Pedagógusok lelkigyakorlata zarándoklattal

Kisvárdán, a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda pedagógusainak tanévkezdés előtti lelkigyakorlatát Juhász Imre atya kísérte, aki Bákonyi János iskolalelkészünk meghívására érkezett közösségünkhöz. A lelkigyakorlat két fő tevékenység köré épült: gondolatban keresztény pedagógusként kutattuk helyünket a teremtett világban, illetve a zarándokok útjára léptünk,…

Tovább…

„Hálát adunk a lelki – szellemi kincsekért…” – Te Deum a szentlászlós ballagóknak Kisvárdán

A nyolcadikos diákok pénteken délután Te Deum szentmisén adtak hálát az elmúlt nyolc esztendőért. A ballagó osztályok ünnepélyes keretek között vonultak be a templomba az atyák, a ministránsok, az iskolazászló és az orsolyita zászló vezetésével. A szentmisét Bákonyi János iskolalelkész és Máté Péter káplán celebrálták. Bákonyi János atya a prédikációjában…

Tovább…

Szentlászlós nagycsoportosok a Szent Péter és Pál templomban

A mai nap kicsit másként kezdődött óvodás nagycsoportosaink számára. Ugyan a gyermeknapi programokra készültünk óvodai szinten, de a ballagóink mégis Isten házában kezdték a hetet. Barkóczi Zsolt igazgatóhelyettes úr vezetésével gyermekközeli, bábos jelenettel színesítve a gyermekek megismerkedhettek a litánia jelentésével, jelentőségével. Bátran válaszoltak a feltett kérdésekre. Buzgón, nagy figyelemmel vettek…

Tovább…

Egyházmegyei Gyermeknap

Végre jó idő! Végre Gyermeknap! A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye – a tavalyi kényszerű kihagyás után – immár 15. alkalommal szervezte meg a már hagyományos gyermeknapi rendezvényét 3-8. osztályos gyermekek részére Nagykálló-Harangodon. 2021. június 12-én a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából 60 kicsi és nagygyermek indult el…

Tovább…

Így készült az úrnapi szentlászlós sátor

Magyarországon a pünkösd utáni 2. vasárnap fejezzük ki tiszteletünket az Úr Szent Teste és Szent Vére iránt. Úr napján a hagyományok szerint a szentászlósok is bekapcsolódtak a kisvárdai római katolikus egyházközség életébe. Az úrnapi körmenet négy állomása közül az egyik a Szent László Katolikus Intézmény sátra volt, melyet a templomkertben,…

Tovább…

Szentháromság hete a kollégiumban

Szentháromság ünnepe (Festum Trinitatis) a történelmi, nyugati Katolikus Egyházunkban elterjedt háromszemélyű egy Isten ünnepe, amelyet a pünkösd utáni vasárnapon tartunk meg. Kollégiumunkban az ünnepet követő héten, esti imádságainkat három gyertya ünnepélyes meggyújtásával kezdtük, amelyek fényénél az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumáról elmélkedtünk. Imádságainkat minden este hitünk megvallásával, a…

Tovább…

Májusi este a kolisokkal

Minden évszaknak, hónapnak megvan a maga különlegessége, így a tavasznak, a májusnak is. A májusi virágoknak se szeri-se száma. Évelők és frissen ültetett tavasziak gondoskodnak a szem gyönyörűségéről és a lélek felemeléséről. Ilyenkor májusban nyílnak a liliomfélék, a pünkösdi rózsa vagy bazsarózsa fehér, rózsaszín, és bordó virágai is ezidőtájt egészítik…

Tovább…

Pünkösdhétfő, Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus ünnepe

Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház Anyja liturgikus emléknapját ünnepli Ferenc pápa 2018-ban hozott döntésének megfelelően. Ezen az ünnepnapon Máriához fordulunk. Vertse Márta – Vatikán  „Emeljük fel most imánkat Máriához. Ő ott volt az apostolokkal, amikor eljött a Szentlélek, az első közösség főszereplője Pünkösd csodálatos tapasztalatának és…

Tovább…

Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 23-án ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése. Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt Pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek…

Tovább…

Májusi litániát végeztek a kollégisták

A Szűzanya-tisztelet tavaszi hónapja lévén, május 17-én a kollégiumunk diákjai nevelőikkel együtt részt vettek a plébánia-templomban végzett ájtatosságon. Az énekelt „lorettói” litániával és ismert, kedves imádságainkkal adtunk hálát mennyei édesanyánknak. A hívő lélek sokféle névvel szólítja meg az égi  édesanyát. Ezeket a neveket a Szentírásból meríti a litánia. E kifejezések…

