Így készült a betlehem

A hagyományok szerint a tanítás utolsó hetében a betlehemet is megépítettük. Két nappal az utolsó tanítási napunk előtt az alsós tanítói munkaközösség a betlehemi barlang szereplőivel teljesebbé tette a gyermekek várakozását. A jászolban még nincs ott a kisded Jézus, türelmesen várjuk a megérkezését.

Tovább…

A kisvárdai jótékonysági körút

A diákönkormányzat újra útra kelt, hogy hegedűvel, csellóval, citerával, gitárral, zongorával, az emberi hang szépségével vigyen örömhírt az időseknek és a hajléktalan szálló lakóinak. A második nap fáradalmait az adakozás öröme enyhítette. Köszönjük, hogy általános iskolásaink a hagyományokhoz híven elküldték ünnepi rajzaikat az időseknek, köszönjük diákjaink összefogását az adományozásban, a…

Tovább…

A Mándok – Gyulaháza turné

A szentlászlós diákok tömérdek adománya ünnepi csomagolást kapott. Eljött az idő, hogy az ajándékok felső tagozatos és középiskolás diákjaink karácsonyi műsorának kíséretében megérkezzenek azokhoz, akik évről évre várják a találkozást a szentlászlós fiatalokkal. Jó hangulat, mosoly, tapsvihar, nevetés, az elérzékenyülés könnycseppjei kísérték a találkozásokat. Ajándékozás, szeretetvendégség, az együtt töltött idő…

Tovább…

Amikor…

Amikor a DÖK adománygyűjtésbe kezd, tudjuk, közeledik a karácsony. Amikor a könyvtár ajándékcsomagoló műhellyé változik, tudjuk, közös ünneplés készülődik. Amikor a patinás orsolyita könyvek, gyermekrajzok és csokimikulások garmadáját látják az asztalokon, Amikor zsákszámra érkeznek az átmosott, illatos ruhaadományok, plüss állatkák, Amikor a „Csavard fel a szőnyeget!” egészen más buliba csalogat,…

Tovább…

Pásztorjáték az óvodásoknak

Immár hagyomány, hogy lelkes szentlászlós szülők és óvodapedagógusok pásztorjátékkal elevenítik meg a betlehemi jászol csodáit, ezzel ráhangolva a legkisebbeket a kis Jézus születésére. Egykor az advent csöndjében szőtt terítő került a karácsonyi ünnepi asztalra, a szalma aranyló fénye idézte meg az Élet Kenyerét. Most a Pillangó csoportból kerültek ki a…

Tovább…

Rorate

„Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!*Epedve sóvárog lelkem az Úr udvarába.Lelkem és testem ujjongva eped*az élő Isten után. (ZSOLT 84, 1-3) Korábban kelni, útra kelni, elcsendesedni, együtt imádkozni… A roráték pirkadat előtt, hat órakor kezdődnek a hajnal sötétjében. A bemutatott szentmiséknek leírhatatlan légköre, áhítata van mindig. Így kezdődött intézményünkben…

Tovább…

A betlehemi lángot fogadtuk

Advent 3. hetében már a betlehemi lángról gyújthattuk az adventi koszorú gyertyáit. Immár negyedik éve vesszük át a lángot az 1998. számú Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat fiataljaitól. Benő Zoltán cserkészparancsnok kísérte át iskolánkba a Várday Kata cserkészeit, akiket a betlehemi kisdedet köszöntő népdallal fogadott Szabó Réka és Végső Tünde. Közel…

Tovább…

Ünnepekre hangolódva

– adventi kiránduláson vett részt a 9.B osztály A karácsonyi ünnepekre hangolódva, osztályfőnökünk Edit néni szervezésében újra remek napot tölthettünk együtt felhőtlen szórakozással. December 18-án mindannyian örömmel indultunk reggel iskolába, hiszen tudtuk, a mai nap más lesz, mint a többi. Nyíregyházára utaztunk, hogy meghódítsuk a Városi Jégpályát. Vonattal mentünk, így…

Tovább…

Angol nyelven a nagy francia államférfiról

Az angoltanulás egyik legszórakoztatóbb módja a filmnézés, persze csak akkor, ha az angol nyelven történik. Diákjaink a Napóleon című filmet nézték meg angol nyelven a Várdaplex Cinemában, ezzel is fejlesztve angol nyelvtudásukat, történelmi ismereteiket és kritikai gondolkodásukat. Napóleon a semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent…

