Sok vidám és értékes pillanatot idéztek fel a 12.B végzősei szalagavatós műsorukban

Izgalmas, reményteli s egyben nosztalgikus volt számunkra a szalagavatói készülődés. Az elmúlt bő 3 év közösen töltött pillanatait, eseményeit, eredményeit szedtük össze képekben az osztályommal. Ötleteléseink közben igazán megható volt, ahogy rácsodálkoztak a diákok, hogy a pandémia ellenére milyen sok vidám, értékes pillanatot töltöttünk együtt, s milyen szerencsések vagyunk, hogy…

Tovább…

„Álmodtál, ébredtél, vártál rá, hogy felnőtt légy…” – a 12.F szalagavatós műsora

A 12.F angol nyelvi/humán irányultságú gimnazistái nagy izgalommal készültünk az ünneplésre, hisz a megelőző tanévben a vírushelyzet miatt nem volt lehetőség szalagtűző megtartására. Tartottunk attól, hogy hasonló helyzettel találjuk szemben magunkat idén is. De hála a jó időzítésnek, együtt ünnepelhettünk a szalagavatón. A szokásos osztálytánc helyett főszerepet kapott a saját…

Tovább…

„Felelős vagy a rózsádért!”

Sok-sok éve hagyomány intézményünkben, hogy az ünnepélyes szalagtűző ceremóniát követően az osztályok vidám műsorokkal kedveskednek hozzátartozóiknak. A 12.A filmbejátszásokkal, képekkel, dalokkal „fűszerezett” bemutatkozásából megtudhattuk, hogy hogyan lettek ők egy igazi „csapat”, hogyan vették birtokba az iskolát, hogyan hódították meg a Szent László nagy „grundját”- ahogy búcsúdalukból is megtudhattuk -, ami…

Tovább…

Több ezer perc együtt – amíg a 12.C szalagavatós műsorral színre lépett

A szalagavatóra való készülődés több ezer perce emlékezetessé vált számunkra, hiszen sok időt töltöttünk ezalatt együtt, ami hozzájárult ahhoz, hogy igazi osztállyá kovácsolódjunk. Műsorunkban tanárainkról, iskolai szokásainkról és a mindennapi életünkről meséltünk rap és csujogató formájában. Próbáltuk minél színesebbé tenni fellépésünket, az egyik csapat népi viseletben, a másik vagány öltözetben…

Tovább…

A 12.D osztály szalagavatója

A 12.D osztály 24 tanulója izgatottan várta a szalagavató napját. A szakgimnáziumi osztály közgazdász tanulói úgy gondolták, hogy humoros SWOT- analízist készítenek egymásról. Ez tartalmazta az erősségeiket, gyengeségeiket, valamint jövőbeni szakmai lehetőségeiket, veszélyeiket is. A műsor egy rendhagyó divatbemutató formájában jelent meg, ahol a főszerepet nem a ruha, hanem az…

Tovább…

A Világörökség budapesti helyszíneivel ismerkedett a 11.C

2021. október 19-én reggel hat órakor iskolánk épülete előtt gyülekezett 44 izgatott „szentlászlós”, budapesti indulásra készen. Kirándulásunk a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Pályázatán nyert 290 000 Ft-nak köszönhetően valósulhatott meg. A hosszú út után 9 óra 30 perckor megérkeztünk a Hősök terére. Napfény kísérte utunkat egész nap. A történelmünk kiemelkedő alakjainak…

Tovább…

A 12.E osztály szalagavatója

Izgalmas időszak volt a szalagtűzőre való készülődés. Közös versírás, feszültség, szócsaták, jókedv és próbák jellemezték a rendezvény előtti heteket, napokat. Bemutatkozó műsorunkban a több mint 4 éven át tartó „kínzó” kiképzés túlélése után, a 12.E szakasz Mató Zsuzsanna parancsnok irányításával fogadalomtételre felsorakozott. Rácz altábornagy úr előtt megfogadtuk, hogy a szalagot…

