Pünkösd

Sokféle módon tud munkálkodni a Szentlélek. Kezdettől fogva, amióta az első kiáradása megtörtént, folyamatosan jelen van kis és nagy világunkban. Liturgikus énekünk így tanúsítja ezt: „Mindent megad a Szentlélek: jövendöléseket sugalmaz, az egyház szolgáit tökéletesbíti, a halászokat hittudósokká avatja, egyházi gyülekezetet alapít.” És jelen van a mi emberi és lelki…

Tovább…

Új működési rend június 2-től

Kedves Szülők! Nagy szeretettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kormány 220/2020. (V.22.) Korm. rendelete alapján 2020. június 2-től az iskolákban lehetőség nyílik a digitális munkarend mellett a tanulók és pedagógusok kis csoportokban való oktatási célú találkozására is. Ennek részleteiről a mellékelt tájékoztatóban olvashatnak:

Tovább…

Jézus mennybemenetele

A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus…

Tovább…

100 éve született Szent II. János Pál pápa

Május 18-án ünnepeljük a „nagy pápa” születésének centenáriumát, akinek a síroltára fölött Ferenc pápa által bemutatott szentmisében a következők hangzottak el. Ferenc pápa a szentmise bevezető könyörgésében így imádkozott: „Irgalomban gazdag Istenünk, aki Szent II. János Pál pápát egész Egyházad vezetésére szólítottad, add meg nekünk, hogy tanításának erejéből merítve bizalommal…

Tovább…

Önkéntesség – Máltai – digitális tanrend és tablet

Hálás dolog olyan emberekkel együtt dolgozni, akik minden erejükkel egész közösségek felemeléséért hoznak nem kevés áldozatot a munkájukkal, hiszen ezt választották hivatásuknak: az önkéntességet. A Szent László Katolikus Gimnáziumban is terelik a nyájat és munkálkodnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lelkes animátorai. Az iskolában több diák csatlakozott a még 2017-ben elindult…

Tovább…

A fatimai jelenések napja

1917. május 13-án a portugáliai Fatimában Szűz Mária megjelent három kisgyermeknek, a tízéves Santos Lúciának, a kilencéves Marto Ferencnek és a hétéves Marto Jácintának. A százhárom évvel ezelőtt történtekről és a fatimai titkokról Kovács Zoltán mariológussal, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektorával beszélgettünk. Korábbi interjúnkat a fatimai ünnepnapon újrapublikáljuk. –…

Tovább…

Kozma László Országos alkalmazói verseny eredményei

A XVIII. Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen szép eredményeket értek el a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulói:– 2. hely: Máté Eszter Katalin 8.A és Papik Petra 8.B– 5. hely: Németh Eszter 6.B– 8. hely: Papik Dalma 5.AFelkészítő tanár: Dajka Miklós. Gratulálunk az…

Tovább…

Országos Honismereti Tanulmányi Verseny

Az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulói szép eredményeket értek el:I. hely: Ragány BalázsIV. hely: Kozma Dávidmegyei X. hely: Kovács Károly Levente Felkészítő tanár: Nagy-Lakatos Adrienn. Gratulálunk az elért eredményhez!

Tovább…

Május a Szűzanya hónapja

Május a Szűzanya hónapja, akit estéről estére litániákkal köszöntenek a hívek a katolikus templomokban. A „litánia” kifejezés a görög „litaneuó” – könyörgök szóból származik. Az V. században jelentette azt a könyörgő imádságot, amellyel különféle szándékokért imádkoztak. A VII. században kialakult már a ma is ismert formája: az előimádkozó szándékaira a…

Tovább…

Jó Pásztor vasárnapja

Jó Pásztor vasárnapja. Így szoktuk nevezni húsvét negyedik vasárnapját, hiszen Jézus, mint a juhok pásztora áll előttünk az evangéliumban. Igaz, ebben az évben egyszer sem halljuk tőle, hogy ezzel a képpel illetné magát. Ma sokkal inkább azt mondja: „Én vagyok az ajtó a juhok számára.” Ahogyan a civilizáció kezd távolodni…

Tovább…

Ima az érettségizőkért

Hétfőn reggel indul az érettségi. Útravalóul elsősorban Nektek, érettségiző diákjaink, de az értetek izguló szüleiteknek, hozzátartozóitoknak, alsóbb éves diáktársaitoknak és tanáraitoknak küldjük a biztatást. Palánki Ferenc megyéspüspök atya hétfőn szentmisét mutat be egyházmegyénk végzős diákjaiért és imáink is veletek vannak.