Tovább…

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó – 2021.05.15

„A világ megváltása egy mosollyal kezdődik.” 2021. május 15-én rendhagyó módon rendezték meg a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapja. Az idei találkozót online térben tartották meg, s bár fizikailag nem lehettünk jelen, de lélekben mégis sokan tudtunk csatlakozni. A Szent László Katolikus…

Tovább…

Május – alkalom a Mária-tiszteletre

Kedves Munkatársaink, Diákjaink! A május Szent József ünnepével kezdődik és hagyományosan a Mária-tisztelet tavaszi hónapjaként éljük meg. Visszatértünk a kollégiumba, így folytatódhat a kiállítások sorozata iskolánk Szent József-kápolnájában. Májusban tervezett kiállításunkra várjuk a családjaitokban őrzött különböző Mária- és Szent József-ábrázolásokat, képeket, szobrok fotóit, hozzájuk kapcsolódó történeteket, emlékeket, valamint imákat, kedves…

Tovább…

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap. Az Asszony imádságra buzdította a gyerekeket, és arra kérte…

Tovább…

Tegyetek ti is tanúságot rólam… (Jn15,26-16,4a)

Május 10-én, a jelenléti oktatás első napján a 2. osztályosok imádkoztak a szentmisén az érettségiző diákokért és minden tanítványunkért, akik hosszú idő óta újra átléphették az iskola kapuit. János evangéliumában megismerjük Jézus kérését, aki tanúságtételre hív minket. Bákonyi János atya is arra kért minket, hogy a nehéz, embert próbáló helyzetekben…

Tovább…

Imaszalagok indultak a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

2021. május 7-én, Boldog Gizella emléknapján a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye több köznevelési intézményéből indultak kis csoportban Máriapócsra a zarándokcsapatok. A katolikus iskolák közül a kisvárdai Szent László, az ajaki Tamási Áron, a nyírteleki Szent Anna és a nyíregyházi Szent Imre diákjainak és pedagógusainak küldöttsége is csatlakozott az Erdélyi Mária Út Egyesület…

Tovább…

Imák érettségizőknek, vizsgázóknak

“Adj számot sáfárságodról.” (Lk 16,2) A VIZSGA SIKERÉÉRT Uram, ilyenkor mindig hatékonyan kérem a Szentlelket.Őt, akit megígértél, hogy eszünkbe juttat mindent.Az is igaz, hogy sokszor többet is kérünk, a lehetetlent:Juttassa eszünkbe azt is, amit már nem tudtunk elolvasni,megtanulni, átrágni, magunkévá tenni!Szívem mélyéből kérlek,adj összeszedettséget, bizalmat, bátorságot!Ha készültem, akkor számot is…

Tovább…

Május a Szűzanya hónapja

Május, a Római Katolikus Egyházban  Szűz Mária, mennyei édesanyánk hónapja, első vasárnapja pedig az életünket ajándékozó vér szerinti édesanyánk ünnepe. Ennek eredete a XIII. századra vezethetőek vissza. Május hónap természeti szépsége – a rügyező fák, a fakadó virágok csodálata indította a Szűzanya tisztelőit imádságra. „A Boldogságos Szűz Isten legcsodálatosabb teremtménye,…

Tovább…

Szent József, a munkás

Május 1-je Szent József, a munkás liturgikus emléknapja Egyházunkban. Az emléknapot XII. Piusz pápa vezette be 1955. május 1-jén. József, a Boldogságos Szűz jegyese, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok,…

Tovább…

Köszöntés a jó pásztor ünnepe alkalmából

Hétfőn reggel, április 28-án az intézményi szentmisén a 4. évfolyam imádkozott iskolánk közösségéért. Szolgáló szeretetük jele, hogy pedagógus és diák egyaránt részt vállalt a szentmise méltó megünneplésében, a szentlecke és a könyörgések felolvasásában, az oltárszolgálatban. Hálát adtunk Ignácia és Frantiska orsolyita nővérek jókedvű, odafigyelő jelenlétéért életünkben, és János atya jópásztori…

Tovább…

Szent Márk evangélista

Szent Márk evangélistára emlékezünk ünnepén, április 25-én. Márk életéről Az apostolok cselekedeteiből és Szent Péter első leveléből tudunk. Péter „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az…

Tovább…

A hivatások világnapja

„Én vagyok a jó pásztor..” (Jn10,11) Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. Szeretettel köszöntjük az Atyákat, Szerzetes Testvéreket, Nővéreket! „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja,…

Tovább…

Szent György vértanú

A világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek. György történelmi személy volt; a palesztinai Lod, az egykori Dioszpolisz városában élő kultusza biztos tényeken alapul….