Tovább…

A 9.D osztály kirándulása

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 9. D osztálya kirándulásra indult 2021. október 16-án a RÁKÓCZI SZÖVETSÉG rendhagyó diákutaztatási programjának köszönhetően. Célunk egy olyan történelmi emlékhely meglátogatása volt, amely szorosan kapcsolódik a XX. századi magyar történelem valamely meghatározó eseményéhez. Első közös osztálykirándulásunk…

Tovább…

Megemlékeztünk 1956 hőseiről

2021. 10. 22. „…lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.” (Márai Sándor) Ezen gondolatok jegyében emlékeztek iskolánk diákjai 1956 októberének eseményeire. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az egész világ számára megmutatta a magyar nép erejét és szabadságszeretetét. 1989 óta szabadon…

Tovább…

Utazás a Rákóczi Szövetséggel a 20. századi magyar történelem emlékhelyein és GLORIA VICTIS

(Rákóczi Szövetség október 23-i diákutaztatás és Gloria Victis fáklyás felvonulás) Rákóczi Szövetség … a civil szervezet neve összeforrott a Kárpát-medence magyar fiataljainak támogatásával. Évente 3 alkalommal kapnak lehetőséget a magyar középiskolák a határon innen és túl a diákutaztatási program segítségével, hogy megismerjék történelmünk sorsfordító eseményeit és a magyar fiatalok életét…

Tovább…

Budapestre kirándult a 11.B

A Rákóczi Szövetség ebben az esztendőben is meghirdette diákutaztatási pályázatát az október 23-i ünnephez kapcsolódóan. A Szent László Gimnázium 11.B osztályának tanulói október 14-én e pályázat keretében Budapestre utazhattak. Utunk első állomása a budai rakpartról a Jászai Mari tér volt, ahol tisztelegtünk Nagy Imre miniszterelnök szobra előtt, aki az 1956-os…

Tovább…

Papírgyűjtés

Papírgyűjtés a környezet védelméért, a közösség építéséért. Köszönjük az óriási lelkesedést! Napóra építését tervezzük az iskolában, a botanikus kertben. Tanulóink együtt, közösen részt vesznek egy maradandó alkotásban, miközben a papír újrahasznosítás fontosságát is megtanulják. Csütörtökön is gyűjtünk 7-15 óráig.

Tovább…

Rózsafüzér – 2021. 10. 18.

Október szép őszi havánhozzád szólok Szent Szűzanyám! Október hónapját, ezt a csodálatos őszi hónapot minden évben a Szűzanyának és a rózsafüzérnek szenteljük. X. Pius pápa szerint „A rózsafüzér az evangélium összefoglalása s a békének olyan forrását jelenti, amiről a Szentírás szól; ez a legszebb áhítat, a leginkább bővelkedik a kegyelemben…

Tovább…

Diákműhely kiállítások indulnak a Szent Lászlóban

30 éve újra a katolikus nevelés helyszíne Kisvárda. A Szent László Katolikus Középiskola alapításának 30. évfordulója alkalmából útjára indult a Diákműhely kezdeményezés, melynek ötletgazdája Szolnokné Szepessy Dóra természettudományos munkaközösség-vezető, felkarolója és főszervezője pedig a diákönkormányzat. Több kreatív, művészi géniusszal rendelkező diákunk lesz kiállítója ennek a képzőművészeti tárlatsorozatnak. Az első alkotó,…

Tovább…

Szélben susogó falevél és illatos avar

Ferenc pápa a Missziók Világnapja (október 17.) alkalmából az alábbi idézetet választotta üzenetének mottójául: „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20) Úgy gondolom, mi sem hallgathatunk arról, amit a tegnapi napon láttunk és hallottunk. A Szent László Katolikus Intézmény pedagógusai, dolgozói és gyermekeik elhatározták, hogy közösen megcsodálják az…

Tovább…

Egészségnap iskolánkban

ÖKO-iskola programunkhoz EGÉSZSÉGNAP szervezésével is csatlakozott a természettudományos munkaközösség. Tanulóink és munkatársaink vércukor-, vérnyomás- és testzsír-méréseken vehettek részt, újraélesztés oktatásban részesülhettek. Emellett egészségre ártalmas anyagok káros hatásait demonstráló eszközöket próbálhattak ki, ismerkedhettek a táplálkozási piramissal. Mindezért köszönet a védőnői szolgálatnak, és Tarapcsák Zsoltnak!Köszönjük a sok finom és egészséges gyümölcsöt kollégáinknak!

