1956, te csillag

„Angyal, vidd meg a hírt az égből,Mindig új élet lesz a vérből.”(Márai Sándor) 1956. október 23. a magyar forradalom és szabadságharc napja. A kommunista diktatúra elleni tüntetés békésen kezdődött, majd fegyveres felkeléssé, forradalommá terebélyesedett. Sokan áldozták életüket egy jobb, emberségesebb, szebb jövőért. A Szent László Katolikus Gimnáziumban több, mint félszáz…

Tovább…

Szalagtűzés a Szent Lászlóban

A végzősök szalagja olyan jelkép, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy vándorutunk egy fontos állomásához érkeztünk:ti végzős diákok készültök elhagyni az ALMA MATERT, a gondoskodó, tápláló anyaiskolát,tanáraitok is készülődnek arra, hogy az élet nagyobb, szélesebb, olykor rögösebb útjaira engedjenek tovább benneteket. Családotok, szüleitek most büszkén tekintenek rátok, majd nagyot…

Tovább…

Szalagavatós hálaadó szentmise

A szentlászlósok szalagavatója a hagyománynak megfelelően a római katolikus templomban kezdődött. A szentmisén hálát adtunk a végzős diákok közösségéért, és a Jóisten kegyelmét kértük az előttük álló hónapokra. Megható tapasztalásban részesültünk, hiszen édesapa, testvérek, volt diákjaink is részt vettek az oltárszolgálatban. Ezen alkalommal áldotta meg a szalagokat Mike Ervin atya,…

Tovább…

Sulira hangoló

Az óvodáskor végén fontossá válik, hogy a gyermekeknél kialakuljon a helyes ceruzafogás és finommozgás, ami nélkülözhetetlen az írás elsajátításához. A mai foglalkozásunkon kiemelt figyelmet fordítottunk a finommotorika fejlesztésére. A játékos feladatokon keresztül előtérbe került a színek és formák követésének képessége, melyek fontos szerepet játszanak a sikeres tanulási folyamatok kialakításában. Az…

Tovább…

Almaszedés ovis módra

Az AUSTRIA Juice Magyarország Kft. jóvoltából a bölcsis és óvodás gyermekek almaszedésen vehettek részt. Már kora reggeltől izgatottan várták az utazást, és a munka lehetőségét. Az egészséghét méltó lezárása volt ez a délelőtt. Köszönjük a szülőknek a szervezőmunkát, a Perdiák családnak az utazással kapcsolatos szervezést, az útiköltség felajánlását.

Tovább…

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Október 18-án a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde minden tanulója és pedagógusa részese volt az Egymilliónak… Ezen a napon ugyanis a Föld minden táján a gyermekek a békéért és a világ egységéért együtt imádkozták a rózsafüzért. Az általános iskolában Mike Ervin…

Tovább…

Sulira hangoló a Szent Lászlóban

Intézményünkben megkezdődtek iskola előkészítő foglalkozásaink. Az elmúlt alkalmunkon rész-egész, figyelem, memória, szem-kéz, szem-láb koordináció fejlesztő feladatokat végeztünk. Ezek a gyakorlatok, lépésről lépésre haladva segítik a gyerekeket, hogy minél jobban és minél alaposabban sajátíthassák el az iskolába lépéshez szükséges alapképességeket és készségeket! Legközelebb is várunk Titeket!  Erika, Melinda és Ildikó tanítónénik

Tovább…

Rózsafüzért imádkozott a Szent László közössége

2024.10.16. „A rózsafüzér nagyon kedves imádságom. Csodálatos imádság! Csodálatos az egyszerűsége és a mélysége (…). Ugyanis az Üdvözlégy Mária szavainak mondása közben elvonulnak lelki szemeink előtt Jézus Krisztus életének fő eseményei. […] s eleven közösségbe kapcsolnak Jézussal – mondhatnánk – az Ő Anyjának szívén keresztül. Ugyanakkor szívünk belefoglalhatja a rózsafüzér…