Tovább…

Harmadik adventi gyertyagyújtás Kisvárdán

Kisvárda Város főterén a harmadik adventi gyertyagyújtáson szentlászlós diákjaink teljesítettek kulturális szolgálatot. 6. évfolyamos diákjainkat Jurásné Papp Mónika és Baloghné Votyku Klára tanárnők készítették a fellépésre, gyermekkarunk Faragó Sándor karnagy vezetésével lépett színpadra, népdalénekes nagylányaink felkészülését pedig Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka énektanár segítette. Szívet-lelket melengető gondolatok, magával ragadó dallamok, a…

Tovább…

Karácsonyi koncert

A sokéves hagyományt folytatva újra karácsonyi koncerten vehettünk részt Kisvárdán. A Miskolci Szimfonikus Zenekar, a kisvárdai Arcadelt Kórus és a Szent László Gyermekkar készítette a hallgatóságot a Születés ünnepére. Faragó Sándor karnagy Karácsonyi nyitányával indult a varázslat. A nézőtéren sok-sok szentlászlós család is hangolódott az ünnepre. A színpadon énektanár karvezetőnk…

Tovább…

Kalandos hét/évzárás csapatépítéssel

avagyJól sikerült tanulmányi kirándulás, egy kis lazítással a végén Nem kellett messzire mennünk, hogy új dolgokat tanuljunk a robotokról és bepillantást nyerjünk a 3D-nyomtatás világába. A pénteki napon lehetőségünk adódott ellátogatni Nyíregyházára a Digitális Tudásközpontba, ahol sok érdekes és új dologgal is megismerkedhettünk. Kipróbálhattuk milyen 3D-s tárgyat tervezni, lehetőségünk volt…

Tovább…

„Mi leszek, ha nagy leszek?”

A Szeretet Hatalma Alapítvány „Mi leszek, ha nagy leszek?” című rajzversenyének a díjkiosztójára iskolánk 5 tanulóját hívták meg. Százvai Nadja 3.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Különdíjasok lettek:Bálint Zoé 2.bKrisztián Csaba 3.aPerdiák Róbert 3.aSzázvai Szofi 3. a osztályos tanulók. Felkészítő pedagógusok: Krakkné Varga Csilla és Kovácsné Orosz BernadettGratulálunk és…

Tovább…

Mikulástól – Karácsonyig

Iskolánkban ismét megrendezésre került az immár hagyománynak számító, Mikulástól–Karácsonyig nevet viselő sportdélután, melyre nagy szeretettel vártuk a nagycsoportos óvodásokat. Bevezetőként nem más, mint a jóságos Mikulás és két vidám hóember hívta táncra a gyerekeket. A zenés mozgást színes próbatételek megoldása követett, melyek mind-mind a téli ünnepekhez kötődtek. A kicsinyek izgatottan és…

Tovább…

Szíria közel van…

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita előadásán vettünk részt kollégista diákjainkkal december 12-én. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán hallottuk a szíriai keresztények helyzetéről, hitükről, elhivatottságukról szóló előadást. Megrázó és megerősítő élményekben egyaránt volt részünk.

Tovább…

Kimagasló eredmények az „Ismerd meg a Szentírást” versenyen

2023. december 13-án került sor az „Ismerd meg a Szentírást” egyházmegyei tehetségmutató verseny díjátadására a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában Nyírteleken. A versenyre benyújtott pályaművek minden korcsoportban két részből álltak: egy kijelölt memoriter megtanulásából, és egy fogalmazás (levél)megírásából. A verseny célja a művészi beszéd megszerettetése, a Szentírás olvasásának megízleltetése. Tanulóink…

Tovább…

Egyházmegyei Szavalóverseny elődöntő

2023. december 9-én az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola adott otthont az Egyházmegyei Szavalóverseny elődöntőjének. A szavalóverseny célja, hogy a gyermekek minden évben elsajátítsanak egy verset, amellyel nem csak önmagukat képzik és gazdagítják, hanem családjukat és az adott közösségeket, ahol a szavalatok elhangzanak. A felső tagozatos versenyzők zsűrizésében részt…

Tovább…

Második adventi vasárnap

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Szeretné megtölteni, hogy tele vigye vissza, de mit tegyen bele? Észrevétlenül végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi…

Tovább…

Aranyérem a DEIK Regionális Programozó Csapatversenyen

A hagyományokhoz hűen idén is a december 6.-i ünnephez legközelebbi vasárnapon került megrendezésre a Debreceni Egyetem Informatika Kara által szervezett Regionális Programozó Csapatverseny. A középiskolai kategóriában 34 csapat mérette meg magát határon innen és túlról. Iskolánkat a this.tmp nevű csapat képviselte, melynek tagjai Jenei Marcell és Kovács Kristóf 12.A osztályos…

Tovább…

A könyv a legszebb ajándék!