Tovább…

Együtt kirándult a 9.A és 9.E osztály

A Rákóczi Szövetség jóvoltából a 9.A és 9.E osztályok első közös kirándulásukon vehettek részt, meglátogatva a környék néhány történelmi emlékhelyét. Egynapos kirándulásunk legelső állomása a Magyar Kálvária emlékhely volt Sátoraljaújhelyen. Megemlékeztünk a trianoni békeszerződéskor elcsatolt országrészekről. A kiadós túra után feltöltődve és kellemesen elfáradva Tokaj felé vettük az irányt. Kisétáltunk…

Tovább…

Zempléni kiránduláson a 12.C

A Rákóczi Szövetség rendhagyó diákutaztatási programjának keretében a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 12.C osztályos tanulói 2021. október 8-9-én osztálykiránduláson vettek részt. A nyertes pályázatnak köszönhetően Sátoraljaújhelyre, Füzérre és Füzérradványra látogathatott el osztályunk. Utunk első állomása a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária volt. A…

Tovább…

Futók díjazása

A Wizzair Run futóverseny után megérkeztek az ajándékcsomagok. Intézményünk vezetője, Kaszásné Tóth Judit adta át tanulóinknak, megköszönve, hogy képviselték az iskolát és diáktársaikat. Mi is köszönjük a lehetőséget és az élményt! Lesz folytatás… Szolnokné Szepessy Dóra

Tovább…

Szent Lászlós diákok szeretete kompromisszum nélkül

2021. október 7-10. Több vagy, ha adsz Immár 14. alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő rendezvényt, melyhez idén is örömmel csatlakoztak a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda diákjai. Országszerte és határon túl fiatalok csoportjai október 7. és 10….

Tovább…

Budapesti kiránduláson a 11.A

A Rákóczi Szövetség ebben az esztendőben is meghirdette diákutaztatási pályázatát az október 23-i ünnephez kapcsolódóan. A Szent László Gimnázium 11.A osztályának tanulói október 7-én e pályázat keretében Budapestre utazhattak. Első utunk a budai rakpartról a Jászai Mari térre vezetett, ahol tisztelegtünk Nagy Imre miniszterelnök szobra előtt, aki az 1956-os forradalom…

Tovább…

Tokaji kirándulás

Iskolánk 10. évfolyamos technikumi tanulói a Rákóczi Szövetség Rendhagyó Diákutaztatási Programjának keretében egynapos kiránduláson vettek részt. Tarcal, Tokaj és Szabolcs településeken kerestük fel történelmi emlékhelyeinket. Az emlékezés, tanulás közben jutott idő a kikapcsolódásra is, sokat sétáltunk, beszélgettünk. Élménydús, vidám napunk volt.

Tovább…

Nyílt napok a Szent Lászlóban

2021. október 11-13. között szeretettel várjuk az érdeklődő 8. osztályos diákokat nyílt tanítási napjainkra. A mellékelt táblázat kitöltésével egyénileg is lehet jelentkezni a választott órák megjelölésével, és a táblázat visszaküldésével a kisvardaszlki@gmail.com címre.

Tovább…

Véget ért a gólyahéti kelepelés!