Tovább…

Egészségnap az óvodánkban

Óvodai életünkben és a mindennapi gyakorlatunkban is kiemelt szerepet kap az egészséges életmódra nevelés fontossága. A mai nap célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megóvására, az egészséges táplálkozás és testápolás szokásaira. Elengedhetetlennek tartjuk azt is, hogy a gyermekek ismerjék fel a veszélyt, esetleg tudjanak segítséget kérni. A…

Tovább…

Fekvenyomó VB 1. hely

2024. október 13-án rendezték meg a GPC World Powerlifting Championship (Szlovákia, Trnava) fekvenyomó világbajnokságot, ahol iskolánk 9.C osztályos tanulója, Ferku Donát kategóriájában (Teen boys T1 – 56 kg) és az abszolút versenyben is az 1. helyen végzett. Ezen kívül 110 kg-os teljesítményével megdöntötte a korábbi világcsúcsot (90 kg), és az…

Tovább…

Jelentkezés a nyílt napokra

A 8. osztályos tanulók 2024. november 14-15-én közelebbről is megismerhetik a középiskolában folyó munkát a nyílt napok keretében. A tájékoztatók és a bemutató órák mellett a szülőket is szeretettel várják pénteken 16 órakor a pályaválasztási szülői értekezletre. Jelentkezés az alábbi űrlapon: Beiskolázási tájékoztató:

Tovább…

Ősz a vízparton

Harmadikosaink tóparti kirándulása a nem túl kedvező időjárás ellenére is remekül sikerült. Csobbanó halak, békamuzsika, rovarok sokasága, susogó nádas, no és a pecabotok! Igazán érdekes információkkal gazdagodhattunk. Köszönjük a Paróczai család meghívását a Fishvárda halastóhoz, a kedves vendéglátást, és az ajándékba kapott horgászási lehetőséget, amivel a tavasz folyamán élni is…

Tovább…

72 óra kompromisszum nélkül

 2024. október 10-13. „Itt vagyok, hívtál” 1 Sám 3,8 Szentlászlós fiatalok is csatlakoztak a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezésében megvalósuló 72 óra Kompromisszum nélkül akcióhoz.   Október 10. és 13. között országszerte és határon túl több ezer fiatal mutatja meg, hogy önkénteskedni…

Tovább…

„Minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem.”

2024. október 9-11-ig Nyírbátorban közösségépítő lelkigyakorlaton vehettek részt a 9.B vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakos osztály tanulói. A diákok Mike Ervin kisvárdai káplán vezetésével igazi osztályközösséggé váltak. A három nap alatt megtapasztalhatták a közös szabályalkotás élményét, egymás erősítését, a csapatépítő közös játékok jó hangulatát. A „Csapatszellem” című film megnézésével pedig arra…

Tovább…

Nevelési értekezlet a Szent László Katolikus Intézményben

Gáspár Mátyás atya gondolataival gazdagodtunk nevelési értekezletünkön. Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszony, valamint iskolalelkészünk, Bákonyi János atya meghívására érkezett hozzánk Ajak plébánosa. Mátyás atya a keresztény értékrendről tartott színesen érdekes előadást, melynek középpontjában a keresztény öröm, valamint annak továbbadása: a jócselekedetek sora állt. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk…

Tovább…

Lelkigyakorlaton a 9.D osztály

„Ahogy a vas formálja a vasat, úgy formálja egyik ember a másikat.” (Péld 27,17) 2024. október 2-4-ig Nyírszőlősön közösségkovácsoló lelkigyakorlaton vehettek részt a 9.D pénzügyi- számviteli ügyintéző szakos osztály tanulói. A diákok Mike Ervin kisvárdai káplán vezetésével igazi osztályközösséggé váltak. Megtapasztalhatták a közös szabályalkotás, az együvé tartozás élményét, a másik…

Tovább…

Szent Gellért-nap

A Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai számára a katolikus nevelés napja mindig izgalmakat rejt. Idén is részt vettek a hagyományos Szent Gellért-napi projektben, melynek keretében Kisvárda több pontján felállított állomásokon teljesítettek az osztályok változatos kihívásokat. A projekt megálmodóinak céljai most is megvalósultak: vidámság, csapatépítés, versengés kísérte végig a…