Idén is szeretettel várunk mindenkit a Karácsonyi Angol Könyvvásárunkon, ahol eredeti angol gyerekkönyveket kínálunk elérhető áron! Gyertek és válogassatok kedvetekre december 14-én és 15-én, sőt, minden vásárló részt vesz a TOMBOLA sorsoláson a vásár végén! You can be the lucky one! Don’t miss our Christmas Book Fair!

Tovább…

Várakozás a Mikulásra

Középiskolánk Diák önkormányzatának tagjai szívüket-lelküket beleadva díszítették azt a környezetet, ahol a Mikulás foglalt helyet december 6-án. A diákok és a Mikulás is említette, hogy szépnek és hangulatosnak találta az aula díszítését. Mindannyian köszönetüket küldik a DÖK elnökség tagjainak mindezért! Várunk, Mikulás, jövőre is pihe-puha foteledbe, a meleg kandalló mellé!

Tovább…

„Hull a hó, de csodás, szánon jön a Mikulás … „

December 6-án már reggel nagy volt az izgalom iskolánkban. Az alsós tanulók nagyon várták a negyedikesek műsorát, akik vidám előadással mutatták be a nyuszik Mikulást váró kalandját. Csodálatos színjátékukkal nemcsak az iskolásokat, hanem az óvodás gyerekeket is megörvendeztették. Mindenki nagy lelkesedéssel énekelte az ismert dalokat. Az énekszóra az igazi Mikulás…

Tovább…

Bajnoki címet szerzett Kölyök Atléta csapatunk

A Kölyökből Atléta Program U10 korosztálynak megrendezett megyei Mikulás Kupáján a nyíregyházi Atlétika Centrumban „A” csapatunk bajnoki címet szerzett, I. helyezett lett, a „B” csapatunk (utánpótlás) kilenc csapatból az előkelő 5. helyen végzett. Az „A” csapat tagjai: Ágoston Zénó, Laczai Dóra, Papp Zsófia Anna, Perdiák Róbert, Péter Mónika, Ragány Dénes,…

Tovább…

Az első adventi gyertya

Megáldotta a szentlászlós középiskolás és általános iskolás osztályok adventi koszorúit Bákonyi János atya. Az első gyertya, a hit fényének meggyújtását az óvodások műsora vezette be a középiskolában és az általános iskolában is. Köszönjük az óvodások szolgálatát, bátor kiállását és az óvónénik felkészítő munkáját.

Tovább…

Adventre hangolódva – lelkigyakorlaton a 12.D

Osztályunk, a 12.D háromnapos lelkigyakorlaton vett részt Szenes István atya vezetésével Nyírbátorban. Lelki feltöltődésben lehetett részünk, hála a különböző imaformáknak, amelyeket az atyától sajátítottunk el. Segítségével elménk elcsendesedett és lelkünk megnyílt. A katolikusoknak lehetősége volt bűnbánatot tartani szentgyónás formájában. Megismerhettük Carlo Acutis történetét is, fiatal kora és életszentsége nagy hatással…

Tovább…

JELENLÉT és VÁRAKOZÁS – nevelési értekezlet a Szent László Katolikus Intézményben

2023. november 29-én rendhagyó nevelési értekezleten vettünk részt, melyet Nagy Csaba atya tartott a tantestületünknek. Az adventi várakozás előkészületének idején jó volt megérkezni interaktív módon, hogy aktív részesei lehessünk az együtt gondolkodásnak. Elkészítettük a saját napindítónkat, és megtapasztaltuk, hogy bár mindannyiunk reggeli készülődése másként indult: tanítványaink közé érkeztünk. Lufikra írtuk…

Tovább…

Pozitív hangok

A 12.C osztály lelkigyakorlatát Nyíregyházán a Főplébánián töltötte. Lengyel József atya vezetésével ismét közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük egymás pozitív tulajdonságait, gondolatait. Egész életünkben fontos, hogy halljuk a szeretet, a kapcsolatok, a hit pozitív hangjait. Így érzéseinket, tetteinket és jövőnket is pozitív irányba tudjuk kormányozni. Köszönjük a törődést, a gondoskodást,…