A Gólyák derekasan helytálltak a gólyahét (09.20-24.) folyamán a kisebb feladatokban. Végül elérkezett a játékos avató! Peregtek az indulók, a zászlókon vibráltak a színek, a szakmai hozzáértést tükrözték az igényesen megrajzolt molekulaszerkezetek, pontos matematikai képletek, gazdagon csillámlott a közgazdász zászló. Az osztályfőnökök olvadoztak a szívhez szóló szerelmi vallomások, akarom mondani…

Tovább…

Álláshirdetés

A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda pályázatot hirdet TAKARÍTÓ munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4600 Kisvárda, Flórián tér 3. A munkakör betöltésének időpontja: 2021. október 5. Pályázat benyújtásának határideje: 2021.10.01….

Tovább…

Hogyan is lehet néhány szóban összefoglalni a péntek estét?

Rövid jegyzet a Kutatók Éjszakájáról (2021. szeptember 24.): hagyomány – menjünk! érdekes – menni akarunk! Debrecen messze van – menjünk busszal! regisztráció, szülői nyilatkozat, költségek – mi kell még? diákok a programokhoz – listahegyek: programlista, utaslista… közben is beszéljünk angolul! – lektort a buszra fel! útvonaltervek – kísérőtanárok vírusvédelem –…

Tovább…

Szent Gellért vándorútján

Szeptember 24-én diákjaink a 9. osztályos gólyák ünnepélyes fogadalomtétele után Szent Gellértre emlékezve jelképes vándorútra indultak, amely során az egyes állomásokon megannyi izgalmas kalandban vehettek részt. Felső tagozatos osztályaink az iskola területén, míg gimnazistáink Kisvárda utcáin barangolva teljesítették a menetlevelükön szereplő próbatételeket. A város lakosai hallhatták, láthatták, ahogyan diákjaink teli…

Tovább…

Wizz Air Airport Run

Második alkalommal vettünk részt a Wizz Air Airport Run eseményen Debrecenben. Több ezer résztvevővel együtt futottunk különleges helyszínen, csodaszép jó időben, fergeteges, örömteli hangulatban. Remélem hagyományt teremtünk, és egyre több diákunk, kollégánk kap kedvet, hogy tegyünk valamit közösségünkért, egészségünkért. Legközelebb nagy busszal megyünk, és Tibi bácsi is futni fog.

Tovább…

Szent Gellért-napja a katolikus nevelés ünnepe

Országos elismerés, a Szent Gellért-díj ezüst fokozata Suba István intézményvezető-helyettesnekIntézményi elismerések kollégáinknak:Szent László-díj Jeneiné Biervarth Andrea tanárnő számáraLendület Díj Simonné Jónás Krisztina tanító számáraÉvek Értéke Díj Gáncs Tamásné közgazdásztanár számára Szent Gellért püspök Szent István királyunk fiának, Szent Imre hercegnek volt a nevelője. Vértanúságának napján ünnepeljük a katolikus nevelést-oktatást. Szent…

Tovább…

Ünnepélyes Gólya fogadalom és szentlászlós jelvények átadása

Immár hagyomány, hogy a gólyahéten szentmise keretében az iskola lelki vezetője megáldja a szentlászlós jelvényeket és ünnepélyes fogadalomtételre is sor kerül. A Szent Gellért-napi szentmisét követően került sor Luke Larson idegen nyelvi lektorunk ünnepélyes pedagógusi gólya fogadalomtételére. Lektorunk egy évvel ezelőtt jött hozzánk, és azóta hihetetlenül sokat fejlődött a magyar…

Tovább…

Ifjúsági szentmise Szent Gellért napján

Szeptember 24-én rendhagyóan emlékeztünk Szent Gellértről, a katolikus iskolák védőszentjéről. A Képmás Zenekar, melyet helyi értékként Faragó Sándor karnagy úr erősített, szolgált zenéjével a szentmisén. Lendületes, fiatalos dicsőítéssé vált szentmisénk, melyben az Eucharisztiát ünneplő énekek, az 1938-as és 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza és a szentlászlós himnuszunk is felzengett. Közösen…