Tovább…

Kölyökből atléta

A Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökből atléta program KELET – MAGYARORSZÁGI U12 – ES EGYÉNI VERSENYÉN (2024.10.05 11:00, Nyíregyháza, Atlétika Sportcentrum) a Szent László Katolikus Általános Iskola sportolói kiválóan szerepeltek. Vortex labdahajítás:Ágoston Bence II. hely (ezüstérem)Lippai Anna III. hely (bronzérem)Váradi Zente III. hely (bronzérem) 1000 m síkfutás:Ágoston Zénó 4. helyBaksa Míra…

Tovább…

Az 1848-49-es szabadságharc hős mártírjaira emlékeztünk

Október 6. nemzeti gyásznap. Ezen a napon hajtunk fejet az Aradon kivégzett 13 honvédtiszt, a Pesten agyonlőtt Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, valamint valamennyi névtelen hős előtt, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért. A Szent László Katolikus Intézmény általános iskolásai és óvodásai október 4-én…

Tovább…

Gyermekeink ismét a dobogón állhattak

A VII. Wizzair Debrecen Airport Run futóversenyen 40 fős csapattal vettünk részt. Nagyon lelkesen és eredményt remélve futottunk az esős időben is, nem hiába. Ebben az évben is a legjobb, legsportosabb iskolák között lehetünk. Gratulálunk minden résztvevőnek!Köszönjük a Rotary Club Kisvárda támogatását.

Tovább…

Magyar Népmese Napja a Szent Lászlóban

Ebben az évben az iskolai rajzverseny mellett játékos feladatokkal is ünnepeltük a népmese napját. Kis apródjaink mentették meg a királyságot a boszorkányoktól és a sárkányoktól. Kiszabadították a királylányt, megkeresték a kincseket, összegyűjtöttük a varázspálcákat. A szünetben a rajzverseny díjazottjai is átvehették a jól megérdemelt jutalmukat. Mindenki mesésen érezte magát ezen…

Tovább…

A szentlászlós Gólyák megkezdték 4 éves vándorútjukat a (nem csak a) 9.B diadalával!

Minden évben izgalommal várjuk a gólyaavatót, az idén sem volt ez másképp. A friss, 9. évfolyamos gólyák izgatottan érkeztek, készen állva arra, hogy bebizonyítsák, méltó tagjai az iskolai közösségnek. A nap tele volt izgalmas feladatokkal, kreatív kihívásokkal és nem utolsósorban fergeteges hangulattal! Érdekes és vidám feladatok Az események sorát az…

Tovább…

Gólyaavató a kollégiumban

2024. szeptember 25-én rendezték meg a Szent László Kollégium diákjai a gólyaavató ceremóniát. A kisgólyák avatása már hosszú múltra visszatekintő eseménye a kollégiumnak. Az ünnepségen minden kollégista szerepet kapott. Az avatandó gólyafiókák, az est ünnepeltjei voltak, a felsőbb évesek, mint nézők és szurkolók voltak jelen, jó néhány végzős diák pedig,…

Tovább…

Szentmise, zarándoklat, sport – a katolikus nevelés napján

Alsó tagozatosaink Szent Imre herceg tanítójáról, Szent Gellértről szentmisén emlékeztek meg, majd hagyományainkhoz híven felkeresték városunk templomait, melyekről sok érdekes információval gazdagodtak. Együtt imádkoztunk közösségünkért, a Jóisten áldását kértük a megkezdett tanévre. Ebben az évben is aktívan kapcsolódtunk be az Európai Diáksport Napjába. A gyerekek sokféle eszköz felhasználásával sor- és…

Tovább…

Projektnap Szent Gellért ünnepén

A Szent László Katolikus Intézmény már hagyománnyá vált projektnapot tart Szent Gellért, az első vértanúnk ünnepén. A nap szentmisékkel indult, majd jó hangulatú akadályversennyel, illetve zarándoklattal folytatódott. A szentmisék keretében került sor a pedagógusok nevelőmunkájának elismerésére, az Évek értéke-, a Lendület- és a Szent László-díj átadására. Kaszásné Tóth Judit főigazgató…