Tovább…

DÖK iroda

Új iroda, új ötletek Diákönkormányzatunk egy új szintre léphetett, elkészült az “otthonunk”. Számunkra az a pillanat, amikor megpillanthattuk új irodánkat, felejthetetlen marad!      Ahhoz, hogy ma ez a hely egy ilyen meghitt kis kuckó lehessen, rengeteg ötletelés és erőfeszítés szükségeltetett. Minden része a saját elképzeléseinket és személyiségünket tükrözi. A képek a…

Tovább…

Diákműhely Pontról pontra

A Szent László újraalapításának 30. évfordulója alkalmából indítottuk a Diákműhely kiállítássorozatot. A projekt keretében az elmúlt két évben újra és újra lehetőség nyílik a vizuális intelligencia területén kiemelten tehetséges diákjaink bemutatkozására. November 28-án öregdiákunk, Gricák Ingrid, a Nyíregyházi Egyetem vizuáliskultúra-tanár mesterképzésének hallgatója mutatkozott be diákjainknak. Ingrid Pontról pontra című kiállítása…

Tovább…

„Mesés Péntek” szentlászlós diákjainkkal

2023.11.24. Szentlászlós fiataljaink a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház Gyermekosztályán jártak, hogy a 72 óra Kompromisszum nélkül folytatásaként a kis betegeket megörvendeztessék. Az intézményünk általános iskolás tanulói saját kis plüssjátékaikat ajánlották fel, hogy megajándékozhassuk ezen a délutánon a gyermekeket. Árpád-házi Szent Erzsébet történetének felelevenítése után követtük az ő példáját, és…

Tovább…

Vendégünk volt a Versvándor

A Petőfi 200 évforduló alkalmából Tóth Péter Lóránt versvándor Petőfi és Arany barátságát mutatta be számunkra versek és a két költő irodalmi levelezése által. A művek mesteri tolmácsolása magával ragadta középiskolás diákjainkat. Köszönjük, hogy a kisvárdai Szent Lászlóban is megszülethetett szívünkben Petőfi, a lánglelkű poéta.

Tovább…

„Tegyétek boldoggá az embereket!”

A középkor legismertebb és legkedveltebb szentjére emlékeztünk szentlászlós közösségünkben. Árpád-házi Szent Erzsébet csodálatos életét nagy lelkesedéssel mutatták be ovis és iskolás társaiknak, családtagjaiknak és minden kedves vendégünknek második évfolyamos kisdiákjaink. Az előadás után iskolalelkészünk, Bákonyi János atya megáldotta a kalácsokat, melyeket aztán közösen, jóízűen elfogyasztottunk. Szent Erzsébet ünnepe minden évben…

Tovább…

Fiú labdarúgóink a Fair play kupán

A McDonald’s Fair play kupa középiskolás fiú labdarúgó torna 2023/2024-es tanév megyei elődöntőjének őszi fordulójában a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda „Nemzeti 11” nevű fiú labdarúgó csapata a 13 csapatos mezőnyben az előkelő 4. helyen végzett! Gratulálunk a csapat tagjainak és a…

Tovább…

Kölcsey Ferenc-kicsit másképp

2023. november 22-én felejthetetlen élményben volt részünk, Az ifjú Kölcsey című musicalt tekinthettük meg a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban. A zenés darab nem a költőt és politikust állította a középpontba, hanem a magánembert: érzéseit, félelmeit, humoros énjét. Egy olyan oldalát mutatta be nemzeti imádságunk szerzőjének, mely kevésbé ismert. Ennek…

Tovább…

ORIGAMI NAP – MATEK MÁSKÉPP

Az alkotás öröme és motiváló hatása mellett fejlődik a gyerekek térlátása, problémaérzékenysége, kreativitása. Megtudják, mi az a hegyhajtás, völgyhajtás, így a térgeometria csodálatos színes oldalát is megismerhetik. Újra hasznosíthatják a csomagoló és újságpapírokat, együtt tölthetik hasznosan szabad idejüket a barátaikkal. Megtapasztalják, hogy az origami művészete valójában tudományos alapú, része a…

Tovább…

Ha meg tudtad álmodni…

„Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni.” (Walt Disney) Iskolánk tanulói évről évre nagyobb számban mernek nagyot álmodni. A 8. évfolyam diákjai már évekkel ezelőtt azzal az elhatározással kezdték meg nyelvi tanulmányaikat, hogy az általános iskola befejezése előtt a lehető legtöbben középfokú nyelvvizsga bizonyítványt szereznek. Ehhez természetesen a tanári…

Tovább…

Első hely a Fair Play Kupában

A McDonald’s Fair Play Kupa középiskolás leány labdarúgó torna 2023/2024-es tanév megyei elődöntőjének őszi fordulójában a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda leány labdarúgó csapata 3 győzelemmel és 1 döntetlennel az 1. helyen végzett! Az őszi és tavaszi forduló összesített tabellája alapján 2 csapat…

Tovább…

Nyílt napok a Szent Lászlóban

Élménypedagógia, Matek másképp mesterprogram, Világnapok a Szent Lászlóban, kísérletek, kiváló versenyeredmények lehetősége vár természettudományos képzéseinken. Ezekből kaphattatok ízelítőt a november 16-17-ei nyílt napokon. Várunk Benneteket, legyetek biztos befutók!