Tovább…

Vidámságtól hangos a Gólyafészek

Ha Gólyahét, akkor zsongás, sürgés-forgás fogad a Szent Lászlóban. Már régóta kelepelik az idősebb fajtársak, hogy ezen a héten a kilencedikes gólyák kisebb-nagyobb próbatételekre számíthatnak. A hagyomány szerint a tizenegyedikesek gondosan megtervezik, milyen öltözékekben lesznek a legmenőbbek az ifjú gólyák az iskolában. Naponta újabb és újabb design fogadja a járókelőket…

Tovább…

Makai Viktória: Szűz Mária égi édesanyánk

A pályázat címe: A család, mint Istentől rendelt közösségTéma: Szűz Mária égi édesanyánkKorcsoport: 15-18 éves korosztály Szűz Mária égi édesanyánk Szűz Mária égi édesanyánk,Te, aki mindig vigyázol reánk.Szeplőtelen Szűz Mária, Te,Magyarok Nagyasszonya!Mi védőnk, mi oltalmunk,Te szíveddel vigasztalunk!Nem véletlen választott ő,Mindenható ÜdvözítőÉdesanyja, szeplőtelen, istenfélő.Az életed példás, tisztelendő!Annyi szenvedés, fájdalom után,Drága fiad…

Tovább…

Tóth András Ferenc: Útkereszteződés

A pályázat címe: A család, Istentől rendelt közösségTéma: Testvérem vagy egy életreKorcsoport: 15-18 éves korosztály Útkereszteződés Lyukaszseb Ernő szegény családból származott, de nagy szeretetben és boldogságban élt a szüleivel. Egyke gyermek volt, így a szabadidejét tanulással töltötte el, ezért is volt a legokosabb és legműveltebb a diákok között. Édesanyja, édesapja…

Tovább…

Kovács Zsuzsanna: Nagyszüleim hite erősít

A pályázat címe: A család, Istentől rendelt közösségTéma: Nagyszüleim hite erősítKorcsoport: 15-18 éves korosztály Nagyszüleim hite erősít Még ifjú lelkem sokszor megrendül,S gyermek szívem olykor elgyengül.Tudtam, ha elesek, ők ott lesznek,Reszkető kézzel karjukba vesznek. Zord, melankolikus napok,Sokszor magány, kudarcok.Mindvégig erősítették lelkem,Hisz velük sohasem félhettem. Most miért is lennék gyenge?Miattuk hitem…

Tovább…

„A család Istentől rendelt közösség” – országos irodalmi siker a Szent Lászlóból

A Katolikus Kulturális Hetek keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődve. A pályázat eredményhirdetésére a budapesti Szent Gellért templomban került sor. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „aranytollú” alkotói között volt három középiskolás diákunk, Makai Viktória, Tóth András Ferenc és Kovács Zsuzsanna. Egyházmegyénkből összesen…

Tovább…

Kirándulás a pápai szentmise után

A 12.B és 12.A osztály tanulói 2021. szeptember 12-én, a pápai szentmise után közös osztálykirándulásra indultak. Budapest mindig képes új arcát megmutatni az érdeklődőknek. A Hősök teréről indulva, mosolygó emberek tömegében mi a Vajdahunyad vára felé vettük utunkat, ahol Mezőgazdasági Múzeum érdekes kiállításait csodáltuk meg, majd a lezárások után lassan…

Tovább…

Mit jelent számomra a NEK?

Már hosszú ideje készültem magamban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek tervezett időpontja 2020 szeptembere volt, de átkerült a megrendezés erre az évre, 2021 szeptemberére. Az iskolámban, a családomban, és az egyházamban is sokat hallottam már erről az eseménysorozatról. Mivel a családom vallásos, hűek vagyunk HITünkhöz, tervezgettük, hogy mindenképp részt…

Tovább…

Így (is) csatlakoztunk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye plébániatemplomaiban szeptember 9-én egész napos szentségimádást tartottak, hogy azok a hívek, akik nem tudnak részt venni Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson legalább lélekben bekapcsolódhassanak a világraszóló eseménybe. A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda gyermekei is örömmel bekapcsolódtak az…

Tovább…

Bronzérem az Európai Junior Informatikai Diákolimpián

2021. augusztus 24-28. között rendezték meg az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát, melyen Európa 30 országából nem kevesebb, mint 171 fiatal programozó vett rész. A versenyen – melyen 16 év alatti diákok indulhattak – két delegáció képviselte Magyarországot. Négy tanuló hivatalos meghívottként, további négy tanuló pedig a nem hivatalos/gyakorló csapat tagjaként…

Tovább…

Gyümölcsöző 2021-2022-es tanévet kívánunk!