Tovább…

Kutatók Éjszakája 2024

Részt vettünk a Nyíregyházi Egyetemen szervezésében megvalósult Kutatók Éjszakáján. A diákok kifejezetten élvezték a programokat, összességében izgalmas, interaktív foglalkozásokon vehettünk részt. Különösen megfogták őket a fizikai és kémiai kísérletek, ahol saját szemükkel tapasztalhatták meg a tudomány csodáit. A folyóvizes laborban betekintést nyerhettek a víz felszínformálásának részleteibe. A programokat egy kávétörténeti…

Tovább…

Diáksport Napja – szentlászlósok Ajakon

A magyar diáksport napján együtt mozgott az Ajaki Tamási Áron és a kisvárdai Szent László felső tagozata. Nagyon kellemes környezetben, Ajakon az általános iskola sportudvarán, a Liget Sportcsarnokban és a Péter-tó partján zajlottak az események. A diákokat az iskolák főigazgatói, Rozinka Mihály és Kaszásné Tóth Judit mellett Ajak város polgármestere,…

Tovább…

Iskola rendőre program az elsősöknél

Sáfrány Ágnes rendőr zászlós volt a vendégünk. A Kisvárdai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának dolgozója érdekfeszítő kiselőadást tartott. Mik voltak a témák? A szabályos gyalogos és autós közlekedés, a biztonsági öv fontossága, a felelős állattartás, a helyes internethasználat, kiemelten a közösségi oldalak veszélyei.

Tovább…

Ajándék az elsősöknek

Szeptember… iskolakezdés… Sok-sok élmény, vidámság, kíváncsiság, tudásvágy. Ilyen az elsősök élete iskolánkban. Szeptember 12-én, a hagyományokhoz híven, Leleszi Tibor, városunk polgármestere köszöntötte a gyermekeket és a tanítókat. Köszönjük az ajándékokat és a tanév eredményességére biztató szavakat.

Tovább…

Péntek 13. a 13.C osztályban

Péntek 13 szerencsés nap volt a 13.C Informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikumi képzéses diákjaink számára. Nemes Krisztián tanár úr üzemlátogatást szervezett végzős tanulóink részére. Fényeslitkén Európa legnagyobb és legmodernebb terminálját, az EAST-WEST GATE Intermodális Terminált tekinthették meg tanulóink. A terminál az Új Selyemút kapuja, mely nyomtávváltásra képes, sokrétű szolgáltatásokat nyújt, lehetővé…

Tovább…

„Jöjj el, lásd meg, éld át!”

Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program a debreceni Nagytemplomban. A 9-11. évfolyam diákjai az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc debreceni eseményeit élhették át múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. Kossuth székének másolatában ülhetett egy-egy bátor vállalkozó, diákjaink kikiáltották a függetlenséget, nemzetőrökké váltak. Zászló a kézbe, csákó a fejre, mente a vállra, csapó 1, csapó 2, és kész…

Tovább…

II. Egyházi Felekezetközi Középiskolás Sportbajnokság

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi tábora számos ifjúsági rendezvénynek ad otthont. Az Egyházi Felekezetközi Sporthétvégére már második alkalommal kapott meghívást iskolánk. Az esemény 12 magyarországi egyházi gimnázium több mint 250 diákjának részvételével zajlott, gazdag sport- és lelki programokkal. A rendezvényt Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár és Csáky Csongor,…

Tovább…

Veni Sancte – Elkezdődött a 2024/2025-ös tanév

Tanévnyitó szentmisével nyílt meg az új tanév a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói és pedagógusai számára. Iskolalelkészünk, Bákonyi János atya homíliájában bemutatta éves jelmondatunk és a 2025-ös jubileumi év logóját és mottóját. A logón négy égtájról indulnak a zarándokok Róma felé, mint ahogyan…

Tovább…

Zarándoklat Nagyváradra

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde pedagógusai augusztus utolsó munkanapján Nagyváradra utaztak, hogy ismerkedjenek a város nevezetességeivel. Testvériskolánk igazgatója, Konrád Katalin és lelkivezetője, Orosz Roland atya fogadott bennünket a székesegyházban. A szentmisét követően, melyet családjainkért és tanítványainkért ajánlottunk fel, a Stokker…

Tovább…

Fontos változás a Házirendben!