Tovább…

Az imádság erejével, a lélek táplálékával erősítettük szentlászlós közösségünk

Szombat kora reggelén, április 17-én a kisvárdai Szent Péter és Pál templomban az egyházközség a Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum legidősebb diákjaiért, a végzősökért imádkozott. Linzenbold József esperes, plébános atya, Máté Péter káplán atya és Bákonyi János intézményi lelkész közösen mutatott be szentmisét az érettségizőkért. A szülők képviselői, pedagógusok,…

Tovább…

Nagyhét, szent három nap liturgiája

Amikor részt veszünk a Nagyhét ünneplésében, lelkigyakorlaton veszünk részt. Bizony a Nagyhét maga a lelki-gyakorlat. Egyszerű eszközökkel, de mégis kimeríthetetlen mélységbe vezet minket Isten, aki így szinte belesodor az Ő létmódjába, a szeretetbe. Nagyhét ünneplésével szeretni tanulunk. Nagyhét liturgiája tulajdonképpen egyetlen ünnep, Krisztus egyetlen misztériuma, melynek virágvasárnapi, nagycsütörtöki, nagypénteki stb….

Tovább…

Nagyhétre, húsvétra készülődik az óvoda és az alsó tagozat

Míg az alsó tagozatosok a digitális oktatás világában töltik immár második hetüket, az óvodások a rendkívüli szünet napjait élik. Az óvónénik a dolgozó szülőpárokat gyermekfelügyelettel segítik, a dajka nénikkel együtt szépítik a tavaszodó kiskertjeinket, szorgos kezeik elkészítették a hagyományos húsvétváró házikót. A gyermekeket óvodába hozó-vivő szülők – ha csak egy…

Tovább…

Kibocsátó nap – lelki építkezés, keresztút és közösségi találkozás a digitális térben

Intézményi hagyományainknak megfelelően lélekben is felkészültünk a nagyhét eseményeire. Március 26-án, pénteken kibocsátó lelki napra került sor a digitális térben, melynek során az osztályfőnökök együtt imádkozták a keresztút állomásait a diákokkal, majd a Bákonyi János atya által javasolt kisfilmek alapján közösségi és lelki beszélgetéseken vettek részt az osztályközösségek. Szeretettel adjuk…

Tovább…

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdete teszi jelessé e napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen…

Tovább…

Gábor főangyal – március 24.

Gábrielnek fontos „helye” és „szerepe” van Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. Ezt jól tudják a nevét viselők, hiszen a márciusi Gábor névnap még őrzi az egykori ünnep emlékét. Mit tudhatunk egy angyalról, és miért fontos a számunkra? A Bibliában Gábriel főangyal a harmadik, akit néven neveznek. Neve azt jelenti: Isten ereje. Lukács…

Tovább…

Szent József főünnepe – március 19.

Szent József, az egyetemes katolikus egyház védőszentje, Jézus nevelőapja, a Boldogságos Szűz Mária jegyese.A Szentírás így jellemzi Józsefet: igaz ember volt, kétkezi munkával kereste kenyerét mint ácsmester és így tartotta el családját. Jézus és Mária karjai között fejezte be életét még Jézus nyilvános fellépése előtt.Bár az őskeresztények szép emléket állítottak…

Tovább…

Keresztút a Szent Péter és Pál templomban

Jézus Krisztus, mindenség KirályaÜdvünk lett már szent Kereszted fájaAdd, hogy mindig csak nyomodban járjunk,S egykor mennyben mindörökké áldjunk. Hamvazószerdával megkezdtük 40 napos nagyböjti utunkat, melynek szép állomásai a templomban végzett keresztutak. Hívőként nyitott szívvel szemléljük Jézus kálváriáját és miközben szemlélődünk, hamar ráismerünk saját magunk keresztútjára. A kereszthordozás nem könnyű feladat,…

Tovább…

Szent Mátyás apostol

Mátyást Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt választották apostollá Júdás helyett. Rá emlékezünk ünnepén, február 24-én. Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét (vö. ApCsel 1,15–26), melyben így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki…

Tovább…

Szent Péter apostol székfoglalása

Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli Egyházunk. A 354-ben készült Depositio Martyrum, az egyik legrégibb egyházi naptár, mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, az apostolra alapított Egyház egységének kifejezésére. Szent Péter 42-ben Rómába ment, és megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd csaknem…