A szentlászlós középiskolások számára is ünnepélyes tanévnyitóval, a Szentlélek segítségül hívásával és a lelkipásztorok áldásával kezdődött meg az új tanév. Kaszásné Tóth Judit intézményvezető közvetítette számunkra fenntartónk, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új tanfelügyeleti főigazgatójának, Némethné Székely Julianna asszonynak a gondolatait. Három kifejezést ajánlott figyelmünkbe a tanév folyamán: Amen. Ügyes vagy! Segíthetek?…

Tovább…

Élő kenyér…

Már javában készülődünk az új tanévre mi, szentlászlós pedagógusok. Augusztus 17-ei alakuló értekezletünkkel elstartolt az új tanév. Megismertük az új tanév kiemelt nevelési és oktatási céljait, és lelki vezetőnk, Bákonyi János atya áldást kért munkánkra. Közös imánkkal megerősítve és a Nemzetközi Eucharisztikus Találkozóra is hangolódva, iskolánk új éves jelmondatával felvértezve…

Tovább…

Egyenruha átvétel

Kedves Diákok! Az új egyenruhák átvételére 2021. augusztus 30-án 8:00 – 14:00 óra között lesz lehetőség a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (4600, Kisvárda, Flórián tér 3.) főépületének 6-os tantermében (az a terem, ahol próbáltatok) Bertáné Biró Melinda és Nagy-Lakatos Adrienn tanárnőknél. További…

Tovább…

Számítógépek értékesítése

Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!Kedves Diákjaink! Intézményünk régebbi, de még jól használható számítógépei közül néhányat értékesíteni szeretnénk. (Rendszergazdánk a gépek kiadása előtt újra átvizsgálja és össze is szereli.) Konfiguráció: Alaplap: Gigabyte H61M-S1 Processzor: Intel Celeron G540 2,5GHz Memória: 2GB DDR3 Winchester: 250 GB Western Digital HDD Monitor: AOC ”19 CD/DVD: Dvd-író…

Tovább…

Új sorozat indul

„Az élet növekedése csendben, sötétben történik.” (Mustó Péter SJ)  Jó ideje már, kerek egy hónapja, hogy nem adtunk hírt magunkról, iskolánkról. Pihengettünk is, tervezgettünk, kicsit letettük a lantot, talán több időt hagytunk a csendnek, hogy megnyílhasson a lelkünk. Persze az aktív pihenésnek, a minőségi idő közösségben való eltöltésének is adtunk sok-sok esélyt, családunk…

Tovább…

Középiskolásaink a Zánkai Erzsébet-táborban

Nagy izgalommal és várakozással indult el 120 középiskolás diákunk június 27-én 13 kísérővel együtt Zánkára, hogy öt napon keresztül részt vegyenek az Erzsébet-tábor programjain. Hosszú vonatút után érkeztünk meg a zánkai táborhelyre, mely festői környezetben, a Káli-medencében, Tihany és Badacsony között helyezkedik el. A több mint 150 hektáros komplexum saját…

Tovább…

Búcsúzik a 12.C osztály

„Nézz vissza most egy percre, nézz az útra,Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,Nézz vissza… aztán ismét csak előre,S indulj tovább az alkotó jövőbe.”/Kiss Jenő/ 2021. június 22-én a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum 24 tanulója fejezte be tanulmányait, kapták kézhez érettségi bizonyítványukat, majd szüleik és tanáraik körében búcsút…