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! A jogszabályi előírásokkal összhangban (245/2024. (VIII.8.) Korm. rendelet) 2024. szeptember 2-től a tanórákon és az óraközi szünetekben nem lehet okostelefon, okosóra vagy egyéb digitális eszköz a diákoknál (kivéve olyan feladatok végrehajtásánál, ahol kifejezetten szükség van a digitális eszközökre tanórán). Az iskolánk módosított Házirendje alapján a diákok…

Tovább…

Matematika tábor

A matematika olyan, mint egy csodálatos kert. Tele szebbnél szebb virágokkal, amelyeket ha gondozunk, csodálatos varázslatok tanúi lehetünk.  /Péter Rózsa/ Ebben a kertben töltöttünk három napot azokkal a diákokkal, akik részt vettek a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde által szervezett  matematika…

Tovább…

A boldogság emberei vagyunk

Nagy Csaba atya vezetésével közös lelkigyakorlaton vett részt egyházmegyénk három köznevelési intézménye Kisvárdán. A Szent László Katolikus Középiskola, valamint az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és tagintézménye, a nyírkércsi Petőfi Sándor Tagiskola pedagógusait a lelki vezetők, Bákonyi János atya, Gáspár Mátyás atya és Panyi József atya hívta meg arra,…

Tovább…

Készülődnek, ismerkednek… táboroztak az elsősök…

Élményekben gazdag három napot töltöttünk együtt iskolánk legkisebbjeivel. Megismerkedtünk egymással, iskolánk környezetével. Templomunkba is ellátogattunk, sőt mi több, a karzaton az orgonát is megismertük. Barkácsoltunk és mozogtunk sokat. Az elmaradhatatlan fagyizást sem hagytuk ki. Pénteki napunkat közös kirándulással zártuk a vásárosnaményi Movie Planet élményparkban. Izgatottan várjuk a szeptember 2-át! Oláh…

Tovább…

Mária úti zarándoklat

Az Ezer Székely Leány Napjára iskolánk két tanulója, Kovács Tibor és Vadász Kristóf zarándokolt el a nyáron. Parajdról gyalogosan, a Mária Úton haladva 5 nap után érkeztek meg Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek ezen a különleges eseményen, ahol csatlakozott hozzájuk Kaszásné Tóth Judit és Dudásné Popovics Angéla intézményvezető asszonyok. Az út…

Tovább…

Csíksomlyó 2024

„Újuljatok meg!”  (Ef 4,22-25) A Rákóczi Szövetség és a Missio Tours jóvoltából, korábbi zarándoklataink folytatásaként ebben az évben is megadatott szentlászlós tanulóink és pedagógusaink számára, hogy részt vegyünk a hagyománnyá vált Csíksomlyói Nemzeti Zarándoklaton. Május 16-án, csütörtökön kora reggel izgalmakkal teli készülődés után vonatra szállt tizenöt fős zarándok közösségünk. Két…

Tovább…

Erzsébet-tábor Zánkán

Július 7-12. között az egyházi iskolák Erzsébet-táborában vettünk részt Zánkán. A 65 diákot és 8 kísérőtanárt számláló csapatunk vasárnap hajnalban indult útnak, és hosszú vonatozás után érkeztünk meg Zánkára. Vasárnap délután megszenteltük az Úr napját, szentmisén vettünk részt, majd egy rendkívül jó hangulatú nyitóbulival vette kezdetét 6 napos nyaralásunk. Az…

Tovább…

Diáknap az általános iskolában

Június 17-én a diáknap kapta a főszerepet az általános iskolások körében. Szabadulószoba, karaoké, Just Dance, kézműves foglalkozás, sportprogramok közül választhattak a suli fiatalabb polgárai. A diákigazgató választás hagyományát is megőriztük. A kampány hetében a jelöltek kampánybeszédükkel igyekeztek elnyerni a választók bizalmát. Idén Mészáros Tímea nyolcadikos tanuló vehette át Kaszásné Tóth…