Tovább…

Virtuális ballagás

Kedves Végzősök! Tisztelt Szülők és érdeklődők!A hagyományok szerint, mikor az Alma Mater falai közül ballag a végzős diák, meghívót ad át szeretteinek, hogy kísérjék el a gimnáziumi éveit lezáró ünnepségre, osztozzanak örömében. Most azonban intézményünk vezetősége és osztályfőnökeitek küldenek meghívást. A hagyományokat nem feladva, de más utakon végigjárva várunk Titeket,…

Tovább…

Felvételi eredmények

Az egyes szakok és a felvett tanulók OM azonosító alapján az alábbi táblázatban láthatók: Amennyiben a tanuló elutasításra került, mert nem felelt meg a felvételi követelményeknek, vagy a tanulmányi területhez megadott felvehető létszámkeret betelt, úgy felhívjuk figyelmüket, hogy az Nkt. 37 §-a alapján, a tanuló e döntés ellen jogorvoslattal, illetve…

Tovább…

Meghívó hálaadó szentmisére

A hagyományok szerint, mikor az Alma Mater falai közül ballag a végzős diák, meghívót ad át szeretteinek, hogy kísérjék el a gimnáziumi éveit lezáró ünnepségre, osztozzanak örömében. Most azonban intézményünk vezetősége és osztályfőnökeitek küldenek meghívást. A hagyományokat nem feladva, de más utakon végigjárva várunk Titeket, hogy lélekben találkozzunk, osztozzunk az…

Tovább…

AZ IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdette meg az isteni irgalmasság ünnepét és napja, Fausztina nővér látomásai alapján, húsvétvasárnapot követő első vasárnaphoz lett igazítva. Jézus a következő kérést intézte Fausztina nővérhez: „Azt kívánom, hogy a képet (…) húsvét után az első vasárnap ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen…

Tovább…

Ima húsvéti időben

Élő Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy nem ért véget utad hozzánk, hanem éppen elkezdődött. Köszönjük, hogy ma is bátran szólíthatunk téged Mesternek. Szent küldetésed megismerése hatalmas öröm számunkra. Ebből élünk naponta és ez a mi egyetlen teljes vigasztalásunk. Reménységre és bátorságra ébredt húsvéti néped megújult lélekkel dicsér ma is Téged. Hallgasd…

Tovább…

2020 Húsvét

Jézus feltámadása végérvényes választ ad arra, hogy ki az ember – Erdő Péter bíboros. Feltámadt Krisztus! Amikor egyes korinthusiak azt állították, hogy nincs feltámadás, Szent Pál apostol így válaszolt nekik: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és…

Tovább…

2020. április 10. Nagypéntek

Az egyházi év legcsendesebb ünnepe: Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének napja. Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen napon, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán. Az egyházi év legmegrendültebb liturgiáját ünnepeljük nagypénteken. A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából…

Tovább…

Kiemelkedő eredmények a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny eddigi fordulóiban!

Az SZLKKings csapat a tavalyi sikeres szereplés (országos 2. hely) után, immár a 9-10-es korcsoportban ismét megmérette magát a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékversenyen, melynek idei témája a környezetvédelem, környezettudatosság volt. A Vass Gréta, Mester Milán (9.C) és Istvány Tamás (9.B) nevével fémjelzett csapat az első fordulóban, ahol egy 3 dimenziós…

Tovább…

Kibérelték a dobogót infósaink!

A Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny – Alkalmazás kategóriában nagyon szép eredményeket értek el a Szent Lászlós diákok. I. Kategória (7-8. osztály)1. Papik Petra 8.B2. Kovács Kristóf 8. A3. Németh Eszter 6. B5. Jenei Marcell 8. B15. Takács Klára 7. BFelkészítő tanár: Dajka Miklós. Gratulálunk az szép eredményhez!

