Már hosszú ideje készültem magamban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek tervezett időpontja 2020 szeptembere volt, de átkerült a megrendezés erre az évre, 2021 szeptemberére. Az iskolámban, a családomban, és az egyházamban is sokat hallottam már erről az eseménysorozatról. Mivel a családom vallásos, hűek vagyunk HITünkhöz, tervezgettük, hogy mindenképp részt veszünk az eseményeken, de különösen együtt a pápai szentmisén.
MÁRIÁS-lányként bíztam benne, hogy szervezett keretek között, az ajaki zarándokokkal, népviseletbe öltözve megyünk majd a szombati és vasárnapi misére.
Takács Károlyné, Manyi néni megkeresett minket, hogy az a megtiszteltetés érte az AJAKI MÁRIÁS ZARÁNDOKCSOPORTOT, hogy a bíborosi és a pápai szentmisén szolgálatot teljesíthetünk.
Először fel sem fogtam, hogy mit jelent ez számomra. Az idő múlásával kezdtem csak arra gondolni, hogy mégis csak nem egy búcsú, ez egy nagy megtiszteltetés, és ez egy életre szóló megindító lelki élmény.
Egyre inkább izgalommal töltött el a rám váró feladat. Nem a nehézség, hanem inkább az a nyomás, amely azt erősítette bennem, hogy FERENC pápa elé járulhatok. 2021.09.11-én szombaton részt vettem a záró szentmise főpróbáján, ami által betekintést nyerhettem a szervezés háttér-munkálataiba.
Elérkezett végre 2021.09.12-e. Már kora hajnaltól (5 órától) öltöztetett édesanyám, és fonták a hajam az ajaki népviselethez. A téren ott ülve és várva, még inkább izgultam attól a méltóságteljes környezettől, attól az emelkedett hangulattól, amit ott átéltem és megtapasztaltam.
Nem voltam egyedül, mert ajakiak vettek körül, akikkel együtt vittük majd az adományt az ÚR asztalára.
A SZENTATYA megérkezése felrobbantotta az ott várakozó hívők lelkesedését. Tapsvihar, éljenzés, és emelkedő hangvihar előzte meg a szentmise kezdetét. Csodálatos érzés töltött el, amikor Ferenc pápa a pápamobilon oly közvetlenül haladt el mellettem.
A szentmisén való részvételem, és áhítatom még inkább azt éreztette velem, hogy hogyan kerültem én ide, mivel érdemeltem meg a JÓISTENTŐL ezt a kegyet, hogy a pápa elé járulhatok.
Elérkezett a pillanat, elindultunk, az adományvivők. Büszkén vittem az oltárhoz az adományt, és örültem, hogy a JÓISTEN földi helytartójához járulhatok.
Ferenc pápa rám nézett, és én éreztem a belőle kiáradó szeretetet felém.
Még most is, pár nap elteltével is ezt érzem. Nincs szó, nincs nyelv, amely el tudná mondani érzéseimet! Csak köszönet és hála NEKED ISTENEM!
Virga Emese ajaki MÁRIÁS-lány,
a Szent László Katolikus Gimnázium
11.a osztályos tanulója