Tovább…

Középiskolás diáknap

Diákságunk számára az év legnagyobb, nem oktatással összefüggő diákeseménye a Diáknap, melyre idén június 14-én került sor. A diákigazgató-jelöltek ezúttal is Agárdi tanár úr Ford pick-upján gurultak be az iskola parkolójába, ahonnan diáktársaik kíséretében vonultak be a Ballagási térig.  A diákigazgató ebben a tanévben, igen szoros szavazati aránnyal, Horváth Katinka…

Tovább…

Európa bajnoki 6. hely

2024. június 12-16. között rendezték meg Németországban, Hannoverben a RoboCup Junior európai döntőjét. A versenynek az IDEEN EXPO adott helyett, ami egy nagy szabású oktatási-szakképzési kiállítás. Magyarországot nyolc csapat képviselte nagyon szép eredménnyel, köztük a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde „Axolotls”…

Tovább…

Álláshirdetések

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben és feltételekkel: A munkavégzés helye: Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde (4600 Kisvárda, Flórián tér 3.) A munkakör betöltésének időpontja: 2024. augusztus…

Tovább…

Kölyökből Atléta Program eredmények az országos döntőn

Székesfehérváron a Kölyökből Atléta Program keretében rendezett országos döntőben csapatunk sportiskolákkal és sportegyesületekkel tarkított mezőnyben, kiváló szerepléssel, a 9. helyen végzett. A csapatunk tagjai: Ágoston Bence, Budai Kitti, Huszti Botond Barnabás, Molnár Zalán, Péter Mónika, Paládi Emma, Váradi Zente és Zöld Boglárka. Felkészítő pedagógus: Szerafin Tünde. Szívből gratulálunk a gyönyörű…

Tovább…

Hogyan éltek a honfoglaló magyarok?

Rendhagyó történelemóra keretében a 9.A, 9.B és a 9.E osztály a Kisvárda Vitézei Kulturális Egyesület által szervezett interaktív honfoglalási rendezvényen vett részt Riegel János tanár úr vezetésével. Íjászat és kelevézhajítás mellett megismerhették a diákok a honfoglaló magyarok jurtáját, fegyvereit, valamint a korabeli fafaragás, ötvösség és nemezelés művészetét is.

Tovább…

Sikeres érettségi

Első technikumi évfolyamunk tanulói sikeres előrehozott érettségi vizsgát tettek magyar, matematika és történelem tantárgyakból. Sok gyönyörű feleletet hallottunk, sok szép tantárgyi dicséret született a távközlés informatikai és a gazdálkodás és menedzsment szakmai osztályokban egyaránt. Jövőre folytatódik a megmérettetés a szakmai vizsgával. További sok sikert kívánunk mindenkinek! Büszkék vagyunk Rátok!

Tovább…

Ovifoci Fesztivál – mienk az ezüstérmes csapat és a torna gólkirálya

A Mándoki Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde szervezésében ovifoci fesztiválra került sor Mándokon, ahol óvodánk a 8 csapatos tornán az ezüstérmet jelentő 2. helyet szerezte meg!  A torna gólkirálya Andrejcsik Ákos lett! A rendezvényt freestyle bemutató, valamint cukorágyú lövései színesítették! A torna végeztével hátizsákkal, emléklappal, focis kártyával és egy ajándék gumilabdával…

Tovább…

Bozsik Labdarúgó Torna = a játék szeretete, a mozgás öröme

Pátrohán került megrendezésre a II. korcsoportos Bozsik József Intézményi labdarúgó torna, ahol iskolánk 3-4. osztályos gyerekekből álló csapatával képviseltette magát a rendezvényen. A 6 csapatos tornán elsősorban a játék szeretete és a mozgás öröme kapott központi szerepet, de fontos értékként jelent meg a sportbaráti kapcsolatok kialakítása és ápolása. A résztvevő…

Tovább…