Tovább…

Jelentés a DÖK háza tájáról

Jelentés a DÖK háza tájáról, azaz évértékelő megbeszélés vacsorával egybekötve Június 17-én került sor a Szent László középiskolai DÖK-öseinek tanévbeli utolsó megbeszélésére, amelyen értékeltük a tanév eseményeit. A vacsorát, melynek a DÖK segítő tanárunk adott otthont, mi magunk készítettük elő. Ez a folyamat új kihívásokat tartogatott számunkra, mint például a…

Tovább…

Búcsúzik a 12.E osztály

 „Régi harcok, régi kopott könyvek Derű, mosoly, néha fájó könnyek Múlik minden, rohannak az évek Búcsút mondunk, múló diákévek.”(Hemingway) 2021. június 17-én a Szent László Katolikus Gimnáziumban 19 diák fejezte be tanulmányait, ezen a napon kapták kézhez érettségi bizonyítványukat, majd ballagtak el. A 12.E osztály tanulói humán-nyelvi képzésben vettek részt. Az osztály a…

Tovább…

Beiratkozás a középiskolába!

2021. június 23. (szerda) 8.00 – 16.00 Kérjük a tanulót, a beiratkozásra hozza magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját, születési anyakönyvi kivonatát, általános iskolai bizonyítványát, TAJ-kártyáját. Elvált szülők esetében a bírósági határozatot is csatolni szükséges a felügyeleti jog megállapításáról.

Tovább…

A 12. D osztály búcsúja az iskolától

2021. június 15-e nagy nap volt a 12.D osztály életében, hiszen mind a 26 diák sikeres érettségi vizsgát tett. Számomra ez a 4 év elrepült. Ők lehet, hogy úgy fogalmaznának, hogy elvánszorgott. Ezt hívják relativitás-elméletnek. Még most kezdtük az elsőt és elég hosszan tartott a beszokatás. Emlékszem az órai csivitelésükre,…

Tovább…

Középiskolai diáknap – a főzőverseny

Az osztálycsapatok már az iskola reggeli nyitásakor megkezdhették a főzőverseny előkészületeit a tornacsarnok mentén és a filagóriánál egyaránt. 13 osztály diákjai itt megmutathatták konyhaművészeti tehetségüket, a legjobb tudásuk szerint aprítottak, fűszereztek, kavargattak. A szakmai zsűri a főzés folyamán többször is körbejárt, ellenőrizve a főzés közbeni rend, tisztaság megtartását, végül pedig…

Tovább…

„A szárny megnőtt, üresen áll a fészek…”

2021. június 14-én a Szent László Katolikus Gimnáziumban elballagott 34 diák, akik ezen a napon kapták kézhez érettségi bizonyítványukat. A 12.B osztály tanulói Foltin Tibor tanár úr vezetésével emelt szintű informatika képzésben vettek részt. Egy küzdelmes időszak lezárására ez, egy olyan időszaké, ahol kimaradtak közös élmények, személyes találkozások, helyette tanultuk…

Tovább…

Középiskolai diáknap 2021 – a gazdag választék

A 2021. június 11-én, pénteken megtartott diáknap számos kiváló időtöltést biztosított. Többféle egyéni és csapatverseny várt a diákokra, koncert, közös éneklés, hintón kocsikázás színesítette a palettát. A diákigazgató választás után a Ballagási teret a „Honfoglaló” csapatai vették birtokba. A diákok az általuk választott sportversenyeken (foci, kosár, röplabda, ping-pong) is részt…

Tovább…

Középiskolai diáknap 2021 – diákigazgató választás

Távirati stílusban: Előzmények: kampányolás, meggyőzés, szavazás Google űrlapon… Végkifejlet: bevonulás, szoros verseny, választási eredményhirdetés, kulcsátadás… A diákigazgató egy napja, versenyek díjátadója… A kulcs visszakerül intézményvezető asszonyhoz… Esszében kifejtve: Hosszas készülődés után végre elérkezett a diákok által várt nagy nap, amely a pandémia után újra közelebb hozta a diákokat, barátokat egymáshoz….

Tovább…