Tovább…

2020. április 9. Nagycsütörtök

Ezen a napon két liturgikus ünneplést is tart a Katolikus Egyház, külön megemlékezve a papság (egyházi rend) és az Eucharisztia (Oltáriszentség) megalapításáról. Délelőtt hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét tartanak a főpásztorok a papság tagjaival együtt az egyházmegyék székesegyházaiban. Ekkor szentelik meg a keresztelendők és a betegek olaját,…

Tovább…

Április 5. – virágvasárnap

A húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. A húsvét előtti 7. nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap.Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék….

Tovább…

Általános iskolai beiratkozás

Tisztelt Szülők! Az általános beiratkozásról szóló 7/2020. (III.25.) EMMI határozatban megfogalmazottak alapján általános iskolánkban a következő módon történik a beiratkozás:2020. április 24-ig fogadjuk a beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozataikat, melyet az intézmény honlapjáról tölthetnek le.A szándéknyilatkozatokat a kisvardaszlki@gmail.com címre küldhetik el. Bővebb felvilágosítást az intézményvezető 06-30-6788983-as vagy alsó tagozat munkaközösség-vezető 06-70-9485020-as telefonszámán…

Tovább…

Országos informatika döntő

Kozma László XVIII. Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny országos döntőjébe jutott:5. évfolyam: Papik Dalma 5.A6. évfolyam: Németh Eszter 6.B7-8. évfolyam: Papik Petra 8.B, Máté Eszter 8. AA veszélyhelyzetre való tekintettel a döntőt on-line kapcsolattal bonyolítják le. Időpontja: 2020. április 25. Felkészítő tanár: Dajka Miklós. Gratulálunk a szép eredményhez!

Tovább…

Óvodai beiratkozás

Tisztelt Szülők! Az óvodai beiratkozásról szóló 7/2020. (III.25.) EMMI határozatban megfogalmazottak alapján óvodánkban a következő módon történik a beiratkozás. 2020. április 17-ig fogadjuk a beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozataikat, melyet az intézmény honlapjáról letölthetnek. A szándéknyilatkozatokat a dpa724@gmail.com címre küldhetik el. Bővebb felvilágosítást a 06/30-540-0066 telefonszámon kérhetnek!

Tovább…

Országos médiapályázat

Iskolánk három 10.B osztályos tanulója készített egy rövidfilmet a Diákújságírók Egyesülete által meghirdetett országos tehetségkutató diákmédia pályázatra. A film a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda egy napját mutatja be a készítők szemszögéből. A készítők: Gyetvai Viktor, Szikora István és Turóci Erik. A film a linkre…

Tovább…

Köszönet a szülőknek

A koronavírus járvány elleni minél hatékonyabb védekezés érdekében a Kormány március 16-ától elrendelte az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást. Ezzel kapcsolatban először is szeretném megköszönni Önnek, hogy ebben a mindannyiunk számára nagy kihívást jelentő helyzetben helytállásával és támogatásával segíti gyermekét, gyermekeit abban, hogy iskolai feladataikra, a tanulásra…

Tovább…

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe – keresztény nőnap

A keresztény nőnap (március 25.) alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük intézményünk hölgy tagjait! Az ókori filozófusok női nemről alkotott érdekes tartalmú értekezései után a kereszténység óriási változást hozott a nők életében. Ha belelapozunk az újszövetségbe, sok különböző korú, rendű és rangú nővel találkozunk. Ilyen módon szólni a nőkről és a…

Tovább…

Gábriel arkangyal ünnepe

Március 24.  Gábriel arkangyal, magyarosan Gábor főangyal ünnepe. A név jelentése: „Isten embere”, „Isten ereje” vagy „Isten erősnek bizonyult” . Talán a legismertebb arkangyal a Bibliában. Gábriel a hagyományokbanAz Ószövetségben és az Újszövetségben is szerepel. Az Ószövetségben Gábriel angyal magyarázta meg Dániel próféta látomásának értelmét (Dán 8,16-26) és a 70 évről szóló prófécia jelentését (Dán 9,21-27). Lukács evangéliuma Gábrielt úgy említi, mint Isten hírvivőjét, küldöttjét. Előbb…