Tovább…

„Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat…” (Mt6,16-18)

Hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetén a kisvárdai Szent László Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadik évfolyamos diákjai képviselték intézményünket a szentmisén. Felvételről a többi általános iskolai osztály is részt vett a szertartáson, és a középiskolások is csatlakoztak közösségünkhöz a digitális térben. A hamvazkodás szentelményében óvodásaink és részesültek, a vírushelyzetre való tekintettel…

Tovább…

Hamvazószerda, a húsvéti készület kezdete

Idén február 17-én veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek. Hamvazószerdán és a rá következő vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg.A hamvazkodás közben hagyományosan a következőket mondja a pap: „Emlékezz ember, hogy por vagy és…

Tovább…

A kánai menyegző feldolgozása óvodás szemmel

Az elmúlt hetek időszaka bővelkedett programokban óvodai életünkben. Készülődtünk a farsangra, a hőn szeretett mese-, filmhős szerepébe bújhattak a gyermekeink. A kislányok a hercegnős jelmezeikben pörögtek, forogtak. Jézus is szereti a vidámságot. A hitpercek alatt így a kánai menyegző történetét dolgoztuk fel dramatikus játék formájában. A téma annál is inkább…

Tovább…

Február 14. – Szent Cirill és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjei

Cirill és Metód egy Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak, mindketten a mai Thesszalonikiben születtek, Cirill Konsztantin, Metód pedig Mikhaelosz néven (ma ismert nevüket szerzetesrendbe lépésükkor kapták). A fiatalabb, Konsztantin először szülővárosában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a „filozófus” megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, és…

Tovább…

FEBRUÁR 11. – A LOURDES-I JELENÉSEK EMLÉKNAPJA

163 évvel ezelőtt, 1858-ban a Pireneusok lábánál fekvő település a Találkozás helye lett. A Gave folyó partján található Massabielle barlang ma a csend, a béke, a gyógyulás helye. Bernadette Soubirous és társai fát gyűjtöttek a folyó partján és Bernadett a Szent Szüzet pillantotta meg. A jelenés asszonya természetfölötti fénytől övezve,…

Tovább…

Betegek Világnapja – február 11.

Szentatyánk, II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordul a betegekhez. XIII. Leó pápa 1886-ban Istenes Szent Jánost a betegek égi patrónusává avatta. XI. Pius pápa 1930-ban a betegápolók mennyei…

Tovább…

Félévi nevelőtestületi értekezlet a Szent László Katolikus Intézményben

A keresztény pedagógus számára oly sok alkalom adódik hivatása tevékenységeinek összegzésére, értékelésére. Mérföldkő minden egyes kezdés és befejezés a polgári évben, az egyházi év fordulópontjain, de a nevelési év jelentős állomásain is. Hálát érzünk, mikor lehetőségünk van megmutatni eredményeinket, tevékenységeinket egymásnak, kollégáknak, szülőknek. Egyházi intézmény dolgozóiként örömmel tölt el minket…

Tovább…

„Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok…”

A szentlászlós ovisok már jól tudják, hogy Szent Balázs ünnepe követi Gyertyaszentelő Boldogasszonyt. A kicsiny kis fények nagy lelkesedéssel vettek részt az ünnepen óvodánkban. Közös imára hívta Bákonyi János atya közösségünket, megszentelte az óvodások által hozott gyertyákat, melyek az emberi természetünket jelképezik. Együtt imádkoztunk, hogy az isteni Fény kiáradjon és…

Tovább…

Szent Balázs püspök és vértanú

Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemre méltó elevenséggel maradt meg. Szenvedéstörténete szerint Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy hegyi…

Tovább…

Gyertyaszentelés és Balázs-áldás

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása a kisvárdai Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Intézményünk 1-2. osztályos kisdiákjai ünnepi szentmisén vettek ma részt. Boldogan hozták otthonról gyertyáikat megszenteltetni. Érdeklődő, csillogó szemmel hallgatták Bákonyi János atya szavait, és ők is szépen megfogalmazták gondolataikat a gyertyáról. Felemelő érzés volt megélni, hogy a…

Tovább…

Urunk bemutatása

(Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe) A megszentelt élet napja A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény…

