Felkészítő pedagógusai Bertáné Biró Melinda és Katkóné Körmendi Dóra  tanárnők voltak. Gratulálunk a szép eredményhez! 

Tovább…

Országos 5. hely

Százvai Szofi 3.a osztályos tanuló országos 5. helyezést ért el a Harmatcsepp tanulmányi verseny döntőjén, olvasás-szövegértés tantárgyból. A döntőt Budapesten, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban rendezték meg május 25-én. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett Gratulálunk és további szép sikereket kívánunk nekik!

Tovább…

Első hely a Robotolimpián

Új néven, de a régi eredménnyel szerepelt a Gekkók csapata az idei Robotolimpián Hajdúböszörményben, a Bocskai István Gimnáziumban. A műlesiklás versenyszámban ismét a dobogó legfelső fokára állhatott Kovács Gréta és Vegera Letícia. A három próbálkozási lehetőség közül az első volt a legsikeresebb, ahol hibátlanul végig ment a pályán a robot,…

Tovább…

Kölyökből Atlétáink országos döntőbe jutottak

A Kölyökből Atléta Program Kelet-Magyarországi Regionális Csapatbajnokság U 10 csapatunk 2. helyezést ért el. Eredményük alapján a székesfehérvári országos döntőbe jutottak. A csapat tagjai: Ágoston Bence, Bálint Zsombor, Budai Kitti, Huszti Botond Barnabás, Molnár Zalán, Paládi Emma, Péter Mónika, Zöld Boglárka. 4. helyezést ért el U 12 csapatunk: Ágoston Zénó,…

Tovább…

Kulcs a tudáshoz

A Kulcs a tudáshoz vármegyei szövegértési versenyen tanulóink eredményesen szerepeltek. Papp Zsófia Anna 3.b – IX. helyezés. Felkészítő pedagógusa: Tordai Ildikó. Tóth-Szilágyi Milla 3.a – XIV. helyezés. Felkészítő pedagógusa: Kovácsné Orosz Bernadett. Spekker Laura 4.b – XIV. helyezés. Felkészítő pedagógusa: Herczegné Kovács Mónika. Gratulálunk, további sikeres versenyzést kívánunk!

Tovább…

Tudásbajnokság

A TUDÁSBAJNOKSÁG tanulmányi verseny vármegyei fordulóján nagyszerű eredményeket értek el alsós tanulóink is. Angol kezdő tárgyból:Krisztián Csaba 3.a – III. helyezésSzázvai Nádja 3.a – V. helyezésSzázvai Szofi 3.a – VII. helyezésFelkészítő pedagógus: Paládi Éva. Matematika tárgyból:Százvai Szofi 3.a – IV. helyezés. Felkészítő pedagógus: Sajtosné Jámbrik Erika.Bodnár Bence 1.b – V….

Tovább…

Versmondó verseny

A Szent György Görögkatolikus Általános Iskola által meghirdetett versmondó versenyen tanulóink a következő kiváló eredményeket érték el: Budai Kitti 2.b – I. helyezés. Felkészítő pedagógus: Tóthné Ténai Zsuzsanna. Lakatos Tamás 4.b – I. helyezés. Felkészítő pedagógus: Herczegné Kovács Mónika. Tóth-Szilágyi Milla 3.a – III. helyezés. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett….

Tovább…

ÉNEKLŐ IFJÚSÁG

Intézményünk Gyermekkara is részt vett a Kórusok és Kamarazenekarok Regionális Fesztiválján, melyet 2024. április 26-án rendeztek meg Egerben. A fesztivál- és minősítő hangverseny sok izgalmat és megannyi szép élményt tartogatott számunkra. A Szent László Gyermekkar színvonalas repertoárral készült, melyet a szakmai zsűri Ezüst minősítéssel, a közönség pedig őszinte elismeréssel, vastapssal…

Tovább…

Versenyeredmények – Bendegúz – Tudásbajnokság

Szép eredményekkel örvendeztettek meg bennünket tanítványaink a Bendegúz – Tudásbajnokság vármegyei fordulójában. Magyar nyelv tantárgyból:   Máté Beáta Szófia (8. a)  – 2. helyezést  ért el, és meghívták az országos döntőre. Felkészítő tanára: Katkóné Körmendi Dóra Szabó Petra (5. o.) – 3. helyezés   Felkészítő tanára: Máté Csabáné Orosz Beáta Papp…

Tovább…

English is Fun

A Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola által szervezett „English is Fun” elnevezésű angol nyelvi versenyen iskolánk egyik csapata a II. helyen (csapattagok: 5.a: Burka Balázs, Paládi Adél, Szabó Petra), a másik csapata a III. helyen (csapattagok: 5.a: Berta Zalán, Papp Júlia Lilla, Popity Anna Lea) végzett. Gratulálunk a…

Tovább…

„SZENT LUKÁCS ÉS SZENT KINGA NYOMÁBAN”

Egyházmegyei hittanversenyt rendezett 2024. április 17-én a debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, melyre a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott közoktatási intézmények tanulóit várták 3-11. évfolyamig. A versenyt 3 kategóriában hirdették meg: kategória: 3 – 4. évfolyam, 2. kategória: 5 – 8. évfolyam, 3. kategória: 9 – 11….