Tovább…

Ima járvány idején

Mauro Parmeggiani, Tivoli püspökének imája: Istenünk, a koronavírus elleni védekezés idején fordulunk Hozzád. Bocsánatot kérünk azért, mert gyakran élünk úgy, mintha Te nem is léteznél és sokszor csak akkor gondolunk Rád, amikor súlyos veszélyekben és szükséghelyzetekben vagyunk. Add, hogy teljes szívünkkel Hozzád forduljunk, gyógyíts ki bennünket elsősorban hitetlenségünk „vírusából”, önzőségünkből…

Tovább…

Nagyböjti vezérfonal

Böjtölni annyit tesz, mint megváltoztatni magatartásunkat embertársainkkal és a teremtményekkel szemben: attól a kísértéstől, hogy mindent „elnyeljünk”, eljutunk az arra való alkalmasságig, hogy szeretetből szenvedjünk, ami szívünk ürességét tudja betölteni. Imádkozni nem más, mint megtanulni lemondani a bálványimádásról és az egónk önelégültségéről, és beismerni, hogy szükségünk van az Úrra és…

Tovább…

A Google Tanterem használata

Útmutató szülőknek és diákoknakIskolánk a digitális munkarendre való átállás következtében egy olyan rendszer keresett, melyben biztosítani tudjuk diákjaink további tanulmányait, valamint értékelését. Egy egységes rendszert szerettünk volna kialakítani, hogy tantárgyanként egységes felületen kaphassák meg a tanulók a rájuk váró feladatokat. Különböző rendszerek mérlegelése után a Google Tanteremre esett a választásunk….

Tovább…

Ideiglenes felvételi rangsor

Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők! Intézményünkben befejeződtek a szóbeli felvételi elbeszélgetések.Gratulálunk szép eredményeitekhez!Az alábbi táblázatokban láthatják/láthatjátok oktatási azonosító szerint az ideiglenes felvételi rangsorban elfoglalt helyeket. A sorszámok nem a felvételi pontszámot jelzik, hanem az adott kódon a sorrendet. IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSOR Amennyiben meg nem jelölt felvételi kódot szeretnének bejelölni,kérjük vegyék fel…

Tovább…

Tájékoztató a tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletéről

A koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarend bevezetéséről szóló 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozat lehetőséget ad az intézményeknek, hogy 2020. március 16. napjától a szülők igényei alapján, indokolt esetben megszervezze a gyermekek, tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét. Az intézményünk az alsós tanulók számára 2020. március 17. kedd reggeltől,…

Tovább…

TÁJÉKOZTATÓ A TANULÓK TANKÖNYVEINEK, FELSZERELÉSEINEK ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL AZ INTÉZMÉNYBŐL

Kedves Szülők! A tanulók iskolában hagyott felszereléséért, holmijáért a következő rendben jöhetnek a szülők: 1., 2., 5., 6. évfolyam: 2020. március 17. 6:45-8:00, vagy 16:00-17:00 3., 4., 7., 8. évfolyam: 2020. március 18. 6:45-8:00 vagy 16:00-17:00 Középiskola:2020. március 17. 8:00-12:002020. március 18. 8:00-12:00 Az általános iskolás tanulók szüleit kérjük, hogy…

Tovább…

Keddtől az óvoda is ügyeleti rendben működik

Tisztelt Szülők! A koronavírus veszélyhelyzetre való tekintettel, 2020. március 16-hétfő 16.00 órától visszavonásig, Kisvárda valamennyi óvodájában és bölcsődéjében rendkívüli szünetet rendeltek el. Aki teheti, maradjon otthon gyermekével, vagy gondoskodjon felügyeletéről!!! Óvodánk 2020. március 17. kedd reggeltől, visszavonásig csak rendkívül indokolt esetben tudja a gyermekek számára az ügyeletet biztosítani. /Mindkét szülő…

Tovább…

TÁJÉKOZTATÓ A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉT MEGELŐZŐ ÓVINTÉZKEDÉSEKRŐL

A Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda vezetése az alábbi intézkedéseket hozta meg a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében. A részletes tájékoztató intézményegységenként elérhető az alábbi linkeken:– Szent László Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium– Szent László Katolikus Általános Iskola– Szent László Katolikus Óvoda

Tovább…

Országos 10. hely kémiából

Az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjében a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulója Szabó Kristóf Áron a 10. helyen végzett. Felkészítő tanára: Papp-Soós Andrea. Gratulálunk az elért eredményhez!