Tovább…

Szent Angéla-ünnep a kisvárdai Szent László Katolikus Intézményben

A kisvárdai Szent László Katolikus Intézmény január 27-én, Merici Szent Angéla  liturgikus emléknapján ünnepélyes keretek között emlékezett az Orsolyita (OSU) Rend alapítójára. Az orsolyita nővérek 2017-es visszatérése óta minden évben megünnepeljük a jogelőd intézményünk szellemi-lelki alapját megadó, irányvonalát meghatározó szentünket.  Erre az alkalomra készülve, intézményvezető asszony és nővéreink figyelmességének köszönhetően,…

Tovább…

Szent Angélára emlékezünk

Január 27-én Szent Angélára, az Orsolyita rend alapítójára emlékezünk. Ebből az alkalomból iskolánk 4. évfolyamos tanulói rövid színdarabban elevenítették meg e kedves szentünk történetét, aki egész életében Jézust akarta követni, és hozzá hasonlóan mindenkit szeretett és segített.

Tovább…

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az írók és újságírók védőszentje. Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez….

Tovább…

Merici Szent Angéla

Szent Angélára, az orsolyita (OSU) rend alapítójára emlékezünk január 27-én. Angéla a Garda-tó melletti Desenzanóban született 1474-ben egyszerű emberek gyermekeként. Tízéves korában elveszítette szüleit, ezért nagybátyja magához vette nővérével együtt. Angéla először remete szeretett volna lenni, majd belépett Szent Ferenc harmadrendjébe és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben…

Tovább…

Az Isteni Ige vasárnapja

Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet kenyerét ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek. Az isteni írásokat a Szent Hagyománnyal együtt mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten sugalmazására…

Tovább…

90 éve hunyt el „a szegények orvosa”

Boldog Batthyány-Strattmann László halálnak 90. évfordulójára emlékeztünk január 22-én. A katolikus egyház ezen a napon ünnepli a szegények orvosát, akit 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatott. A németújvári herceg, szegény betegeit ingyen gyógyította Köpcsényben/Kittsee és a Vas megyei Körmenden. Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin, a tavalyi évben…

Tovább…

Esztergomi Boldog Özséb

Az egyetlen magyar szerzetesrend, a pálosok megszervezője és alapítója. Özséb életét Gyöngyösi Gergely I. Remete Szent Pál Remete testvéreinek élete című latin nyelvű kódexéből ismerhetjük. Szüleit a krónikás nem nevezi meg, csak annyit ír, hogy híres magyar családból származott. Egyes adatok szerint a királyi udvar várispánjának fia. A hagyomány komoly, jóságos, visszahúzódásra hajlamos papként emlékezik róla. Hamarosan…

Tovább…

Árpád-házi Szent Piroska

Január 18-án Szent Margit mellett, ha a világi naptárra nézünk, egy másik Árpád-házi magyar királylányt is köszönthetünk: Piroskát, aki Eiréné néven bizánci császárné volt. Szent László király és rheinfeldi Adel­haid leánya volt (1088–1134). Bár az Ortodox Egyház avatta szentté, tiszteletét a Görög Katolikus Egyház is átvette. Kétéves volt, amikor édesanyja…

Tovább…

Árpád-házi Szent Margit

Margit 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (a mai Horvátország területén). Margit apja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de súlyos vereséget szenvedett, és Dalmáciába…

Tovább…

Január 25-én Pál fordulását, Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük.

A legkisebb az apostolok között – így ír magáról Pál. Nem találta méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában…

Tovább…

Vízkereszt a kisvárdai Szent László Katolikus Intézményben

2021. január 6-án szentmise keretében emlékeztünk meg Vízkereszt ünnepéről általános iskolásainkkal. A középiskolások online kapcsolódtak be a szentmisébe. Majd az osztálytermekben fogadtuk Bákonyi János atyát és asszisztenciáját, hogy a hagyományokat követve szentelje meg intézményünk helyiségeit, ahol a tudományokat elsajátítjuk, lelkiekben építkezünk, testünket sporttal felüdítjük, közös étkezéseinkre összegyűlünk. A középiskolásoknak sincs…

Tovább…

Vízkereszt – Epifánia

A legrégibb Krisztus-ünnep. A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Hagyományosan vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög…

Tovább…

Január 1. Szűz Mária, Isten anyja ünnepe

Karácsony nyolcada, Jézus névadása. Mária, Jézus édesanyja, az Isten Fiát szülte, ezért Isten anyja. Őt köszöntjük ezen a napon és kérjük, segítsen az egész év során, hogy Fiával járhassuk utunkat. A keresztény ókorban a gondviselő Isten megengedte, hogy az eretnekségek támadásai csiszolják a kinyilatkoztatásból megismert igazságokat. Az efezusi zsinaton az…

Tovább…