Tovább…

Nyílt napok a Szent Lászlóban

November 16-17-én hangulatos standok várták a humán és nyelvi tagozataink iránt érdeklődő nyolcadikosokat. Magyar, történelem, angol és német nyelvi órákon ismerkedhettek élménypedagógiai módszereinkkel a diákok. Bölcsész és nyelvészpalánták, várunk szeretettel Benneteket!

Tovább…

Ismét FAVÉTON a Szent László csapata

2023.11.18. „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!”Mt 28,19 November 18-án ismét útnak indult a Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum valamint 8. évfolyamos tanulóink szép számú csapata a Fiatalok a Világ Életéért Találkozóra a Szent Imre Katolikus Gimnáziumba. A rendezvényt immár 19. alkalommal rendezték meg, amelyen több száz fiatallal…

Tovább…

Vármegyei diákparlament

Diákönkormányzatunk elnöksége november 15-én egy újabb tanulságos és érdekes eseményre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Diákparlamentre látogatott el Nyíregyházán. Ezen a rendezvényen megvitattunk minden megyei szintű problémát és észrevételt. Örömmel hallottuk, hogy a jelzett problémák felterjesztésre kerülnek a Belügyminisztérium felé. Megismertük megyénk fő delegáltját, Csécsi Liliánát és magának az ODT-nek, vagyis az…

Tovább…

Nyílt napok

A 8. osztályos tanulók november 16-17-én közelebbről is megismerhetik a középiskolában folyó munkát a nyílt napok keretében. A tájékoztatók és a bemutató órák mellett a szülőket is szeretettel várják pénteken 17 órakor a pályaválasztási szülői értekezletre.

Tovább…

Kölyökatlétika regionális csapatverseny

A Kölyökatlétika Regionális Kelet-Magyarországi Csapatversenyén a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban mutatkoztak be ifjú atlétáink. A sportiskolákban, egyesületekben gazdag, rendkívül erős mezőnyben szépen helytálltak, középmezőnyben végeztek lelkes diákjaink. A jó hangulatú felkészülés, a bemelegítés helyzeteiben és a verseny izgalmaiban Szerafin Tünde tanárnő támogatta a csapatot. Köszönjük a szülők kiemelt érdeklődését…

Tovább…

DÜRER országos döntőben két csapatunk!

A  XVII. Dürer Verseny általános iskolai helyi fordulójában iskolánkat két-két csapat képviselte . Az A kategóriában, 5-6. évfolyamosok között 1. helyezett a NIKÉ nevű csapat: Vadász Fanni, Joó Gergő, Szikora Ákos 4. helyezett a VIKI nevű csapat: Bojti Regina, Ragyák Szonja, Korbács Zalán A B kategóriában, 7-8. évfolyamon 1. helyezett…

Tovább…

Kirándulás a Felvidékre

A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium 11.A és 11.B osztályának tanulói október 25-26-án a Felvidékre kirándultak a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja keretében. Első nap Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban tettünk látogatást. Délután Kassára mentünk, a Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm, majd a Rodostói Ház meglátogatása után…

Tovább…

Őszi legózás

A LEGO Manufacturing Kft. jóvoltából az 5.a osztály tanulóinak lehetősége volt arra, hogy a szünet előtt egy kicsit átadják magukat a játék örömének. A színes kockákból épített őszi mozaikképek osztálytermünk hangulatos díszeivé váltak. Köszönjük szépen Pappné Szenes Mária szülő segítségét!

Tovább…

A helység kalapácsa interaktívan

A Petőfi 200 emlékév alkalmából humán tagozatosaink Petőfi A helység kalapácsa című vígeposzát tekinthették meg a Művészetek Házában. Az elmúlt hét 1956-os megemlékezéseiben legaktívabb, színpadra termett diákjaink, köztük a teljes 9.a osztály, valamint a Wizz Air helyezett futók jutalomból vehettek részt a fergeteges előadáson. Mikor elfoglaltuk helyünket az első sorokban,…

Tovább…