Tovább…

Lányaink a labdarúgó torna dobogóján

A McDonald’s Fair Play Kupa középiskolás leány labdarúgó torna megyei döntőjében a „Szent Lászlós lányok” nevet viselő csapatunk 3 győzelemmel és egy vereséggel, valamint a döntőben 1:1-es döntetlent követően büntetőkkel alulmaradva végül az ezüstérmes megyei 2. helyezést érte el! Gratulálunk a csapat tagjainak és a felkészítőnek! A csapat tagjai: Laczai Kamilla (8.a)Mihályi…

Tovább…

Alsós versenyeredmények

Sok izgalmas és érdekes versenybe kapcsolódtak be tanulóink a tavaszi időszakban is, ahol kiváló eredményeket, értékes tapasztalatokat szereztek. A teljesség igénye nélkül: Tudásbajnokság – Bendegúz versenyei, vármegyei forduló Móra Matek megyei matematikaverseny levelezős fordulói Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Geszteréd versmondó verseny Könyvtárosunk, Bakóné Bölkény Lili által szervezett…

Tovább…

Verses mesék a költészet napján

A költészet napja alkalmából a Szent László Katolikus Gimnázium könyvtára „verses mese” szavaló versenyt szervezett, melyen 15 alsós diák mutatkozott be. A verseny családias környezetben, a könyvtárban került megrendezésre. Takácsné Makrai Éva tanárnő, Jurásné Papp Mónika tanárnő és Franciska nővér zsűritagok az alábbi döntést hozták meg: I. helyezés:– Ragány Simon…

Tovább…

Az ország legjobbjai

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen digitális kultúra tantárgyból (I. kategória) az 1. és a 4. helyet szerezték meg tanulóink. Jenei Marcell mindenkit megelőzött, Kovács Kristóf nem sokkal lemaradva a 4. helyen zárt. Felkészítő tanáruk Dajka Miklós. Gratulálunk a kimagasló eredményhez!

Tovább…

McDonald’s Fair play kupa – lányok

A McDonald’s Fair play kupa középiskolás leány labdarúgó torna megyei elődöntőjében a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda leány labdarúgó csapata az őszi és tavaszi fordulót is megnyerve összesítésben az 1. helyen végzett, így bejutott a Nyírbátorban megrendezendő megyei döntőbe! Gratulálunk a csapat tagjainak és a felkészítőnek! A csapat tagjai: Laczai Kamilla (8.a),…

Tovább…

McDonald’s Fair play kupa – fiúk

A McDonald’s Fair play kupa középiskolás fiú labdarúgó torna megyei elődöntőjében a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda fiú labdarúgó csapata az őszi és tavaszi forduló alapján a 13 csapatos mezőnyben a 4. helyen végzett, ezzel bejutva a Nyírbátorban megrendezésre kerülő megyei döntőbe!…

Tovább…

SZLKK-2024

Idén is nagy érdeklődés fogadta az intézményünk alsós munkaközössége által szervezett SZTÁR LEHET KI KREATÍV nagycsoportos óvodásoknak meghirdetett vers-, rajz- és játékos környezetvédelmi vetélkedőjét. Öröm volt látni a sok-sok lelkes gyermeket, igazán felkészült tehetségekkel ismerkedhettünk meg. Köszönjük minden óvoda részvételét, akik elfogadták felhívásunkat és jelenlétükkel megtisztelték versenyünket! Szívből gratulálunk minden…

Tovább…

Szeretem a verset

Közel ötven óvodásunk jelentkezett a házi szavalóversenyünkre. Öt tavaszi költemény közül választhattak a gyermekek kedvükre valót, amit otthon sajátíthattak el, majd a népes közönség előtt adhattak elő. A zsűri tagjainak nem volt könnyű dolga, hiszen mindenki jól felkészült a versenyre. A megérdemelt jutalmat minden gyermek örömmel fogadta. A díjazottak: Göncz…

Tovább…

„Az én húsvétom” rajzpályázat

Intézményünk diákjai tegnap Kisvárda város polgármesterétől Leleszi Tibor úrtól vehették át ajándékukat „Az én húsvétom” elnevezésű rajzpályázatra benyújtott pályamunkájukért. A közel 600 alkotás közül iskolánk tanulói a következő szép eredményeket érték el: I. hely: Molnár Csenge 5.a Felkészítő pedagógusa: Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka II. hely: Százvai Nádja 3.a II. hely:…

Tovább…

Vármegyei Rajzverseny

A Petőfi Vármegyei Rajzversenyt a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményében rendezték meg március 19-én, ahol iskolánk is képviseltette magát. Petőfi Sándor verseinek az illusztrálása volt a feladat. Nagyon sok szép alkotás született. Különdíjban részesült Százvai Nádja 3.a osztályos tanuló. Felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett Gratulálunk a többi…

Tovább…

Robotszumó a Refiben

A Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium meghívására robotszumó versenyen vett részt iskolánk három csapata 2024. március 19-én délután. Az izgalmas mérkőzések végén két dobogós helyezésnek is örülhettek a szentlászlósok, hiszen a Teknősök elnevezésű csapat mögött a Bobber-ek végeztek a második helyen. A csapatok tagjai: Teknősök: Vegera Letícia,…

Tovább…

Március 22. a víz világnapja

Ez alkalomból az intézményünk 7-12. évfolyamain „Víz-formák” címmel meghirdetett fotópályázatának képeit tesszük közzé az iskola Facebook oldalán. Kérjük az iskolaközösség tagjait, hogy mindenki szavazzon a neki leginkább tetsző képre egy „lájkkal”, vagy „szívvel”! Előre is köszönjük! A szavazás 2024. március 24. éjfélig tart. Itt lehet szavazni: https://www.facebook.com/szentlaszlokisvarda

Tovább…