Tovább…

Újabb sikerek programozásban

A Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny programozói kategóriájának országos döntőjében a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulói kiemelkedő eredményeket értek el. Jenei Marcell és Kovács Kristóf a teljesítményük alapján meghívót kapott az Európai Junior Informatikai Diákolimpia (EJOI) válogatóversenyére. Eredmények:I. kategória:3. hely: Jenei Marcell,4. hely: Kovács…

Tovább…

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen szép eredményeket értek el a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanulói. Egyéni verseny 1. hely, országos döntőbe jutott: 11. évfolyam: Nagy Zsombor, felkészítő tanár: Jeneiné Biervarth Andrea.2. hely:9. évfolyam: Csonka Orsolya, felkészítő tanár: Budai-Kiss Ildikó.11. évfolyam: Papp Lóránt András, felkészítő tanár:…

Tovább…

Országos tornaeredmények

A Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége által meghirdetett országos tornaversenyen a Szent László Katolikus Általános Iskola III-IV. korcsoportban a 3. helyen, I. korcsoportban pedig a 4. helyen végzett.III-IV. korcsoport csapattagok: Mihály Gergő, Lipcsák Tamás, Csobai Kristóf, Csobai Máté, Máté Csaba Csongor, Szabó Nándor, Molnár Béla.I. korcsoport csapattagok: Takács Bálint, Gyimesi Benedek,…

Tovább…

Fotópályázat középiskolásoknak

A Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – hagyományaihoz híven – ebben a tanévben is megrendezi az Országos Középiskolai Fotópályázatot. Pályázatunk és kiállításunk 1958 óta kerül megrendezésre (néhány év kihagyással), így ez a középiskolás korosztály legnagyobb múlttal rendelkező fotópályázata. Az eddigi témamegkötés nélküli pályázati lehetőség mellett, „20-as évek” témájú…

Tovább…

Katolikus Középiskolák Matematikaversenye

Katolikus Középiskolák Matematikaversenyének döntőjébe jutott a Szent László Katolikus Gimnázium 4 tanulója:9. évfolyam: Csonka Orsolya, Jenei Miklós. Felkészítő tanár: Budai-Kiss Ildikó.10. évfolyam: Kovács Ádám. Felkészítő tanára: Jenei Miklós.11. évfolyam: Molnár Máté. Felkészítő tanára: Jeneiné Biervarth Andrea. Gratulálunk az elért eredményhez!

Tovább…

Téli varázs a Szent Lászlóban!

Vidám, játékos, izgő-mozgó tornatermi foglalkozáson vettek részt iskolánkban az első osztályba készülő gyerekek. A természet fukarkodik ugyan a hópelyhekkel, de a tanító néniknek mégis sikerült fehér bundába varázsolni a termet. A havas takarón érdekes téli játékok várták a kíváncsiskodókat. Az ovisok célba dobtak hógolyóval, jéghokiztak, hatalmas hógömböt gurítottak az erdő…

Tovább…

K&H Vigyázz, kész, pénz!

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő 1. fordulójának eredményei alapján a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4 csapata is bejutott a regionális döntőbe:5-6. évfolyam: „Nincs” csapat: Háda Hanna, Kiss Ádám Tamás, Kozma Dávid, Simon Zsombor, Vadász Kristóf. Felkészítő tanár: Balázsné Szabó Lívia. 7-8. évfolyam:…

Tovább…

Sztár Lehet Ki Kreatív vetélkedő a nagycsoportosoknak

Tisztelt Pedagógus!A Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda közösen rendezi meg a Sztár Lehet Ki Kreatív játékos versengését a nagycsoportos óvodások számára 2020. március 13-án (péntek) 10 órától.Helyszín: Szent László Katolikus Általános Iskola, Kisvárda, Flórián tér 3.Jelentkezési határidő: 2020. március 6. (péntek)Nevezési díj: nincsÓvodánként a következők szerint várjuk a…

Tovább…